Kovász az emberiség családjában – A 2023. évi szalézi strenna hivatalos videója magyar felirattal

Kovász az emberiség családjában – A 2023. évi szalézi strenna hivatalos videója magyar felirattal

A körülbelül 20 perces videóban Ángel Fernández Artime szalézi rendfőnök a rend karizmatikus dimenzióját idézi fel, amelyet a Don Bosco-i pedagógia és lelkiség fényében 2023-ban kiemelten is a fiataloknak ajánl, megfogalmazva az idei év kiemelt üzenetét: „ti vagytok a jó kovász”.

A valdoccói Teatro Grande-ban forgatott, immár magyar nyelvű feliratozással is elérhető videóban a rendfőnök laikusokkal és fiatalokkal találkozik, és arra emlékeztet, hogy Isten királyságának építéséhez a laikusok és a szerzetesek együttműködésére van szükség.

A 2023-as év strennáját kiemelten is a fiataloknak ajánlja Ángel Fernández Artime, mondván: „ti vagytok a jó kovász, amely megkeleszti és ízesebbé teszi az emberiség családjának kenyerét. „Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet vett az asszony, és belekeverte három mérő lisztbe, és az egész megkelt tőle.” (Lk13,20–21) A kovász csendben dolgozik, miként Isten országa végzi az ő belső munkáját – hangzik el a videóban.

Különböző társadalmi hátterű, élethelyzetű és foglalkozású emberek közössége vagyunk, mégis a mi munkánk itt és most van: Isten országának szüksége van ami segítségünkre. Ugyanakkor ez mindenekelőtt az Úr kezdeményezése és ajándéka, mert a mi művünk gyönge. Látszólag semmi a világ problémáinak összetettségével szemben, de ha beillesztjük Isten művébe, akkor megerősödik.

Isten országa ilyen. Ahhoz hogy belépjünk Isten művébe, elsősorban nem a saját képességeinkben kell bízni, hanem az isteni szeretet hatalmában. Nem azért kell cselekednünk, hogy fontossá váljunk a világ szemében. Isten országa, amely fények és árnyékok között sarjad ki; sokszor egyenesen egy visszautasított valóságban, amelyet szeretünk ugyan, de félünk is tőle. De mi itt élünk.

A kisfilm Ferenc pápa szavait is idézi, mely szerint minden nemzedéknek a sajátjává kell tennie az előző nemzedékek küzdelmeit és eredményeit, amelyeket tovább kell vinnie. Az igazságosságot, és a szolidaritást az ember nem egyszer s mindenkorra valósítja meg, hanem újra és újra meg kell érte küzdenie.

Hírdetés

Nem hagyhatjuk a holnapra azt a jót, amit ma kell megtennünk. A világnak sok mindenre van szüksége: igazságra, igazságosságra, méltóságra, békére és testvériségre. Szükség van közös otthonunk gondozására, és mindenekelőtt szükség van Istenre – hív 2023-ban is cselekvésre a rendfőnök, hozzátéve: Don Bosco családja arra kapott meghívást, hogy kovász legyen az emberiség családjában.  

Don Bosco fellépésének célja a gyermekek megmentése és a társadalom átalakítása. Ez sok esetben pont a laikusok munkájának köszönhetően történik. A videóban megjelenik Eric Ponce mexikói rapper, aki szomorú és erőszakkal teli gyerekkora fényében a ciudad juárezi utcagyerekek oktatásáért énekel, Giovanna Bruno egykori szalézi munkatárs, aki az olaszországi Puglia régióban található Andria szalézi oratóriumának udvarán nőtt fel. „Ott megtanultam, mit jelent kovásznak lenni” – mondja Giovanna Bruno, aki ma már a város polgármestere, amelyet az összetartozás szellemében vezet, az embert állítva munkája középpontjába.

Don Bosco nem politizál, de tevékenysége hat a világra. És szükség van a világiak szemléletére, perspektívájára, hogy belülről szenteljék meg a világot – hangsúlyozza idei üzenetében a rendfőnök,  a laikus szentség számos példáját idézve, köztük Artemide Zattit, akit tavaly avatott szentté Ferenc pápa.

A mi hangunk utat és meghallgatást talál a vallás határain túl is, ha közösen testesítjük meg ugyanazt a célt – biztat Ángel Fernández Artime.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »