Közel 10 milliós büntetést kapott Szabó Tímea

Közel 10 milliós büntetést kapott Szabó Tímea

Megint nem adta ki Hadházy Ákos mentelmi jogát az Országgyűlés keddi ülésén.

Az Országgyűlés – a mentelmi bizottság javaslatára – 33 igen, 121 nem szavazattal és négy tartózkodás mellett nem függesztette fel Hadházy Ákos (független) mentelmi jogát, amit a Pécsi Járásbíróság egy magánvádas rágalmazási ügy miatt kért. A feljelentés szerint a képviselő olyan csalónak állított be egy mangánszemélyt, aki azon próbál nyerészkedni, hogy a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben 2020 elején óriási árréssel értékesít egészségügyi maszkokat és fertőtlenítőszereket.

Szabó Tímea (Párbeszéd) tiszteletdíja ugyanakkor több mint 9,6 millió forinttal csökkent: az Országgyűlés 114 igen, 47 nem szavazattal és két tartózkodás mellett tartotta fenn Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szabó Tímea tiszteletdíjának csökkentéséről hozott döntését.

A döntés indoklása szerint a Párbeszéd frakcióvezetője figyelmen kívül hagyta a képviselői vélemények kifejezésének módjára, helyére és idejére vonatkozó házszabályi rendelkezéseket, cselekménye miatt az ülés rendes menete is megakadt, hátráltatta és zavarta az – éppen az ő felvetéseire választ adó – államtitkári felszólalást. Szabó Tímea egy korábbi ülésen Fidesz-logóval összemontírozott kínai zászlót tűzött ki a pulpitusra.

Hírdetés

A csökkentés összegénél azt is figyelembe vette a házelnök, hogy a képviselővel szemben ebben a ciklusában nem először kell szankciót alkalmazni a házszabályi rendelkezéseket sértő cselekménye miatt.

Szabó Tímea a házelnöki döntés hatályon kívül helyezése érdekében a mentelmi bizottsághoz fordult, amely nem adott helyt a kérésnek. A képviselő ezt követően kérte a döntés parlamenti hatályon kívül helyezését, de az Országgyűlés annak fenntartásáról döntött.

A szavazás után a képviselő felállt a helyén, egy fehér pólót viselt, amelynek ugyanaz volt a mintája, mint ami miatt megbüntették.

Az Országgyűlés elfogadta azokat a kormányzati interpellációs válaszokat, amelyeket hétfőn az ellenzéki képviselők elutasítottak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »