Kövezzük meg egy magyar embert! – Szakács Árpád írása az erdélyi „incidensről”

Kövezzük meg egy magyar embert! – Szakács Árpád írása az erdélyi „incidensről”

Azok aggódnak most egy erdélyi újságíró felakasztásának buta vizionálása miatt, akik a hazudozásaikkal, a félretájékoztatásaikkal, a gyűlöletkeltéssel milliókat kényszerítettek bele egy olyan szörnyű szakadékba, aminek a rövid és a hosszú távú hatásairól döbbenetes eredmények jelennek meg, amitől sokan meghaltak, amitől százezrek szenvednek.

Amikor egyszer Jézus megjelent a templomban, a nép köréje sereglett, s ő szokása szerint leült és tanította őket. Egyszer csak az írástudók és a farizeusok egy asszonyt vittek eléje és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Mindezzel az írástudók és a farizeusok provokálni szerették volna Jézust, hátha ellentmond az ősi törvényeknek, amire hivatkozva el lehet távolítani a társadalomból. Jézus fel se nézett rájuk, ujjával írni kezdett a földön. De az írástudók és a farizeusok tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”

Ránk, magyarokra nézve különösen jellemző ez a jézusi történet. Mi, valami megmagyarázhatatlan és különös hévvel, gondolkodás nélkül kövezzük meg azokat, akikre a mai írástudók és a farizeusok, azaz a média és a politikai elit tagjai rámutatnak. Egy félrelépés, egy félreértett szó, és máris zúg a feszítsd meg, kövezd meg szólama. A felheccelt csoportok reakciója arra világít rá, mennyire színleltek a mai társadalmi kapcsolatok. És arra, milyen könnyen manipulálhatók az emberek, amit Gustave Le Bon A Tömegek lélektana  című könyvében már 1895-ben megírt.

Napjainkban éppen a Mi Hazánk egyik politikusa áll a kövezők célkeresztjében. Kimondott egy szót, és mint a Brian élete című klasszikus filmben, szakállas, álszent képmutatók hada próbál bosszút állni valami miatt, amiről azt sem tudja, hogy mi.

 Valaki, valamit mondott, mindegy is, hogy mi az, a lényeg a kövezés, mert ez ma már olyan, mint egy magyar nemzeti sport: kigolyózni, kikövezni mindenkit, akire a média-írástudó és a farizeus-politika rámutat.

Bartha Barna Erdélyben egy zártkörű találkozón a kiszivárgott felvétel szerint az egyik ottani újságírónak nevezett politikai propagandistára ezt mondta: „Ha az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy oda jutunk, ahol tartunk.”

Azóta hullanak a kövek Bartha Barnára. A román és magyar politikusok dörgedelmeit olvashatjuk a jobboldali és baloldali újságokban, mert Bartha a drakulai vérfagyasztó történeteket is túlszárnyaló rémségeket vizionált. A képzetekben Parászka Boróka a telihold fényében kilógó nyelvvel, üveges tekintettel lóg egy kötélen, a testét jobbra és balra himbálja a szél az erdő mellett. 

Néha arra repül egy-egy varjú és jóízűen lakmározik az áldozatból. A fa alatt Bartha Barna ül, vöröslő szemei kivillannak a csuklyája alól. Szemfogai hosszan lógnak ki a szájából a holdfényben, amikor rekedt üvöltéssel tartja távol a becsületes és jámbor magyarokat, akik a közelbe merészkednek, hogy a saját szemükkel lássák a borzalmat. Már nem a farkas viszi el Piroskát, hanem Bartha Barna, már nem a gonosz ordas megy a kismalacokért, hanem Bartha Barna, már nem a mumus fekszik a kisgyerekek ágya alatt, hanem Bartha Barna.

Rémségek rémsége, amit művelt ez a szörny. Ezt a mai magyar társadalom idegrendszere nem tudja feldolgozni, a tárogatóhoz szokott magyar lelkület képtelen napirendre térni a történtek felett. A média tagjai – akik őrködnek a gyönyörűséges magyar gondolatok szépséges tisztasága felett –, gyászruhára cserélték még a pizsamájukat is. Igazmondó politikusaink, akik a papokkal közösen dolgoznak a közélet tisztaságán, mind pszichológushoz járnak, segítséget kérve eme nemzeti dráma feldolgozásához.

A nép, az istenadta nép, meg magasról tojik az egészre. Mert ennek semmilyen jelentősége nincsen, főleg akkor, ha keretbe rakjuk a történetet.

Valamikor tíz évvel ezelőtt Nagyváradon egy illusztris hely alagsorában együtt vacsoráztam az erdélyi és a magyarországi politikai élet prominenseivel. Korábbi és akkori parlamenti képviselők, sőt egy európai parlamenti képviselő is volt a társaságban. Egyszer csak a beszélgetés olyan fordulatot vett, hogy alig hittem a szememnek és a fülemnek. Egy-egy népcsoportra vonatkozóan ezek az elit urak olyan kijelentésekre ragadtatták magukat, amiket a tisztelt olvasók el sem tudnak képzelni. Vagy ha elgondolnak valamit, akkor azt szorozzák meg legalább százzal. Volt egy pillanat, amikor konkrétan azon ötleteltem, ha az elhangzottakat felvenné valaki, akkor nekem abból milyen gondom származhatna. Sokkal nagyobb társaság volt, mint amilyenben Bartha Barna beszélt, csak ott éppen nem volt beépített ember vagy lehallgatókészülék. De nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el, hogy újságírói pályafutásom során a különböző szerkesztőségekben, borkóstolókon és más összejöveteleken Bartha Barna kijelentésénél sokkal durvább mondatok hangzottak el azoktól, akik most olyan előszeretettel számolnak be a Mi Hazánk politikusának ügyéről és kéjesen dobálják a köveket Bartha Barnára, esetleg még kéjesebb vigyorral figyelik, ahogy mások ezt teszik.

Hírdetés

A kődobálók hadát pontosan be lehet azonosítani, kivétel nélkül a média-írástudó és a farizeus-politika prominenseiből tevődik össze. És mielőtt ítéletet mondanánk Bartha Barna felett, vessünk néhány pillantást a kövezőkre, a fikció után nézzük a valóságot.

Egy hónappal ezelőtt Cristian Terhes, román EP-képviselő hívta fel Facebook-oldalán a figyelmet az Eurostat adataira. 2022 júliusában Európában átlagosan 16 százalékkal nőtt a mortalitás aránya. A legmagasabb halálozás azokban az államokban volt, ahol a legtöbb géntechnológiás oltást adták be és a legkeményebb diktatúrát alkalmazták „járványkezelés” ürügyén.

Hölgyeim és Uraim! Ez a maga egyszerű valóságában azt jelenti: rengeteg ember halt meg azért, mert sokakat a média-írástudó és a farizeus-politika félrevezetett és rákényszerített egy olyan tettre, amelynél a kútba ugrás is biztonságosabb. Tehát tízezrek nem feltételesen lógnak egy kötélen, hanem ténylegesen a sírban fekszenek. Gyerekek, életerős emberek, nagypapák és nagymamák, akik hittek a média-írástudó és a farizeus-politika szólamainak. Akiket a média-írástudó és a farizeus-politika félrevezetett, félretájékoztatott.

Akik nem dőltek be a hazugságoknak, a manipulációknak, azokat előszeretettel és kéjes gőggel minősítették deviánsnak, elmebetegnek, idiótának, gyilkosnak, a társadalom aljának. A fősodratú média jobb- és baloldali része a farizeus-politikával karöltve a hazudozás, a zsarolás, a kényszerítés minden eszközét bevetette arra, hogy kiszolgáltassa saját nemzetét olyan erőknek, amelyekről sokaknak volt tudomása, sokaknak meg nem volt elég értelmi képessége, hogy felfogja, miről van szó.

A Hír TV-ben látható Sajtóklub olyan volt korábban, mint a hazugságok boltívén a zárókő. A média-írástudók nevében úgy hintették a gyűlöletet, a mások megkülönböztetését, megalázását, (pl. itt a 37. perctől) aminél nagyobb aljasságra kevesen voltak képesek. Pökhendi, cinikus, felsőbbrendű, lenéző modorban beszéltek mindenkiről, aki mást gondolt a kísérleti géntechnológiás szerekről, mint ők. Idén január 23-án azonban kiléptek mindenből, aminek bármi köze van az emberiességhez. A kötelező kényszeroltás mellett ágálva (itt a 20. perctől) elhangzott: akik nem oltatják be magukat, „azok számára az is egy lehetőség, hogy eltakarítsák őket a társadalom közeléből” (…) „egy szigeten meg lehet dögleni egyedül, ez is egy remek opció” – mondta Bayer Zsolt. Majd következett Gajdics Ottónak egy amerikai filmből merített víziója: „hogy felvonul a hadsereg, a nemzeti gárdával megtámogatva, körbeveszik a gócpontot, oda se ki, se be addig, amíg mindenki az oltást föl nem vette. Ez történne. Aki nem akarja fölvenni, azt fegyverrel kényszerítenék rá.” Erre Bayer Zsolt: „Miért nincs ugyanez? Elméletileg akkor lehetne?”

Tiltakozott-e valaki ezen kijelentések ellen, amelyek sokakat emlékeztethetnének a vészkorszakra? Csak hát sokak inkább Dúró Dóra országgyűlési alelnök asszony szobájában lévő kis Horthy-szobortól rettegnek, mint a valódi gyűlöletet és kirekesztést hirdető vízióktól.

A sajtóklubban elhangzottak a kijelentések idején is vérlázítóak voltak, mai szemszögből pedig különös fénytörésbe esnek, ha például összehasonlítjuk Bartha Barna mondataival és a Cristian Terhes által közölt statisztikákkal.

Miért súlyosabb kijelentés Bartha Barna zárt körű megjegyzése a sajtónyilvánosságban elhangzott erőszakos – fegyveres és katonai – fellépésnél azok ellen, akik nem hajlandóak részt venni az emberkísérletben? Abban a génkísérletben, amiért senki semmilyen felelősséget nem vállalt, amelynek titkosak a szerződései, a klinikai vizsgálati eredményei, és tudjuk, hogy a hatása is döbbenetes.

Ma már egyre több kutatás támasztja alá, hogy az oltásoknak komoly következményei vannak súlyos betegségek formájában. Ez januárban is közismert volt, hiszen tudósok százai – mint például Robert W. Malone, Sucharit Bhakdi, Luc Montagnier, Judy Mikovits – figyelmeztettek a következményekre.

Egy másik friss példa a gyerekekre vonatkozóan: a New England Journal of Medicine-ben publikált új tanulmány nemcsak azt mutatja, hogy a Pfizer Covid vakcina hatékonysága negatívra fordul – ami azt jelenti, hogy a beoltottak nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg, mint a be nem oltottak –, hanem azt is, hogy a vakcina tönkreteszi az immunrendszer természetes működését. A tanulmány egy kiterjesztett megfigyeléses vizsgálat, amely 887 193 észak-karolinai 5 és 11 év közötti gyermeket vizsgál, akik közül 273 157 (30,8%) kapott legalább egy adag Pfizer vakcinát 2021. november 1. és 2022. június 3. között.

Hölgyeim és Uraim! Ezzel a vakcinával oltatta be a nemzeti keresztény konzervatív kormányzat a társadalom és a magyar gyerekek nagy részét. A Sajtóklub keresztény konzervatív tagjai akár katonai és fegyveres erőszakkal ezt kényszerítették volna rá azokra, akik a rábeszélésre nem vettek volna részt a kísérletben.

A rábeszélésből az egész magyar fősodratú média és politika kivette a részét. A kovidizmus inkvízitorai rengeteg embert aláztak meg, rúgtak ki az állásából. Azok aggódnak most egy erdélyi újságíró felakasztásának buta vizionálása miatt, akik a hazudozásaikkal, a félretájékoztatásaikkal, a gyűlöletkeltéssel milliókat kényszerítettek bele egy olyan szörnyű szakadékba, aminek a rövid és a hosszú távú hatásairól döbbenetes eredmények jelennek meg, amitől sokan meghaltak, amitől százezrek szenvednek.

Mielőtt Bartha Barna miatt bűntudatunkban mindannyian hamut öntenénk a fejünkre és rituális módon megszaggatnánk a ruháinkat, nézzük meg, ki kicsoda a sakktáblán. És lássuk azt is, a fősodratú média hangadóinak nagy részét nem azért tartják, hogy gondolkozzanak, tájékoztassanak, hanem pont azért, mert erre képtelenek.

 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »