Kovács Gergely érsek megáldotta a Jakab Antal Ház kápolnáját Csíksomlyón

Kovács Gergely érsek megáldotta a Jakab Antal Ház kápolnáját Csíksomlyón

Hármas ünnepet ült a Gyulafehérvári Caritas közössége április 7-én a csíksomlyói Jakab Antal Házban: Kovács Gergely gyulafehérvári érsek megáldotta a mostantól Szent Márk nevét viselő megújult kápolnát, valamint a KALOT-ház tervezőjének, Kós Károlynak és építőmesterének, Ferencz S. Imrének emléket állító márványtábla leleplezésén megáldotta az ünnepen részt vevőket.

Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója elmondta: áprilisi szentet kerestek a névadáshoz, akinek napja közel van a tervezett ünnepség időpontjához. „Éreztük, hogy ki más lehetne az áprilisi szentek közül, mint az, aki az evangélium szellemével átjárja ezt a házat, és együttműködésre késztet a főegyházmegyénkkel.” Így lett a felújított kápolna védelmezője, oltalmazója Szent Márk.

„Mindannyian tudjuk, hogy az egyik evangéliumnak a szerzője, szentmisékben gyakran halljuk az evangéliumot az ő megfogalmazásában, az ő tolmácsolásában. A legszorosabb kapcsolat Szent Péter apostolhoz fűzte, akit még Rómába is elkísért” – kezdte ünnepi beszédét Kovács Gergely érsek. Hozzátette: a római út során az idősödő Szent Péter visszaemlékezéseit írta meg Márk az evangéliumában, ezért annyira részletgazdag egy-egy esemény.

A főpásztor az evangélista két tulajdonságát emelte ki: precizitását és hűségét. „Olvasva az evangéliumát, rájövünk, hogy tömör, szűkszavú, nem használ körmondatokat, nem használ hosszas leírásokat, nála minden részlet fontos – fogalmazott Kovács Gergely. – Talán mi sokszor elsiklunk a részletek fölött, pedig a részlet lényeges, a részletek alkotják az egészet. Kiemelhető a hűsége, különösen a Szent Péterhez való hűsége, kitart mellette, kifejezi az Egyház iránti hűséget.”

Az érsek hangsúlyozta, hiszi, hogy jó, ihletett választás volt, hogy Szent Márk evangélista lett a Jakab Antal Ház kis kápolnájának védőszentje. „Szent Márk és Szent Péter kapcsolatának mintájára nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a ház is ilyen szorosan kapcsolódik a Gyulafehérvári Főegyházmegyéhez, programjaival, szellemiségével pont így ragaszkodik és igyekszik segítséget nyújtani.”

Útravalóként a jelen lévő és a szentmisébe online bekapcsolódó hívek a következő üzenetet kapták: „Biztatok mindenkit, hogy kérjük Szent Márkot, segítse a ház és a főegyházmegye közös törekvését, ahogy ő is elősegítette Péter apostol nyomán azt, hogy a tanítás, a jó hír, az evangélium által Krisztus jelenléte érezhető legyen az evangélium soraiban. És ez fontos, mert az evangélium nem csupán könyv, nem csak lélekkel teli olvasnivaló. Elsősorban megélni kell az evangéliumot. Ezt kívánom én is, hogy váljunk mi is mindannyian élő evangéliummá. És az itt dolgozó, az itt képződő, az itt megszálló emberek által váljon ez a ház élő evangéliummá. Legyen ez a jó szolgálatot tevők háza!”

A szentmise végén, az emléktábla leleplezésekor Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébános és KALOT-elnök ismertette, Mirk László tanár kezdeményezésére állították a Ferencz Imre építőmester emléke előtt tisztelgő márványtáblát.

Hírdetés

„Ez a kőből, fából és elszánt cselekvésből felépült ház, amelyet Kós Károly és a csíkpálfalvi Ferencz Imre álmodott meg, a tudásé, mely célul tűzte ki azt a négy karizmát, amit egykor és most is magáénak vall a KALOT: Krisztusibb embert, műveltebb falut, életerős népet, önérzetes magyart – mondta Mirk László. – Ezeket mélyen a szívünkbe vésve megőrizzük, miként a tervező és építő el nem múló emlékét is őrzi ez a márványtábla.”

Ami igazán fontos ebben az épületegyüttesben, az az emberek fejlődése, élete és az életadás – fogalmazott Fejes Ildikó, a KALOT ügyvezetője. – Kós Károly és Ferencz Imre úgy alkották és úgy hozták létre ezt az épületet, hogy előbb egy életet képzeltek el. És ez az élet arról szólt, hogy tudást, fejlődést, életet, evangéliumi életet hozzanak az épületbe. Az a kérésem mindenkihez, akik itt, ebben az épületegyüttesben munkaidőnket, életünket, alkotóvágyunkat, elképzeléseinket megvalósítjuk, hogy ezzel a fajta tisztelettel, alázattal, adni akarással, életteremtéssel végezzük ezt a mindennapi munkát, amivel annak idején az alkotói létrehozták az épületet.

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek Isten segítségét kérte, hogy az épületegyüttes „továbbra is betöltse azt a szerepet és küldetést, amelyet neki szántak, hogy a keresztény értékrend, az evangélium szerinti gondolkodás és életmód legyen az irányvonal”.

Forrás: Romkat.ro

Szöveg: György Mária Angéla

Fotó: Sárkány Noémi

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »