Kövér László: amit Magyarország "a tíz körmével összekapart", mind veszélybe kerülhet

Kövér László: amit Magyarország "a tíz körmével összekapart", mind veszélybe kerülhet

Az európai emberek számára az európai parlamenti (EP) választás arról szól, lesz-e egyáltalán európai jövő – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Mezőtúron a közmédiának, majd lakossági fórumon vett részt.

Kövér László kiemelte: bár sok európai politikus ennek az ellenkezőjét gondolja, a május 26-i voksolás nem arról szól, hogy az Európai Parlamentben mely pártcsalád hány mandátumot szerez.

Az európai emberek szempontjából a voksolás valódi tétje a kontinens és benne Magyarország jövője – jelentette ki.

Véleménye szerint ez azon múlik, hogy bevándorlásellenes politikusok irányítják-e az uniót, akik meg akarják azt őrizni keresztény gyökerű és kultúrájú közösségnek, vagy olyanok, akiknek a célja a földrész kevert népességűvé és multikulturálissá tétele, az itt élők „nemzetállami korlátok nélkül, birkaként terelhető nyájjá” formálása.

Újságírói kérdésre válaszolva az uniós agrártámogatások tervezett csökkentéséről Kövér László kijelentette: ez reális veszély, mely egyszersmind bosszúállás lenne azokon az országokon, amelyek az elmúlt években az uniós politikai elit számára „váratlan és meglepő erejű” ellenállást tanúsítottak. Jelezte azonban, hogy

a felzárkózást segítő támogatások fenntartásában Magyarország mellett több más tagállam is érdekelt,

és mivel az EU következő 7 éves költségvetéséről a végső döntést konszenzussal kell meghozni, bízhatunk egy hazánk számára is elfogadható megállapodásban.

A házelnök – akit Boldog István, a térség országgyűlési képviselője köszöntött az eseményen – a fórumon felidézte: az elmúlt évtizedek kampányaiban számos alkalommal elhangzott, hogy ez a választás sorsdöntő lesz. EP voksolás előtt azonban eddig Magyarországon még soha – tette hozzá.

Hírdetés

Megjegyezte: Magyarország szerepe az unióban most messze túlmutat saját lélekszámán és éppen ezért sorsdöntő lehet lélektanilag, politikailag és matematikailag egyaránt, hogy a Fidesz hány képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, és ezáltal a bevándorlást támogató, vagy azt ellenző politikai erők kerülnek-e túlsúlyba.

„Ezen múlik, hogy meg tudjuk-e őrizni Európát az európai, Magyarországot a magyar emberek hazájának, azaz jövőt választunk, ennél nagyobb tét pedig nem lehetséges”

– fogalmazott. Ezzel szemben az unió vezető politikusai szeretnék azt a látszatot kelteni, mintha ez a vita már eldőlt volna, méghozzá az európai polgárok igényeinek megfelelően. Máskor pedig azt kommunikálják: a migráció megmásíthatatlan folyamat, amelyet visszafordítani nem, legfeljebb irányított mederbe terelni lehet – vélekedett a házelnök.

Utóbbit a magyar történelem számos példája cáfolja – hívta fel a figyelmet Kövér László, aki szerint pártja vállalja a vitát minden uniós politikussal, aki rá akarja kényszeríteni saját elképzeléseit Magyarországra. Teszik ezt nem csupán azért, hogy legyen, aki a magyar érdekek mellett szót emel, de azért is, mert az elmúlt nyolc év bebizonyította: a határozott, megalkuvást nem ismerő kiállás az esetek döntő többségében sikerre vezetett dacára annak, hogy a konfliktusok során lépten-nyomon retorziókkal fenyegettek bennünket – húzta alá.

A bevándorlásnak a „zsebbe vágó” következményei sem elhanyagolhatók: amit Magyarország az elmúlt nyolc évben „a tíz körmével összekapart”, az mind veszélybe kerül, ha bennünket is elönt a Nyugat-Európában már tapasztalható migrációs válság – mondta. Mi nem idegenek betelepítésével, hanem a családok támogatásával szeretnénk megoldani a népesedési és munkaerő-hiányból eredő problémáinkat – jegyezte meg az Országgyűlés elnöke.

Rámutatott:

az elmúlt harminc évben mintegy 25 millió közép-európai ember vállalt munkát Nyugat-Európában és „ezt a biológiai szivattyút a mai napig működtetik”.

A munkalehetőség miatt kivándorolt tömegek képzési költsége körülbelül 1000 milliárd euróra rúg, a térség ennyivel támogatta Európát 1990 óta, miközben az érintett országokat rendszeresen azzal vádolják, hogy nem elég szolidárisak és csak az uniós támogatásokért tartják a markukat – fogalmazott.

A május 26-i voksoláson való részvétel fontosságát hangsúlyozva és a Fidesz támogatására buzdítva hallgatóit Kövér László szólt arról is, hogy a magyar baloldali politikusokra történelmi idők óta jellemző, hogy „soha nem a magyar embereket akarták külföldön képviselni – legyen szó akár Moszkváról, akár Brüsszelről -, hanem mindig kívülről jövő érdekeket, rögeszméket, rendszereket igyekeztek ránk erőszakolni”. Erről a rossz szokásukról egyszerűen nem tudnak letenni – mondta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »