Kötözős rablások és olasz meló – újabb rasszista rendőri intézkedésekre került sor

Négy évvel ezelőtti rablás csuklyás, fegyveres támadóit azonosították a Pest megyei nyomozók, a közben beesett információk alapján megoldottak egy másik, 10 évvel ezelőtti bűncselekményt is.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a társzervek közreműködésével jó ideje dolgoznak a 2010. évben kezdődő, Pest megyében, valamint országszerte több településen elkövetett, úgynevezett „kötözős” rablássorozat felderítésén. Ennek részeként a nyomozók a Pest megyei ügyeken túl a fővárosban, a Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, valamint Baranya megyében történt hasonló bűneseteket is górcső alá vették. Elemzői munkájukból kiderült, valamennyi vizsgált bűncselekmény helyszínén a 3-4 fős, rendkívül agresszív elkövetői csoport házba bejutását egy tapasztalt betörő segítette. A támadók fegyverrel, késsel fenyegetve kényszerítették áldozataikat az értékek átadására, menekülésük előtt a nyomokat alkoholt vagy vegyszereket szétlocsolva igyekeztek elfedni.

A nyomozás a rablássorozatban érintett rendőr-főkapitányságokkal, a Nemzeti Nyomozó Irodával, valamint a nemzetközi rendőri szervezetekkel szorosan együttműködve, folyamatos információcsere mellett zajlott és zajlik. A helyszíni szemlék alkalmával rögzített nyomok, valamint a rendőrök által felkutatott és együttműködőnek bizonyult bűnelkövetők segítségével körvonalazódni látszik az a szervezett csoport, amely a „kötözős” rablások mellett más bűncselekmények elkövetéséért is felelőssé tehető.

Biatorbágyon 2016. augusztus 8-án éjszaka támadt rá egy többfős banda egy házaspárra, megkötözték őket, a férjet fegyverrel kényszerítették a trezorok kinyitására. A zsákmányolt, több tízmillió forintot érő egyedi órákkal, készpénzzel, ékszerekkel elmenekültek. A férj könnyű sérülést szenvedett.

Hírdetés

A nyomozók gyanúja szerint a rablás egyik csuklyás tettese egy 2016 decemberében, Spanyolországban máig tisztázatlan körülmények között meghalt 31 éves budapesti férfi lehetett. Társát, a 35 éves budapesti P. Zoltánt 2020. július 7-én délelőtt a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével Budapest III. kerületében elfogták. Őrizetbe vétele mellett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, a rendőrök kezdeményezik letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében „nyitóemberként” résztvevő betörő férfi azonosítása folyamatban van.

A rablássorozat felderítése közben beesett információk alapján a Pest megyei nyomozók egy 2010. május 10-én Őrbottyánban elkövetett rablást is megoldottak. Az akkoriban „olasz melók”-ként emlegetett sorozat egyik utolsó támadását két bukósisakos férfi hajtotta végre. Egy pénzszállító cég alkalmazottját leütötték, a 20 700 000 forintot tartalmazó táskáját elvették, majd motorkerékpárjukkal elmenekültek. A sértett könnyű sérülést szenvedett.

A most azonosított támadók egyike a jelenleg rablás miatt jogerős szabadságvesztését töltő, budapesti illetőségű, 44 éves W. Adrián. Társát, a 43 éves gödi P. Gábort a Pest megyei nyomozók felkérésére a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogták el 2020. július 7-én délután Zuglóban. Mindkettőjük ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, P. Gábort őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

A biatorbágyi és az őrbottyáni bűncselekmény nyomozását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya folytatja, egyben tovább vizsgálják az egyes bűncselekmények, illetve az elkövetői körök közötti vélelmezett összefüggéseket – írják a Police.hu-n.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »