Kovács Zoltán: "komolyan aggódom a német sajtószabadságért"

Kovács Zoltán: "komolyan aggódom a német sajtószabadságért"

„Komolyan aggódom a német sajtószabadságért” – így kommentálta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebookon a Katarina Barley német szociáldemokrata politikus, európai parlamenti (EP) alelnök Magyarországot és Lengyelországot érintő nyilatkozata körül kialakult ügyet.

File:MJK 19215 Katarina Barley (SPD-Bundesparteitag 2018).jpg

Hírdetés

A szélsőséges német politikus – wikimedia.org

Kovács Zoltán bejegyzésében azt írta: nagy port kavart Katarina Barley, az EP balos alelnökének nyilatkozata, melyben azt mondta, „ki kell éheztetni pénzügyileg” az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország.
   
Ehhez képest péntek reggel már a 24.hu-nak azt mondta, rossz idézetet közöltek tőle, és ő valójában azt nyilatkozta, Orbán Viktort kell pénzügyileg kiéheztetni – jelezte az államtitkár.
   
„Semmi bocsánatkérés, inkább megváltoztatták az interjú szövegét. Hát ez zseniális! Komolyan aggódom a német sajtószabadságért!” – fogalmazott Kovács Zoltán.
   
A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió hírportálján azt közölték: „Katarina Barley egy kijelentését kiélezés által meghamisítottuk”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »