Következetesség – vagy mégsem? Sneider azt lebegteti, hogy már az EP-választáson sem indulnak önállóan

A Jobbik állítólagos elnöke az EP-választásról is beszélt azt atv.hu-nak, és nem zárta ki, hogy az LMP-vel induljanak közös listán.

„Totális lejáratókampányt próbáltak indítani ellenem” – így reagált Sneider Tamás, miután hétfőn, a HírTV által nyilvánosságra hozott hangfelvételen – többek között – az hallható a Jobbik elnökétől, hogy „jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök ugye, sorolhatnám…”. A politikus nem érzi, hogy bármit is ki kellene írnia a szimpatizánsainak a Facebook-oldalára ezzel kapcsolatban, ugyanis naponta írhatna „posztokat” arról, hogy „éppen mivel rágalmazzák”.

A politikus azt is elveti, hogy a felvétel a választás után készült volna fél évvel, csak annyit mondott, hogy az utóbbi tíz évben bármikor. Egyébként sem tulajdonít neki nagy jelentőséget: szerinte ugyanis az csak egy kiragadott hanganyag, amelyen arról „humorizál”, hogy mit gondolnak róla az emberek, „viccelődős hangulatban”. A felvetésre, hogy a felvételen az ő hangja hallatszik, Sneider úgy reagált, hogy a kiragadott részletek nem nyilvánvalóak, és mindenkiről lehet hasonlót csinálni. „Miért kellene bocsánatot kérnem?” – mondta, majd hozzátette: szerinte az elmúlt 28 éves politikai pályafutása alatt sem történt olyan dolog, amiért neki bocsánatot kellene kérni, sőt érdem az is szerinte, ha valaki 28 év alatt nem csinál vállalhatatlan dolgokat.

Hogy mennyire tudják hitelesen képviselni a pártban a néppártosodás politikáját, ha ehhez hasonló felvételek kerülnek ki, erre azt felelte: embere válogatja, ki hogyan gondolkodik. A pártban maradottak viszont egy „konzervatív alapú, szociális nemzeti néppártban hisznek továbbra is”.

Az elnök azt is elvetette, hogy a Jobbik és a Fidesz eddigi történelméből kiindulva a konzervatív felfogás „a kisebbségek alsóbbrendűségét” jelentené, az ő olvasatában ugyanis a hagyománytiszteletet szimbolizálja a párt konzervatív jellege.

A Jobbikot érintő botrányok mellett fontos kérdés még az EP-választás is, amelynek kezdetéig már csak pár hónap van hátra. Ezzel együtt pedig a szokásos ellenzéki diskurzus is megindult, amely azt taglalja, hogy külön vagy közös listával lenne több esély a Fidesz ellen. Sneiderék tartják magukat az önálló listához, erről ugyanis már döntött az elnökség, ugyanakkor azt sem veti el az elnök – emelte ki az atv.hu-nak –, hogy a politikai helyzettől függően ez a következő hónapokban akár változzon, mivel „májusig még sok víz le fog folyni a Dunán”.

Hírdetés

Azt azonban biztosnak nevezte, hogy az MSZP-vel, DK-val és a Párbeszéddel semmilyen szinten nem tud elképzelni egy közös listát. Az viszont elképzelhető szerinte, hogy az egymáshoz közel álló pártok összeálljanak. Kérdésre válaszolva pedig megerősítette, az ő esetükben az LMP az, amelyik közelebb áll hozzájuk.

A Jobbik elnöke arról is beszélt, hogy az utóbbi időben meghallgatások folytak abban az ügyben, hogy kik azok, akik egyáltalán felkerüljenek a párt EP-listájára. Mint mondta, a kör 23 főre szűkült, akik „szakmailag mind érdemesek arra, hogy felkerüljenek”, a sorrendről viszont még nincsen döntés, az egy szakmai pontozást követően dől majd el. Sneider szerint négy EP-képviselőért zajlik majd a küzdelem, de személy szerint már azzal is elégedett lenne, ha hárman kijutnának a párttól.

Nem tetszett neki Vona nyilatkozata, leül vele beszélni

Sneider az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, a felvételek nyomán telefonon, e-mailben és Facebookon is fenyegetéseket kap, a családja szerinte veszélybe került, ezért már el kell gondolkodniuk azon is, hogy kérjenek-e személyi védelmet.

Rónai Egon felidézte Vona Gábor megszólalását is a Sneider Tamás feleségéről kikerült videó kapcsán, aki bocsánatkérésre szólított fel emiatt.

„Ez Vona Gábor magávéleménye” – reagált a Jobbik állítólagos elnöke, aki megismételte, hogy ebben a videóban semmilyen rossz szándék nem volt, ezért szerinte azoknak kellene bocsánatot kérnie, akik ezt kiteszik olyan szándékkal nyilvánosság elé, aminek a nyomán megfélemlíthetnek vele egyeseket, például a magyarországi zsidóknak egy részét. Hozzátette: az ügy kapcsán fog is találkozni elődjével, mivel szerinte Vona megjegyzése „olajat öntött a tűzre”, és nem a legjobb nyilatkozat volt az ex-elnök részéről.

A kérdésre, hogy nem gondolkodott-e el a lemondáson, azt válaszolta: mivel az ország legnagyobb ellenzéki pártját vezeti, tudta, minek lesz kitéve. „Ha én nem vagyok, más lenne, akivel ugyanezt megcsinálják” – vélekedett Sneider Tamás, aki saját politikájának létjogosultságát látja igazolódni a támadásokban. Mint mondta, „tíz éve készíthetnek róla titkos felvételeket”, és ha mindössze ennyit tudtak róla összeollózni, az nem sok.

Sneider egyébként megint történésznek hazudta magát, pedig nincs is diplomája.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »