Kövér László: mi magyarok, szerte a Kárpát-medencében, ismét részt vehetünk egymás életében

Kövér László: mi magyarok, szerte a Kárpát-medencében, ismét részt vehetünk egymás életében

Egy rettenetesen nehéz évszázad után, elindítva a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítésének folyamatát, a magyarok szerte a Kárpát-medencében ismét részt vehetnek egymás életében – mondta Kövér László a 15. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján (KEK) résztvevő sportolók előtt tartott ünnepélyes megnyitón Budapesten.

Az Országgyűlés elnöke, aki a KEK fővédnöke, rámutatott, hogy az immár hagyománnyá nemesedett Kárpát-medencei egyetemi kupa a sport révén segíti a résztvevőket abban, hogy gyarapodjon a kapcsolati tőkéjük a Kárpát-medencei magyar világban. Lehetőséget teremt arra, hogy minél több olyan társat találjanak, akiknek segítségével személyes céljaikat nemzedéki, sőt nemzeti célokat is elérve tudják megvalósítani.

Kövér László köszönetet mondott a szervezőknek, akik 2010-ben 100 versenyzővel indították útjára a kupát, ma pedig 2000 magyar egyetemistának jelenthet mindez nemcsak kihívást és erőpróbát, továbbá életre szóló barátságok lehetőségét is. Emlékeztetett arra, hogy az egykori magyar fiatalok, a jelenlévő sportolók dédszülei, nagyszülei és szülei – Székelyföldtől Budapesten át Őrvidékig, Délvidéktől Kárpátalján át Felvidékig -, bár szívesen találkoztak, versenyeztek volna egymással, de ezt a trianoni határok miatt nem tehették meg.

Hírdetés

A házelnök kitért arra is, hogy az új évezred új lehetőségeket és új feladatokat hozott. Mint fogalmazott: egy „rettenetesen nehéz évszázad után”, elindítva a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítésének folyamatát, megteremtették annak lehetőségét, hogy a magyarok, szerte a Kárpát-medencében, ismét részt vehessenek egymás életében. Felhívta a figyelmet arra, hogy az élet minden területén újra kell építeni, fenn kell tartani és meg kell erősíteni a kötelékeinket. Ez – mint mondta – „egyszerre elégtétel az elődeinknek és lehetőség, valamint kötelesség mindannyiunk számára”.

A KEK fővédnöke megállapította, hogy „a becsülettel megvívott versenyek, a teljes erőbedobással megvívott nagy sportcsaták élménye összeköti az embereket, és felkészíti őket az élet más küzdelmeire”. Hozzátette: ennek a versenynek az is célja, hogy kapcsolatokat építsen egyetemtől egyetemig, közösségtől közösségig, magyartól magyarig”. Éljenek a lehetőséggel ebben az esztendőben is – kérte a jelenlévőket Kövér László.

MTI

The post Kövér László: mi magyarok, szerte a Kárpát-medencében, ismét részt vehetünk egymás életében appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »