Közel 30 millió euróval támogatja a kormány az Iskola utáni iskola programot

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (POCU) keretén belül finanszírozott Iskola utáni iskola projekt célja felzárkóztatni azokat az iskolásokat, amelyek a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt nehézségekkel küszködnek a tananyag elsajátításában – tájékoztat az RMDSZ közleménye.

Hírdetés

Az európai alapok minisztériuma ma írta ki a pályázatot az Iskola utáni iskola projekthez, amelyet az oktatási minisztérium valósít meg a 2020–2021-es tanév során.

„Az online oktatás számos gyereknek jelentett nehézséget, hiszen nagyon sok család nem rendelkezik megfelelő körülményekkel, eszközökkel ahhoz, hogy az oktatás zavartalanul működjön. Nehéz volt ugyanakkor az átállás is, mind a tanárok, mind a diákok számára, ezért az oktatási minisztérium által indított projekt által 168 ezer, I–VIII. osztályos diák vehet részt az iskola utáni felzárkóztató órákon, főleg az első félévet be ne fejező, az évismétlő és az elektronikai eszközök hiányában kimaradó diákok” – mondta el Hegedüs Csilla, az európai alapok államtitkára.

Hegedüs Csilla kifejtette, hogy ezeket az órákat fizikai formában tartják meg, heti ötször. A tanárok felmérik a diákok jelenlegi tudásszintjét, ezt követően alakítják ki a tanrendet, majd félév végén újabb felmérést végeznek a diákok előrehaladásáról. „Kötelességünk segíteni mindazokat, akiket az online oktatás hátrányos helyzetbe hozott, hiszen ezáltal növeljük az oktatás minőségét, és csökkentjük azoknak a számát, akik elhagyják az iskolát” – szögezte le az államtitkár. (rmdsz közlemény)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »