Közel 150 illegális bevándorlót adtak át a hatóságoknak a MÖM tagjai – határvédő imavirrasztás

Közel 150 illegális bevándorlót adtak át a hatóságoknak a MÖM tagjai – határvédő imavirrasztás

László Attila MÖM-vezető beszámolója:

Mindamellett, hogy Téglási Imre, az Alfa Szövetség elnöke által meghirdetett határvédő imavirrasztásra érkező csoportunk a keresztény Európa védelméért meghirdetett július 25-26-i rendezvény aktív résztvevője volt, mintegy 150 fő illegális bevándorlót adtunk át társaimmal a rendőrségnek 24 óra leforgása alatt.

Az Ásotthalom és Mórahalom térségében a hivatalos szervekkel összhangban történő állampolgári joggyakorlásunk során mozgalmunk tagjai mintegy tucatnyi esetben tudtak hathatós segítséget nyújtani az említett két településen lakók közérzetének a javításában.

Kilenc esetben illegális határsértők csoportjait figyeltük ki és tartóztattuk fel, majd adtuk át a hivatalos szerveknek. Egy esetben aktivista csoportunk, egy erdősáv kigyulladásánál a helyi lakosokkal közösen fékezte meg a tűz továbbterjedését, a tűzoltóság kiérkezéséig. Továbbá hathatós segítséget tudtunk nyújtani egy homokba süllyedt rendőrségi gépjármű kiszabadításában.

Végezetül egy gyakorlati példával mutattuk be a hivatalos szerveknek a tűzgyújtási tilalom megszegőivel (illegális bevándorlok) szembeni határozott és gyors fellépést.

Hírdetés

Az említett időszakban egyébként a helyi lakosok elmondása szerint is a térségben eddig soha nem tapasztalt rendőrségi jelenlét volt érzékelhető.

A rendőrség munkatársai és a Magyar Önvédelmi Mozgalom aktivistái egymás munkáját segítve, a hivatalos szervek és a civil jogkövető, állampolgári jogait érvényesítő, összefogó közösségek együttműködésének az iskolapéldáját mutatták fel az említett időszak alatt.

A dél-magyarországi határ menti állapotok egyébiránt egyre aggasztóbbak, ezekről és a hétvégén szerzett tapasztalatainkról hamarosan egy bővebb beszámolóval jelentkezünk.

(MÖM-hírszolgálat nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »