Közadakozásból megvásárolta Ásotthalom az embercsempészek "rémálmát"

Július elején hirdetett gyűjtést Toroczkai László, hogy a mezőőrök számára egy új autót vásároljon a település, amellyel hatékonyabban tudják felvenni a harcot a bevándorlók és az embercsempészek ellen. Több, mint 5 millió forint gyűljt össze. 

Egy 2012-es Toyota Hiluxot vásárolt Ásotthalom abból a közadakozásból, amelyet Toroczkai László polgármester július elején hirdetett meg. Azért volt szükség egy új autóra, mert a bevándorlók ezreit elfogó ásotthalmi mezőőrség egy eléggé lestrapált Lada Nivával közlekedett, amely régóta cserére szorult már, a Belügyminisztériumtól pedig kérésre sem kapott a település.

Hírdetés

Az autót 5.334.000 forintért vásárolták meg, és Toroczkai ígérete szerint megfelelően feliratozva, majd a legmodernebb eszközökkel (keresőfény, fényhíd, érzékelők, kamerák, nyomkövető stb.) felszerelve, és mindig két fegyveres mezőőrrel (+ esetenként 1-1 kísérő polgárőrrel) „az embercsempészek rémálmává” fog változni. 

„Ezzel a járművel már nem fognak tudni minket lerázni az embercsempészek, akik egyre agresszívebbek, hiszen egyre nagyobb pénzekért mutatják meg azokat a határszakaszokat a migránsoknak, ahol még nincs kerítés. A terepjáró Ásotthalom Nagyközség Önkormányzatának tulajdonába kerül, s kizárólag a hazájukat szerető magyar emberek, illetve Európáért aggódó francia magánszemélyek adományából sikerült megvásárolni. KÖSZÖNJÜK! Íme a bizonyíték, hogy él még a valós és hasznos cselekedetekre is kész nemzeti ellenállás, a mi népünket nem győzték le” – írja a polgármester a Facebook oldalán.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »