Meddig leszünk még szolidárisak azokkal, akik a szolidaritásnak még csak a jelét sem mutatják, és igazolható-e egy ilyen válsághelyzetben az állami kényszer? Egyáltalán megvan-e ennek a kormánynak az erkölcsi joga, hogy ezt megtegye?
Szögezzük le az elején, hogy az egészségügyi szakemberekre hagyatkozva én is azt gondolom, hogy jelenleg csak a védőoltás jelenti a kiutat a vég nélküli lezárások sorozatából. Ennek ellenére mélységes ellenérzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy ez a kormány a kötelező oltás gondolatával kacérkodik. A helyzet ugyanis egyáltalán nem fekete vagy fehér. Először is, ez a megoldás lusta és lényegében a járványkezelés totális csődjének beismerése. Nem csinálod magadtól? Akkor mostantól kötelező! Az érvelés és a pozitív példák helyett erővel akarják lenyomni az emberek torkán az oltást – ez jelenleg járhatatlan út, még akkor is, ha talán ez lenne a legjobb mindenkinek.
Ma már bizonyított, hogy a vakcinák működnek és biztonságosak, aki ezt nem látja be, azt vagy félrevezették, vagy önmagát vezette félre. Csakhogy ez a kormány már híján van bármiféle hitelességnek, és ha a végső eszközhöz, a kényszerhez akar nyúlni, annak beláthatatlan következményei lesznek. Most bedobni egy ilyen ötletet a szlovákiai közvéleménybe politikai öngyilkosság: az ellenzék minden oldalról megtámadja, plusz a kormány sem egységes. Heger láthatóan anélkül dobta fel az ötletet, hogy koalíciós partnereivel egyeztetett volna, és így ennek semmi értelme.
De tegyük fel, hogy meglenne a politikai akarat. Ha itt mindenkit kötelezően beoltanának, akkor a járvány néhány héten belül eltűnne. Persze, az oltottak is fertőzhetnek, ők is kórházba kerülhetnek – de nagyságrendekkel kisebb arányban, mint az oltatlanok. Kiszámolták: 90 százalékos átoltottságnál most 40 ember lenne kórházban, nem 3000. Az élet gyakorlatilag visszatérhetne a rendes kerékvágásba, nem kellene létfontosságú műtéteket halogatni azért, mert néhány zseni a Facebookon azt olvasta, hogy az oltástól két feje nő, vagy mit tudom én. Végre élhetnénk a rendes életünket, nem kellene félévente lezárni az országot.
Mégsem gondolom, hogy ezt erővel kellene csinálni, egyszerűen azért, mert a demokráciák nem így működnek. Itt elvileg egyenlőek vagyunk mindannyian.
A beoltottak is, és azok is, akik maszk nélkül, habzó szájjal vergődnek a Lidl kasszáinál, hogy aztán pár héttel később a kórházakban küzdjenek az életükért. Az érem másik oldala viszont, hogy a szolidaritásnak is vannak határai. A beoltottak eddig meglehetősen türelmesek voltak a többiekkel, de ez a türelem egyre fogy. Unalmas, hogy olyanok miatt kell ismét lezárni a teljes országot, akik fittyet hánynak minden szabályra, ráadásul hülyének néznek mindenkit, aki betartja a szabályokat.
Ez a járvány már egy ideje nem egészségügyi probléma Szlovákiában: az megoldódott, amikor mindenki számára elérhetővé vált a vakcina. Ez a járvány már kommunikációs, politikai és – sajnos – iskolázottsági probléma.
Mivel a beoltottak türelme egyre fogy, elképzelhető, hogy sokan közülük jó ötletnek tartják a kötelező oltást. Ez egy működő, csakhogy rossz megoldás lenne, amely a kihirdetésének pillanatában olyan visszafordíthatatlan társadalmi folyamatokat indítana el, melyek kezelésére ez a kormány egyszerűen alkalmatlan. Az orvosok, nővérek, rendőrök türelme is egyre fogy, mindenki kimerült. A másik oldalon egyre nagyobb a köpködés és a fenyegetőzés, amit a politikai hiénák tüzelnek. Ez a polarizáció pont a szolidaritás ellen dolgozik, amire a legnagyobb szükség lenne. Nem várhatjuk meg, hogy minden vírustagadó megbetegedjen és belássa tévedését, lépni kell, de a kényszer olyan ördögi kört indíthat el, amiből már nem lesz kiút.
Mondhatjuk, hogy válsághelyzetben az ideálokat le kell húzni a vécén. De akkor mi értelme van az egésznek?
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
