Kotyvasztott drog ölt Versenden

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden. A rendőrök az eset kapcsán hét dílert vettek őrizetbe. Egyiküket hálált okozó testi sértéssel is gyanúsítják – írja a police.hu.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalból indított eljárást, mert felmerült a gyanú, hogy egy 34 éves versendi nő halálát drog okozhatta. A rendőrök december 11–12-én hét embert fogtak el – öt férfit és két nőt –, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy az elmúlt másfél évben kábítószert árultak Versenden.

A dílerek otthonaiban tartott kutatások során drog terjesztéséhez szükséges eszközök mellett fűrészgépet, fűkaszát és fúrógépet is lefoglaltak a rendőrök. Több adat mutat arra, hogy

a vásárlók gyakorta lopott tárgyakkal fizettek a kábítószerért.

Hírdetés

A fogyasztói kör feltérképezése és elszámoltatása jelenleg is tart.

A dílerek közül egy 27 éves nőt azzal is gyanúsítanak, hogy olyan drogot árult, amelyet előzetesen mérgező anyaggal ütött fel, majd eladta azt a 34 éves későbbi áldozatnak.

A kábítószer-kereskedelem gyanúját erősíti az a tény, hogy a nő melltartójából nagyobb összegű pénz került elő, túlnyomó részben 500-as, 1000-es és 2000-es címletekben, amik megfelelnek a porciózott drog ellenértékének.

A rendőrök kihallgatták, majd őrizetbe vették a gyanúsítottakat, és kezdeményezték letartóztatásukat. Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoznak ellenük, továbbá a 27 éves nővel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt is indult eljárás.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »