Kövér: Engem nem érdekel a Fidesz

Kövér: Engem nem érdekel a Fidesz

Fideszes üzleti körök, ügynöktörvény, migráció és a rendszerváltozás tanulságai is szóba kerültek a Kövér László és Schiffer András közötti vitában. Az Országgyűlés fideszes elnöke és az LMP frakcióvezetője az Ökopolisz Alapítvány felsőtárkányi nyári táborában ült egy asztalhoz.

A baloldal nemzetgyűlölő – ismételte meg Orbán Viktor tusnádfürdői szavait a házelnök, azt azonban hozzátette: az LMP-t nem sorolja ide. „A Magyarországon létező baloldal sajnos több mint száz éve ilyen. Tehát egészen pontosan a XX. század eleje óta, de talán még az azt megelőző módon, olyan szellemi gyökerekből táplálkozik, amelyeknek a nemzetgyűlölet az egyik meghatározó ága” – mondta Kövér László.

A baloldal ekézése mellett Kövér László önkritikát is gyakorolt. „Mi is szerepet játszottunk abban, hogy rossz irányba menjen el a demokrácia fejlődése, ezt én elismerem.”

Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalában azonban továbbra sem enged a házelnök. „Ilyen listák nincsenek, sosem voltak és nem is lehet összeállítani őket.”

Hírdetés

Kövér László szerint a teljes nyilvánosság nem tudja megvédeni azokat az embereket, akiket zsarolással szerveztek be. A házelnök hozzátette: eddig senki sem tudott megvalósítható javaslatot benyújtani. „Ma az alaptörvény tartalmazza azt a jogi lehetőséget – és nem véletlenül tartalmazza –, hogy a Magyar Szocialista Pártot be lehetne tiltani.”

„Ez a rendelkezése az Alaptörvénynek egy dologra jó, hogy a Fidesz és az MSZP ezt a régi és baromira unalmas játékot tovább tudja játszani. Meg lehet a szocialisták feje felett csörgetni a bilincset, mondjuk félévente, és aztán nézzük meg, hogy Simon Gábor is majd szabadon fog távozni hamarosan – ezt már Schiffer András mondta, aki ismét bírálta, hogy Fidesz-közeli üzletemberekből hoz létre új tőkésosztályt a kormány.

„Öt év alatt viszont mégiscsak kialakult egy olyan rendszer – és nem azért, mert akár te (Kövér László), akár a miniszterelnök, vagy bármelyik vezetője a Fidesznek ilyen parancsot adna le a végekre –, hogy aki helyben próbál boldogulni, és nem fideszesként van számon tartva, ördög tudja, hogy mi a politikai hitvallása, de a helyi közvélemény egy kisvárosban nem úgy tartja számon, hogy fideszes, az bizony elesik fejlődési lehetőségektől. Egy ilyen országban élünk” – mondta a zöldpárti politikus.

Arra a felvetésre, hogy a 2010-ben újonnan parlamentbe került pártok kiszoríthatják-e a Fideszt a hatalomból, Kövér László meglepő választ adott. „Engem nem érdekel a Fidesz. Tehát engem már végképp nem érdekel a Fidesz. Engem a saját gyermekeimnek a sorsa érdekel. Akár elhiszi ezt valaki, akár nem. Akár elhiszi ezt András, akár nem, vagy bárki más. Én nem lettem milliárdos, nekem nincsenek vállalkozásaim. Nekem van három szép felnőtt gyerekem, boldog vagyok a családomban. Én azt szeretném, hogy ők is boldogok lehetnének, és Uram bocsá’ még megélném az unokáim felnövekedését” – mondta a kormánypárti politikus.

A migrációs kérdésről szólva Kövér László azt mondta: a baloldal azért fogadná be az illegális bevándorlókat, hogy így pótolja a munkásosztály eltűnésével megszűnt bázisukat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »