Losonc városa a 2026-os évben 48 858 098 eurós költségvetéssel gazdálkodik. A javaslatot a képviselők a novemberi önkormányzati ülésen fogadták el. A városi hivatal a következő két évben csaknem 18 millió euró értékű beruházással is számol – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Michaela Baboľová, a város szóvivője.
A 2026-os büdzsét Losonc kiegyensúlyozottként állította össze. A város nem emeli sem a helyi adókat, sem a hulladékkezelési illetéket. A hivatal szerint a költségvetésre továbbra is negatívan hatnak olyan tényezők, mint az infláció, a kormány konszolidációs intézkedései, a minimálbér növelése, valamint az oktatási intézményekben dolgozók bérének valorizációja.
„A 2025-ös esztendőhöz képest 2026-ban az összbevétel a felsorolt hatások ellenére is 6,2 millió euróval magasabb, elsősorban a nagyobb támogatási forrásoknak és a jóváhagyott beruházási hitelnek köszönhetően”
– tette hozzá Baboľová.
A jövő évi költségvetésből a legtöbb forrás az oktatásra és a köznevelésre jut, mintegy 15,4 millió euró. Közel 13 millió eurót fordít a város a közlekedési infrastruktúrára, 2,2 millió eurót a hulladékgazdálkodásra, míg több mint 1 millió eurót a szociális szolgáltatásokra. A kultúra támogatására 415 ezer eurót, a sportra pedig nagyjából 486 ezer eurót különítettek el.
A 2026–2027-es időszakban a losonci önkormányzat számos fejlesztési projekt megvalósítására készül, összesen közel 18 millió euró értékben.
„A modernizációs elmaradást jelenleg elsősorban az elnyert európai uniós forrásoknak és a hitellehetőségeknek köszönhetően tudjuk csökkenteni. Ezek a források teszik lehetővé olyan beruházások megvalósítását, amelyeket a működési költségvetésből nem tudnánk finanszírozni”
– mondta Alexandra Pivková, Losonc polgármestere.
A tervezett beruházások keretében uniós forrásokból és hitelből utak és járdák felújítása, közterek rendezése, épületek korszerűsítése és zöldterületek megújítása szerepel a város tervei között.
„A 2026-os év Losonc számára jelentős előrelépést hoz. Olyan kulcsfontosságú projektek megvalósítása vár ránk, amelyek javítják az infrastruktúrát, modernizálják a közterületeket, és összességében javítják a lakosság életminőségét”
– hangsúlyozta a polgármester.
BN/Felvidék.ma/Teraz.sk
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


