Kotlár nem teljesítette a feladatát, mégsem kell lemondania Nagy Roland2025. 07. 05., szo – 13:48 Pozsony |
Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztosnak június végéig kellett volna elkészítenie a jelentést arról, hol hibázott az előző, Igor Matovič és Eduard Heger által vezetett kormány a koronavírus-járvány kezelésében. Kotlár azonban nem mutatott be semmilyen dokumentumot sem a szerdai, sem a pénteki kormányülésen. A pozíciójáról mégsem kell lemondania.
Kotlárt még 2024 januárjában nevezték ki járványügyi kormánybiztosnak, Robert Fico (Smer) miniszterelnök javaslatára. Azzal a feladattal bízták meg, hogy dolgozzon ki egy jelentést a 2020 és 2022 között érvényben lévő járványügyi óvintézkedésekről – egész pontosan arról, hogy gazdasági szempontból mennyire volt hatékony a Covid elleni védekezés, például a mobil mintavételi pontok működése, illetve hogy sérültek-e az állampolgárok emberi jogai a lezárások idején.
Kotlárnak a hivatalba lépése óta volt már néhány megosztó lépése: Szlovákia nevében elhatárolódott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi járványügyi megállapodásától, kidolgozott egy jelentést a mRNS alapú vakcinák állítólagos veszélyeiről, kiadott egy kétes fogadtatásban részesülő tanulmányt, és kijelentéseivel magára haragította az orvostársadalom, valamint a teljes egészségügyi szektor jelentős részét.
A járvány felülvizsgálatával kapcsolatos jelentés viszont nem készült el.
Lejárt a határidő, de ez Ficót és Kotlárt nem zavarja
A kormánybiztos ténykedését nemcsak a szakmai közeg nézte rossz szemmel. Az ellenzék gyakorlatilag már a kinevezése óta Kotlár távozását követeli, de a Hlas miniszterei sem voltak feltétlenül boldogok attól, amiket az SNS jelöltje mondott és tett. A leghangosabb bírálója Tomáš Drucker oktatási miniszter, aki az utóbbi hónapokban többször is elmondta, Kotlár még mindig nem teljesítette a feladatot, amivel a kabinet megbízta. Azt is kijelentette,
Kotlárnak nem muszáj ragaszkodnia a pozíciójához, ha nem tudja végrehajtani a megbízását.
Végül a koalíción belül abban állapodtak meg, hogy a kormánybiztosnak június végéig kell bemutatnia a szóban forgó jelentést. Ez azonban nem történt meg. A kabinet a múlt szerdai, június 25-i ülésén sem tárgyalt a jelentésről, illetve az eheti szerdai és pénteki ülésen sem került napirendre a dokumentum.
Kotlár nem adott magyarázatot a késedelemre. Fico árulta el az újságíróknak – a maga sajátos stílusában –, hogy a kormánybiztos halasztást kért.
Ha rendesen végeznék a munkájukat, amit nem tesznek, akkor tudnák, hogy a kormánybiztos a határidő kitolását kérte, ugyanúgy, ahogy más képviselők, akiknek különféle feladataik vannak
– mondta a miniszterelnök a sajtó képviselőinek. Továbbá hozzátette, Kotlár a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) elemzésére vár.
Távozna, de mégse
A kormány ugyanis nemrégiben jóváhagyott egy határozatot, melyben kötelezi az SAV Biogyógyászati Központját egy elemzés kidolgozására az mRNS alapú vakcinák összetételéről.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
A kormány szerdán elfogadta Robert Fico (Smer) miniszterelnök javaslatát, mellyel megbízza a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) szakembereit egy új elemzés kidolgozására a koronavírus elleni vakcinák összetétele kapcsán. A kabinet ülésén ismét megjelent Peter Kotlár járványkezelési kormánybiztos is, aminek a Hlas miniszterei nem feltétlenül örültek.
Kotlár láthatóan továbbra is élvezi a miniszterelnök bizalmát:
a kormánybiztos nemrégiben arról beszélt, a koronavírus elleni vakcinák veszélyesek, módosítják az emberi DNS-t, ezért be kellene tiltani a használatukat, most pedig Fico a kormány elé terjesztett egy javaslatot az oltások kapcsán.
A dokumentumban a kormányfő felszólítja az SAV Biogyógyászati Központját, végezzenek egy újabb elemzést a vakcinák összetételéről, különös tekintettel a DNS-koncentrációra, valamint arra, hogy ez milyen hatással lehet az emberi szervezetre. Amíg az elemzés nem készül el, addig az állam leállítja a vakcinák beszerzését.
A javaslat továbbá tartalmazza, hogy Kotlárnak legkésőbb 2025 júniusáig a kormány elé kell terjesztenie a jelentését a koronavírus-járvány elleni intézkedések hatékonyságáról, működéséről és gazdaságosságáról.
Kotlár már előre tudja, hogy nem fogja elfogadni az SAV elemzését
A szerdai kormányülésen megjelent Kotlár is, saját bevallása szerint azért, hogy ismertesse az mRNS vakcinák betiltásával kapcsolatos érveit. Fico javaslatát az elemzés kidolgozásáról pozitív lépésnek tekinti, ugyanakkor azt már most tudja, hogy az SAV elemzésével nem lesz elégedett.
Senki sem fogadhatja el az eredményeket, hiszen nincs megfelelő minősítéssel ellátott laboratóriumuk
– fogalmazott a kormánybiztos az ülés előtt.
Ő maga állítólag egy csehországi laboratóriumban vizsgáltatta be a vakcinákat, és ennek eredményeként jutott arra a következtetésre, hogy az oltások veszélyesek, illetve módosítják az emberek DNS-ét. A bizonyítékokat azonban nem ismertette a nyilvánosság előtt.
A Denník N rámutatott, hogy Kotlár analízise a cseh biológus Soňa Peková laboratóriumában készült, akitől nem áll messze az összeesküvés-elméletek terjesztése, ahogy a szlovák kormánybiztostól sem.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos a génmódosított kukoricához hasonlította a beoltott embereket. Emellett betiltaná az mRNS-vakcinákat is, miközben semmi olyan bizonyítékot nem mutatott be, amely alátámasztaná a veszélyességüket – áll a Denník N összefoglalójában.
Peter Kotlár szokásához híven tudománytalan és konteókba ágyazott állításokat fogalmazott meg a koronavírusról és a védőoltásokról a parlamentben tartott feszültségektől sem mentes sajtótájékoztatóján. Az mRNS-vakcinákról azt mondta, minden vizsgált mintájukban olyan genetikai információt találtak, amely képes módosítani az emberi DNS-t, így szerinte súlyos betegségeket okozhatnak ezek az oltások. Úgy gondolja, be kéne tiltani az mRNS-vakcinákat.
„A Moderna és a Pfizer a beoltottakból genetikusan módosított organizmusokat csináltak, úgy bántak az emberekkel a tudtukon kívül, mint a kukoricával“
– szónokolt Kotlár. Azt is mondta: „Szlovákok, mi nem kukorica vagyunk“.
Légből kapott „tézisek“
A kormánybiztos ugyanakkor nem árulta el az újságírók kérdésére, hogy milyen laborban és kik tesztelték a vakcinákat – ráadásul semmilyen bizonyítékokat nem mutatott be állításai alátámasztására. Úgy látja, „nem köteles“ ezt megtenni, ill. bizonyos „biztonsági okok“ is emellett szólnak.
Ugyanakkor elmondta: azt szeretné, ha a rendelkezésére álló elemzésekkel a főügyészség foglalkozna. Maroš Žilinka napközben erre a hivatalos Facebook-oldalán azzal reagált, hogy fogadni fogja a kormánybiztost.
Kotlár Peter Pellegrini államfőbe is beleszállt, aki szerinte „dehonesztáló“ módon viszonyul az általa végzett munkához. Mint ismeretes, Pellegrini szerdán a Szlovák Tudományos Akadémián kritizálta a kormánybiztos tevékenységét.
Elvetik Kotlár agymenéseit
A PS és a KDH külön-külön szólították fel a kormányt arra, hogy reagáljanak Kotlár kijelentéseire.
A Denník N rámutatott, hogy Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter rendszeresen figyelmen kívül hagyja Kotlár kirohanásait, s nem kommentálja azokat. A lap ezt Kotlár képviselői mandátumával magyarázza, mivel a kormánynak minden egyes szavaztra szüksége van a parlamentben. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a rendszeresen tudománytalan konteókat terjesztő Kotlár továbbra is bírja Robert Fico kormányfő támogatását.
Ugyanakkor Martin Smatana egészségügyi elemző (aki a kormányt is ellátja tanácsokkal az új eperjesi kórház építése kapcsán) elítélte Kotlár sajtótájékoztatón tett kijelentéseit. Többek közt azt mondta,
a kormánybiztos által „szisztematikusan és kitartóan terjesztett pánik, félelem és hazugságok hosszútávú hatással lehetnek ránk, mint társadalomra“.
Kotlár konteóit Peter Sabaka infektológus is elítélte, a vakcinák szerinte nem okoznak sem agyi érkatasztrófát, sem infarktust vagy trombózist. A Denník N arra is emlékeztetett, hogy Kotlárnak már a Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) és a Szlovák Tudományos Akadémia is részletesen elmagyarázta: az mRNA vakcinák biztonságosak.
Drucker: Kotlár inkább tegye a dolgát
Bár a miniszterelnöknek láthatóan nincs problémája azzal, hogy a járványkezelés felülvizsgálatáért felelős kormánybiztost gyakorlatilag a teljes szakmai közeg elítéli, a Hlas miniszterei között akadnak olyanok, akik nem teljesen értenek egyet Kotlár ténykedésével.
Közéjük tartozik Tomáš Drucker oktatási tárcavezető, aki a múltban többször is kifejezte nemtetszését a kormánybiztos kijelentései kapcsán. Drucker a szerdai kormányülés során úgy fogalmazott, alapvetően nincs problémája Fico javaslatával a szakértői vélemény kidolgozásáról, de Kotlárnak is végre tennie kellene a dolgát, hiszen másfél évvel ezelőtt választották meg kormánybiztosnak, de még semmit sem tett lesz az asztalra.
Ha Kotlár úr nem tudja teljesíteni a feladatát, nem muszáj kormánybiztosnak lennie
– üzente, hozzátéve, ha nem készül el időben a jelentésével, akár a leváltásának kérdése is felmerülhet.
Az egészségügyi miniszter visszafogott
A szintén hlasos Kamil Šaško egészségügyi miniszter visszafogottabb nyilatkozatot tett a javaslat elfogadása után. Elmondása szerint egyelőre nem látta a Kotlár által emlegetett elemzést, de ha igaz is a tartalmuk, a megemelkedett DNS-koncentráció egyelőre nem bizonyít semmit. Druckerhez hasonlóan ő is kiemelte, Kotlárnak június végéig van ideje bemutatni a jelentését a járványkezelés gazdasági oldaláról, hiszen végső soron ezért választották meg kormánybiztosnak.
Šaško emellett megerősítette, a minisztérium összeállít egy szakmai bizottságot, melynek az lesz a feladata, hogy ellenőrizze Kotlár jelentésének igazságtartalmát a mRNS vakcinákról, amelyet még márciusban mutatott be a kormány előtt.
Annak kapcsán, hogy Kotlár nem fogja elfogadni az SAV elemzésének eredményét, a tárcavezető úgy fogalmazott, Szlovákinak nemzetközileg is elismert szakemberei vannak, így érdemes megbízni bennük.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
A Fico-kabinet szerdán tudomásul vette Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos jelentését, amelyet az mRNS alapú vakcinákról mutatott be. Az egészségügyi miniszter rögtön le is szögezte, munkacsoportot alakítanak, hogy a kormánybiztos állításait ellenőrizzék.
Az elmúlt napokban ismét a figyelem középpontjába került Peter Kotlár, aki ezúttal az mRNS alapú vakcinákról szóló kijelentéseivel botránkoztatta meg a nyilvánosságot és a szakmai közeget. A kormánybiztos a sajtótájékoztatón arról beszélt, az oltások módosíthatják az emberi DNS-t, ezért be kellene tiltani őket.
„A Moderna és a Pfizer a beoltottakból genetikusan módosított organizmusokat csináltak, úgy bántak az emberekkel a tudtukon kívül, mint a kukoricával”
– állította a kormánybiztos, akit aztán sok bírálat ért a kijelentései miatt. Az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) még fel is akarta jelenteni az SNS jelöltjét álhírterjesztés gyanúja miatt, de végül az SaS ezt megtette helyettük.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos a génmódosított kukoricához hasonlította a beoltott embereket. Emellett betiltaná az mRNS-vakcinákat is, miközben semmi olyan bizonyítékot nem mutatott be, amely alátámasztaná a veszélyességüket – áll a Denník N összefoglalójában.
Peter Kotlár szokásához híven tudománytalan és konteókba ágyazott állításokat fogalmazott meg a koronavírusról és a védőoltásokról a parlamentben tartott feszültségektől sem mentes sajtótájékoztatóján. Az mRNS-vakcinákról azt mondta, minden vizsgált mintájukban olyan genetikai információt találtak, amely képes módosítani az emberi DNS-t, így szerinte súlyos betegségeket okozhatnak ezek az oltások. Úgy gondolja, be kéne tiltani az mRNS-vakcinákat.
„A Moderna és a Pfizer a beoltottakból genetikusan módosított organizmusokat csináltak, úgy bántak az emberekkel a tudtukon kívül, mint a kukoricával“
– szónokolt Kotlár. Azt is mondta: „Szlovákok, mi nem kukorica vagyunk“.
Légből kapott „tézisek“
A kormánybiztos ugyanakkor nem árulta el az újságírók kérdésére, hogy milyen laborban és kik tesztelték a vakcinákat – ráadásul semmilyen bizonyítékokat nem mutatott be állításai alátámasztására. Úgy látja, „nem köteles“ ezt megtenni, ill. bizonyos „biztonsági okok“ is emellett szólnak.
Ugyanakkor elmondta: azt szeretné, ha a rendelkezésére álló elemzésekkel a főügyészség foglalkozna. Maroš Žilinka napközben erre a hivatalos Facebook-oldalán azzal reagált, hogy fogadni fogja a kormánybiztost.
Kotlár Peter Pellegrini államfőbe is beleszállt, aki szerinte „dehonesztáló“ módon viszonyul az általa végzett munkához. Mint ismeretes, Pellegrini szerdán a Szlovák Tudományos Akadémián kritizálta a kormánybiztos tevékenységét.
Elvetik Kotlár agymenéseit
A PS és a KDH külön-külön szólították fel a kormányt arra, hogy reagáljanak Kotlár kijelentéseire.
A Denník N rámutatott, hogy Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter rendszeresen figyelmen kívül hagyja Kotlár kirohanásait, s nem kommentálja azokat. A lap ezt Kotlár képviselői mandátumával magyarázza, mivel a kormánynak minden egyes szavaztra szüksége van a parlamentben. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a rendszeresen tudománytalan konteókat terjesztő Kotlár továbbra is bírja Robert Fico kormányfő támogatását.
Ugyanakkor Martin Smatana egészségügyi elemző (aki a kormányt is ellátja tanácsokkal az új eperjesi kórház építése kapcsán) elítélte Kotlár sajtótájékoztatón tett kijelentéseit. Többek közt azt mondta,
a kormánybiztos által „szisztematikusan és kitartóan terjesztett pánik, félelem és hazugságok hosszútávú hatással lehetnek ránk, mint társadalomra“.
Kotlár konteóit Peter Sabaka infektológus is elítélte, a vakcinák szerinte nem okoznak sem agyi érkatasztrófát, sem infarktust vagy trombózist. A Denník N arra is emlékeztetett, hogy Kotlárnak már a Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) és a Szlovák Tudományos Akadémia is részletesen elmagyarázta: az mRNA vakcinák biztonságosak.
A kormány elé került az elemzés, rábólintottak
A szerdai kormányülésen Kotlár be is mutatta a nagy port kavart elemzést, ami nem nyerte el az összes miniszter tetszését. Nyílt titok, hogy a kormánybiztos egyik fő támogatója maga Robert Fico (Smer) miniszterelnök, viszont a Hlas politikusai közül nincs mindenki kibékülve az álhírterjesztő tisztviselővel. Ez nyilvánvaló volt akkor is, amikor Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszternek távoznia kellett a posztjáról. Párttársa, az oktatási tárcát igazgató Tomáš Drucker akkor azt mondta, ha Dolinkovának mennie kellett, Kotlárnak is le kellene mondania.
Az oktatási miniszter ezúttal sem fogta vissza magát, Kotlár kijelentéseit a „laposföld-elméletek szintjére” sorolta, sőt, még veszélyesebbnek is tartja. Megjegyezte,
Kotlár arra kapott felhatalmazást, hogy felülvizsgálja a koronavírus-járvány idején hozott biztonsági intézkedések jogosságát, de ezzel kapcsolatban az SNS jelöltje még semmit sem csinált.
Ehhez képest a kormány végül tudomásul vette az elemzést, sőt, Kotlár megkapta a korábban már jelzett hatásköri bővítéseket is: egyebek mellett együtt dolgozhat az egészségügyi minisztériummal a „világjárvány” törvényi meghatározásán, valamint részt vehet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ülésein, amelyen az új járványügyi megállapodás feltételeiről tárgyalnak.
Kapcsolódó cikkünk Genf/Pozsony |
Egyre több szakmai szervezet szólal fel, amiért Szlovákia elhatárolódott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kidolgozott járványügyi megállapodástól. Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter az ügy felülvizsgálatát ígérte.
Június elején a WHO konferenciát szervezett Genfben, amelyre a világ mintegy 190 országát meghívták, köztük Szlovákiát is. A konferencia témája a nemzetközi egészségügyi előírások frissítése volt, amit a koronavírus-járvány lecsengése után több ország is kérvényezett. Szlovákiát Peter Kotlár (SNS), a koronavírus-járvány kezelésének kivizsgálásáért felelős kormánybiztos képviselte.
A nem véglegesített megállapodás kapcsán több kétely is felmerült: Oroszország és Argentína például fenntartotta annak jogát, hogy az országhatáraikon belül az egyes frissítések bevezetéséről ők maguk dönthessenek. Abban viszont minden állam egyetértett, hogy a 2000-es évek elején kidolgozott irányelvek – amelyeket a főként Ázsiában terjedő SARS-járvány idején vezettek be – már nem elegendőek egy esetleges új világjárvány megfékezésére. Kivéve Szlovákiát, amely Kotlár révén teljes egészében elhatárolódott a nemzetközi egészségügyi előírásoktól.
Felháborodás
A döntés nagy felháborodást váltott ki a hazai politikai és szakmai közegben. Az ellenzék, amely Kotlárt korábban többször is bírálta az álhírportálokhoz kötődő múltja miatt, a parlament egészségügyi bizottságának összehívását kezdeményezte, amelyen a kormánybiztosnak és az egészségügyi miniszternek egyaránt meg kellene jelenniük, hogy megmagyarázzák a döntés hátterét. Peter Stachura, a KDH képviselője és korábbi egészségügyi államtitkár világraszóló szégyennek nevezte Kotlár lépését, amellyel szerinte veszélybe sodorta a szlovák állampolgárok egészségét. Az ügy egyesítette a parlamenti ellenzéket, mindegyik párt képviselteti magát a rendkívüli bizottsági ülésen.
Az ellenzék mellett a szakmai szervezetek is felháborodásukat fejezték ki. A Szlovák Orvoskamara (SLK) nyugtalanítónak nevezte Kotlár döntését. Mint írták, a világjárványok idején az állampolgárok védelme szempontjából kiemelten fontos a nemzetközi együttműködés. A Szlovák Orvosi Társaság (SLS) érthetetlennek és károsnak nevezte a kormánybiztos hozzáállását, hiszen a megállapodás azokat a szabályokat tartalmazza, amelyeket a világnak követnie kellene a járványok kirobbanásakor. A Páciensek Jogvédő Szervezete (AOPP) pedig felszólította az egészségügyi minisztériumot és a kormányt, hogy Szlovákia is csatlakozzon a többi országhoz.
Érvek és ellenérvek
Kotlár elhatárolódása egyébként nem volt váratlan, a kormánybiztos az utóbbi hetekben többször is nyíltan bírálta a WHO tevékenységét és magát a megállapodást is. A konferencia után hosszú közleményben indokolta, miért döntött úgy, hogy Szlovákia nem csatlakozik a többi 190 ország álláspontjához. Úgy véli, az új nemzetközi egészségügyi előírások sértik az egyes országok szuverenitását, és homályos megfogalmazásmódjuk miatt ellehetetlenítik az objektív értelmezés lehetőségét. Kotlár szerint a megállapodás túl sok hatalmat adna a WHO főigazgatójának kezébe, például ő döntene a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetéséről és megszüntetéséről, a tagállamok beleegyezése nélkül.
Peter Sabaka infektológus viszont úgy látja, Szlovákia ezzel a lépéssel csak veszített, hiszen a megállapodás valójában az információcsere megkönnyítéséről és a kutatási eredmények megosztásáról szól, de megkönnyíti a gyógyszerek és a vakcinák beszerzését is, valamint kijavítja azokat a hibákat, amelyeket a koronavírus-járvány kezelése során elkövettek.
Dolinková reakciója
Dolinková saját bevallása szerint nyugtalanul szemléli a járványügyi megállapodás körüli fejleményeket. A miniszter úgy gondolja, ebben a szigorúan szakmai kérdésben elsősorban azoknak kellene döntenie, akik valóban otthonosan mozognak a témában, tehát a szakértőknek. Éppen ezért javasolni fogja az egészségügyi előírásokat ellenőrző bizottság kibővítését, amelynek a közeljövőben az lesz a feladata, hogy a WHO dokumentumát részletesen, szakmai szempontok mentén értékelje. Az eredményeket Dolinková a kormány előtt is ismertetni szeretné. A tárcavezető hangsúlyozta, racionálisan kellene viszonyulni a nemzetközi előírásokhoz.
„Óvatosan és körültekintően kell megközelítenünk az új kihívásokat, hogy a jövőben szembe tudjunk nézni a lehetséges egészségügyi kockázatokkal”
– fogalmazott.
(nar, TASR, aktuality.sk, Denník N)
A kormányülés után Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter közleményt adott ki, melyben hangsúlyozta: a kormány nem elfogadta Kotlár kijelentéseit, mindössze tudomásul vette. Ahhoz azonban, hogy a kabinet állást foglalhasson az elemzés kapcsán, szükség lesz egy szakértői munkacsoport létrehozására, amely felülvizsgálja a dokumentumban szereplő állításokat. A tárcavezető a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR), az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS), az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI), az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) és a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) képviselőit fogja felkérni a feladatra.
Politikai cirkusz
A kormánybiztos elemzésének bemutatását egy időre félbe kellett szakítani, ugyanis Kotlárnak vissza kellett sietnie a parlamenti szavazásra, ahol Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter „csendőrtörvénye” volt terítéken.
És bár a koalíciós válság átmenetileg megoldódni látszott, a szerdai ülésnap is tartogatott meglepetéseket – Andrej Danko, az SNS vezetője ugyanis megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó támogatni Kaliňák jogszabály-módosítását.
Az SNS listáján parlamentbe jutó Kotlár azonban nem követte a pártelnök példáját és beállt a védelmi tárcavezető javaslata mögé, amit végül 73 támogató vokssal sikerült második olvasatba utalni.
Kapcsolódó cikkünk
Bár a gyakorlatban is megegyezés született a kormány átalakításáról és a koalíciós többség újrateremtéséről, a parlament szerdai ülésnapja megmutatta, hogy van tüske a koalíciós partnerekben: Andrej Danko rögtön két kezdeményezést is eredménytelenül próbált meg elbuktatni.
Danko és az SNS a kormány átalakításának talán legnagyobb vesztese: a nemzeti párt márciustól elveszítette az egyetlen minisztériumát, amit közvetlenül is az ellenőrzése alatt tartott – a kimondottan a koalíciós szerződésnek köszönhetően létrejött idegenforgalmi és sportminisztériumot, ahol Rudolf Huliak rövid úton meg is kezdte a rendrakást és az SNS-hez köthető tisztviselők eltávolítását. Huliak távozásával a párt frakciójából megint csak nem jártak jól a nemzetiek, hiszen a helyére lépő Miroslav Radačovskýval sem lettek kisegítve. A volt EP-képviselő rövid úton közölte, hogy nem akar belépni az SNS frakciójába. Így továbbra is fennmaradt az a furcsa helyzet, hogy Danko pártjának nincs is elegendő képviselője egy önálló frakció működtetéséhez, a minimális létszámot a Smertől októberben kölcsönkapott Dušan Muňko biztosítja.
Danko megaláztatásai itt nem értek véget: a nap végére váratlan módon leváltották a környezetvédelmi tárca egyetlen SNS-es kötődésű államtitkárát, a megbízható pártkáder Gabriela Matečnát is. Bár könnyen elképzelhető, hogy a politikust átrendelik egy másik fontos pozícióba, ahol ráhatása lesz a források elosztására, előállt az az ideiglenes abszurd helyzet, hogy az SNS-nek kormánypártként sem értelmezhető frakciója, sem pedig államtitkára nincs.
Danko bosszúja
Az SNS vezetője a délelőtt folyamán megpróbálta bizonyítani, hogy a kormánykoalíció működtetéséhez szükséges számok még mindig a pártjától függnek, de hiába próbálkozott meg kétszer is a példastatuálással, mindkétszer kudarcba fulladt a terve.
Az első próbálkozás Robert Kaliňák „zsandárjavaslatát” érintette. A védelmi miniszter a rendőrség személyi állományának túlterheltségén próbálna enyhíteni a hadsereg bevetésével: azokban a régiókban, ahol létszámhiánnyal küszködnek a rendőrök, a zsandárok, azaz a kirendelt katonák foglalkoznának a közrend fenntartásával. A törvénytervezetről szerdán első olvasatban szavazott a parlament és tudni lehetett, hogy az SNS számára ebben a formában problémás. Dankónak nem a koncepcióval van gondja, hanem azzal, hogy a „zsandár” kifejezés visszahozatala az Osztrák–Magyar Monarchia időszakát juttatja a közvélemény eszébe.
Az SNS terve nem jött be: hiába tartózkodott Danko és vele a nemzeti pártfrakció többsége, a hiányzó ellenzéki képviselők miatt a koalíciónak elég volt 73 szavazat is ahhoz, hogy második olvasatba utalja a törvényt. Nem mellesleg az SNS frakciójában ülő, hivatalosan független képviselőnek számító Peter Kotlár járványügyi kormánybiztos, valamint a „kölcsönzött” Muňko sem azonosult a frakció álláspontjával, nem szavaztak.
Danko második kísérletének sikerére még kevesebb volt az esély: a párt ugyanis korábban is tiltakozott a lengyelországi és balti államokba induló katonai misszió kiküldése ellen. A kormánykoalíciót a téma kapcsán az ellenzék is támogatta, az SNS gyakorlatilag egyedül maradt az álláspontjával (Radačovský és Kotlár ebben az esetben tartózkodott).
Az SNS témákat keres
A Szlovák Nemzeti Párt támogatottsága hosszú ideje elmarad az öt százaléktól, ami a parlamentbe kerüléshez szükséges, így Dankónak szüksége van olyan témákra, melyek megkülönböztetik a többi párttól.
Az SNS manővereit saját koalíciós partnerei is ezzel magyarázták: Tibor Gašpar (Smer) parlamenti alelnök például rámutatott, hogy Danko még csak nem is volt konzisztens az álláspontjával, a szavazás előtti órákban jelentette be, hogy az SNS nem támogatja a koalíciós partnereit a javaslatok kapcsán.
A kérdés a jövőre nézve az, hogy miként viselkedhet az SNS akkor, ha valóban kulcsfontosságú javaslatok elfogadásáról lesz szó. A Kaliňák-féle zsandárjavaslat az elbuktatása esetén némi időeltolódással kerülhetett volna megint a parlament elé, a balti katonai misszió esetén pedig esély sem volt a sikerre. Az SNS ráadásul a viselkedésével felbátoríthatja azokat a koalíciós képviselőket is, akik nem értenek egyet a nemzeti párt ellentmondásosabb javaslataival is – a civil törvény mellett például az állami szimbólumokról szóló SNS-kezdeményezés találkozhat nem várt ellenállással, növelve a koalíciós partnerek egymással szembeni bizalmatlanságát.
Ezt követően Kotlár visszatért a kormányhivatalba, a miniszterek pedig tudomásul vették a jelentését.
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas elnöke „bulváros összeesküvés-elméletnek” nevezte, hogy Kotlár támogatásáért cserébe a kormány is tudomásul vette a botrányos elemzést.
Az ellenzék szerint Fico is a konspirátorok oldalára állt
Az ellenzék viszont sokkal élesebben bírálta a kormányt a javaslat elfogadása miatt. Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke úgy gondolja, egy újabb elemzést végeztetni a szakemberekkel csak kidobott pénz, hiszen Kotlár előre jelezte, úgy sem fogadja el az eredményeket.
Oskar Dvořák, a PS parlamenti képviselője szerint ebből is látszik, hogy a kormány nem az egészségügy valódi problémáival van elfoglalva, mint például a nővérhiány vagy a hosszú várólisták.
Az SaS szintén úgy gondolja, hogy Ficóék ezzel akarják elterelni a figyelmet a valódi gondokról.
Mindannyian emlékszünk arra, hogy Fico azt mondta, az egészségügy nem miniszterelnöki téma. Emlékszünk, hogyan mondott le az egészségügyi miniszter, és hogyan nem foglalkozott Fico az orvosok és ápolók fizetésével, illetve a kórházak állapotával. Ficót nem érdekli, hogy az emberek összeomló kórházakban halnak meg, hogy hat hónapot várnak a vizsgálatokra, vagy hogy a kórházakban csótányokat kell irtani. Amikor azonban Kotlár szamárságairól és összeesküvéseiről van szó, Fico hirtelen megszólal azzal a követeléssel, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia vizsgálja ki Kotlár téveszméit
– mondta Branislav Gröhling, az SaS elnöke.
A dokumentumnak július végéig kell elkészülnie.
Kotlár közben pár nappal ezelőtt kijelentette, ha Szlovákiában június végéig nem állítják le az mRNS alapú vakcinák használatát, saját maga mond le a kormánybiztosi pozíciójáról. Az oltások alkalmazása nem állt le, de cserébe Kotlár sem mondott le. Állítólag azért nem, mert abban bízik, hogy az SAV jelentése alapján a főügyészség eljárást indít majd.
Ha ez nem történik meg, és nem kezdenek cselekedni, akkor lemondok, mert az én feladatom, hogy megvédjem a lakosság egészségét, és ha ez nem sikerül, akkor az én feladatom is véget ért. Nem fogok gazdasági bűncselekményekkel foglalkozni anélkül, hogy a lakosság egészségének kérdése is megoldódna. Ez egyszerűen elfogadhatatlan
– magyarázkodott a kormánybiztos.
Az ellenzék már felszólította a Hlas minisztereit, hogy kezdeményezzék a kormánybiztos leváltását, de egyelőre erre sem került sor.
Kapcsolódó cikkünk
A PS szerint a Hlas minisztereinek kezdeményezniük kell Peter Kotlár Covid-19-járványkezelési kormánybiztos leváltását. Oskar Dvořák, a PS egészségügyi szakpolitikusa, a parlament egészségügyi bizottságának alelnöke hangsúlyozta, Kotlárnak június végéig kell leadnia jelentését a kormánynak, Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter pedig korábban kijelentette, ha erre nem kerül sor, Kotlárnak távoznia kell a posztjáról.
„Ha nem akarnak Peter Kotlár bűntársaivá válni az oltások korlátozásában és a lakosság egészségének veszélyeztetésében, javasolják a leváltását a kormánynak, és Drucker miniszter tartson ki korábbi kijelentése mellett, hogy ezek után Peter Kotlárnak semmi keresnivalója a posztján, és nem fogja tovább veszélyeztetni a lakosságot” – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Dvořák. Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi minisztert pedig felszólította, hogy indítsa újra a Covid-19 elleni vakcinák beszerzését, hogy az egészségügy felkészülhessen az őszi járványszezonra.
Dvořák emlékeztetett, a kormány még áprilisban hagyta jóvá, hogy elemzést kell készíteni, tartalmaznak-e DNS-t és más anyagokat a Szlovákiában használt Covid-19 elleni oltóanyagok. Mivel a vizsgálat befejezésének határidejét nem szabta meg, Szlovákia addig leállította a Covid elleni vakcinák vásárlását.
Az ellenzéki párt azért is bírálja Kotlárt, mert ő idézte elő, hogy Szlovákia nem csatlakozott a globális járványügyi megállapodáshoz. „Már régóta teljesen nyilvánvaló, hogy Kotlár kormánybiztos közvetlen fenyegetést jelent a betegekre és a lakosságra, és tiszteletlen a járvány idején elhunytak hozzátartozóival, a betegség túlélőivel és az egészségügyi dolgozókkal” – jelentette ki.
A kormány szerdai ülése után Šaško azt mondta, Kotlárnak még van néhány napja a jelentés leadására.
Šaško pénteken kijelentette, a kormánybiztos pozíciója teljes mértékben Robert Fico (Smer-SD) kormányfő hatáskörébe tartozik. Ha Kotlár megállapodott vele, akkor valószínűleg módosítják a jelentés leadásának határidejét. Šaško így mellékesnek tartja ezt a témát, ami most nem is aktuális. „Kotlár nem nekem tartozik felelősséggel, hanem közvetlenül a kormányfőnek, ha pedig így döntött a kormányfő, akkor azt elfogadjuk. Valószínűleg július végére elkészül a Szlovák Tudományos Akadémia elemzése és több tudományos tény lesz a kezünkben” – mondta. Šaško szerint nem Kotlár jelent gondot, hanem az, hogy a „lakosság nagy része hogyan vélekedik az oltásról”, ezért a türelmes párbeszédet szorgalmazza.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


