Közel 60 ezer rászoruló családot segített a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja

Közel 60 ezer rászoruló családot segített a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja

A Katolikus Karitász 2024. november 24-én elindított adventi segélyprogramja, a „Tárjátok ki a szíveteket!”, december 31-én zárult, és a közösség figyelemre méltó összefogásának köszönhetően szép eredményeket hozott: közel 60 ezer családhoz jutott el segítségnyújtás.

Az összefogásnak köszönhetően az adventi időszak alatt közel 71 ezer élelmiszercsomagot kaptak a rászorulók, és több mint 550 tonna élelmiszert osztottak szét országszerte az önkéntesek. A melegétel-osztások során több mint 21 ezer adag ételt biztosítottak a leginkább rászorulók számára. Az Angyalbatyu-akció közel 30 ezer hátrányos helyzetű gyermeknek hozott örömet karácsonyi ajándékaival, miközben több mint 500 karácsonyfa tette meghittebbé egy-egy család ünnepét. A téli időszakban több mint 2600 mázsa tűzifával segítették a szűkölködő háztartásokat, összeségében csaknem 60 ezer család számára nyújtottak közvetlen támogatást különböző formában.

A karitászcsoportok az adventi időszakban számos eseményt és segítő akciót szerveztek. Karácsonyi vásárokon vettek részt több településen, például Székesfehérváron, Győrben, Szegeden, Szőregen, Szegváron és Gerendáson, az ezeken befolyt adományokat a rászorulók támogatására fordították. Emellett kézműves foglalkozásokkal is gyűjtöttek adományokat.

Idősotthonokban karácsonyi ünnepségeket tartottak, különleges programokkal és ajándékokkal kedveskedve. Hasonló eseményeket szerveztek fogyatékossággal élők számára is. Gyermekeknek Mikulás- és karácsonyi ünnepségeket rendeztek többek között Budapesten, az Esztergom-Bajóti régióban és több plébánián, ezeken több száz gyermek vehetett részt.

Kiemelt figyelmet fordítottak a magányos emberekre, emellett lelki estek és betlehemezések szervezésével gazdagították az ünnepi készülődés időszakát. Szükség szerint gyógyszertámogatást, tartósélelmiszer-támogatást, krízissegélyt biztosítottak, valamint hajléktalanokat láttak el téli ruházattal, meleg étellel és tisztálkodási csomagokkal.

Kórházaknak és börtönöknek jelentős adományokat ajánlottak fel, többek között ruházatot és tisztálkodószereket. Szeretetvendégségeket szerveztek országszerte, ahol a rászorulók ünnepi vacsorát kaptak. Az „Egymillió csillag a szegényekért” akció során mécsesgyújtással hívták fel a figyelmet a szegények megsegítésére.

Hírdetés

A Katolikus Karitász karácsonyi koncertje, amelyen 90 közreműködő szórakoztatta a közönséget a Szent István-bazilikában, több mint 800 fő részvételével zajlott, és jelentős támogatást nyújtott a jótékonysági szervezet gyermekeket célzó idei fejlesztési programjaihoz. A bazilikánál található hagyományos adventi vásáron, a Karitász faházában a megváltozott munkaképességű támogatottak kézműves termékeiért cserébe fogadtak adományokat az önkéntesek.

A program sikere és hatása tovább nőtt a 1356-os adományvonalon beérkezett közel 10 ezer hívás, valamint a 39,5 millió forint célzott online pénzadomány révén. Az összegyűlt adomány lehetőséget biztosít arra, hogy a téli krízishelyzetekben egészen tavaszig támogatást nyújtsanak a szükséget szenvedőknek.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója kiemelte: „Hálásak vagyunk minden támogatónkért, munkatársunkért és önkéntesünkért, akik szeretetből cselekedtek, és együtt tettek a legelesettebbekért.

A humanitárius szervezet a téli hónapokban országszerte meleg ruhával, tűzifával és szükség esetén kályhával segíti a nélkülözőket, miközben további programjait is folytatja. Bátorítanak mindenkit, hogy továbbra is támogassák tevékenységüket – hiszen a szeretetből fakadó jótékonyság nem érhet véget az ünnepek elmúltával.

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír, Merényi Zita/Magyar Kurír; Vermes Tibor, Erdei Adina

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »