Közel engedték a kisgyermekeket – Átadták a pécsi Ciszterci Nevelési Központ megújult óvodáját

Közel engedték a kisgyermekeket – Átadták a pécsi Ciszterci Nevelési Központ megújult óvodáját

Megújult és kibővített óvodában kezdhetik meg a tanévet a Ciszterci Nevelési Központ óvodásai Pécsett, az Apáca utcában. Az augusztus 31-én tartott átadó ünnepségen Bérczi L. Bernát O. Cist. zirci apát áldotta meg az épületet és természetesen az óvoda kis lakóit, dolgozóit is.

A zirci apát ünnepi beszédében felidézte, mennyire szükséges volt már ennek a régi, szinte történelmi épület megújulása. Az általános iskola mellett álló óvoda állaga és berendezése ugyanis már nem felelt meg a jelenkori igényeknek.

A 2019-ben kezdődött tervezés után 2021 januárjában indultak a munkálatok: először egy bontásra ítélt melléképületet kellett eltávolítani, majd felújították a földszinten található csoportszobákat, amelyek ma már gyönyörűen kifestve, megújult elektromos hálózattal, korszerű és stílusos, fényerőszabályzós világítással várják az óvodai csoportokat. Az emeleti csoportszobák feletti fa födémet acélgerendákra kellett cserélni a korábbi gombásodás miatt, majd egy csoportszoba áthelyezésével nagyobb, tágasabb és világosabb tereket tudtak létrehozni. A leromlott állapotú raktár- és melléképület helyére 308 négyzetméteres új teret kapott az óvoda, amelyben egy régóta várt közösségi termet, orvosi szobát, fejlesztő szobát és egy új csoportszobát alakítottak ki.

Az udvaron új gumiborításon szaladgálhatnak az örökmozgó gyerekek, a szülők pedig a megszépült udvari homlokzatban lelhetik örömüket. Mindent összevéve egy korszerű, látványos, és minden modernkori funkciónak megfelelő óvodát láthattak az ünnepségre összegyűlt vendégek.

Bérczi L. Bernát apát hálás köszönetét fejezte ki elsősorban Magyarország Kormányának a felújítás pénzügyi támogatásáért, valamint Ternyák Csaba egri érseknek, akinek önzetlen támogatása lehetővé tette a projekt megvalósulását.

Hírdetés

Szintén köszönetét fejezte ki az apátság munkatársainak, a tervezőknek, kivitelezőknek és nem utolsó sorban Késmárki Tiborné leköszönő igazgatónak, aki lelkiismeretes és odaadó munkájával biztosította, hogy a felújítás és építkezés alatt is zavartalanul működjön az óvoda.

Ünnepi köszöntője után a zirci apát szentelt vízzel hintette meg az épület falait, ezt követően a Zirci Ciszterci Apátság munkatársaival, a kivitelező képviselőivel, valamint az intézmény új igazgatójával, Helstáb Ákossal vágták át a nemzetiszínű szalagot.

Az ünnepségen az óvodások kedves műsora, énekük, táncuk és összeszedett imádságuk, valamint a zeneiskolások komoly produkciója szép bizonyságát adta, mennyire elkötelezett, lelkiségben is gazdag nevelést nyújt a Ciszterci Nevelési Központ.

Megérdemelten vehették birtokba az óvodát gyermekek és felnőttek egyaránt. A ciszterci nevelés pedig ismét tanújelét adta, hogy nemcsak a gimnáziumokban, hanem akár az óvodákban is milyen magas színvonalú, példaértékű, evangelizáló és emberformáló munkát végez.

Forrás és fotó: Zirci Ciszterci Apátság

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »