Kövér László: a nemzeti önazonosságunk fundamentuma a helyi közösségünk szeretete

A nemzeti önazonosságunknak, a hazafiságunknak fundamentuma a saját, helyi közösségünk szeretete – mondta az Országgyűlés elnöke a kemecsei ünnepi képviselő-testületi ülésen és jubileumi fórumon szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kisvárosban.

Kövér László abból az alkalomból, hogy Lipők Sándor, a település Fidesz-KDNP-s polgármestere huszonöt éve áll a város élén, elmondta, ehhez olyan közösségi vezetők kellenek, akik ezt a lehetőséget erősítik és adják meg az adott település lakóinak.

Ez a legfontosabb és a legerősebb bástya a nemzetet, az országot és a társadalmat érintő küzdelmekben – tette hozzá.

Kifejtette, brutális támadások érik politikai-kulturális téren, a médiában az egyházi és nemzeti közösségeket és a családokat, amelyek a magyarok identitását adják.

Hírdetés

Ahhoz, hogy „bennünket birkaként lehessen terelgetni egy birodalom karámjába”, az kell, hogy ezeket az igazodási pontként funkcionáló, az értékrendszert következő generációknak átadó, önazonosságot adó közösségeket elvegyék tőlünk – hangoztatta az Országgyűlés elnöke

Hangsúlyozta, ahhoz, hogy valaki a hazájához hű legyen, tehát igazi hazafi legyen, elengedhetetlen, hogy valahol szűkebb helyen otthon érezze magát a világban.
Az Országgyűlés elnöke a nemzeti összetartozás napját említve arról beszélt, Trianon fenyegető jövőjét Európai Egyesült Államoknak hívják, ami nemcsak a magyarokat, hanem minden európai nemzetet és minden európai nemzetállamot fenyeget.

Ez egy olyan új birodalom – folytatta a házelnök -, amibe a birodalomkreáló elitnek be kell tagolnia minden népet, a migráció, a Covid-járvány kezelése vagy akár az ukrajnai háború pedig csak eszköz annak a célnak az elérésében, hogy felszámolják az Európában létező nemzeteket és nemzetállamokat.

„Trianon nem a múltunk egy lezárt fejezete, hanem a jelenünk, a velünk élő múlt, a mai jelen, és hogyha nem vigyázunk, akkor ez a jövőnk is lehet” – fogalmazott Kövér László.

Az ünnepségen Lipők Sándor polgármester számolt be a település elmúlt negyedszázadban elért eredményeiről, majd Tilki Attila, Vinnai Győző, Simon Miklós, Seszták Miklós fideszes országgyűlési képviselők, Román István főispán és Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés kormánypárti elnöke köszöntötte a település vezetőjét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »