Kötelező győzelemmel szerezhet hétvégén bajnoki címet a Ferencváros

Kötelező győzelemmel szerezhet hétvégén bajnoki címet a Ferencváros

Sorozatban hatodszor összességében a 35. alkalommal lehet bajnok már a hétvégén a Ferencváros labdarúgócsapata, amely az OTP Bank Liga 29. fordulójában az utolsó előtti helyen álló Kisvárdát fogadja.

A zöld-fehérek győzelemmel biztosan megvédik címüket, és amennyiben a második helyen álló Paks a forduló nyitómérkőzésén pontokat veszít a Puskás Akadémia otthonában, akkor már a döntetlen is elég a fővárosiaknak.

A Ferencvárosnak még a vereség is jó lehet, ebben az esetben azonban vasárnapig várni kell, és a Paks mellett a harmadik helyezett Fehérvár pontvesztésére is szükség lenne.

Az FTC kispadjára visszatérhet Dejan Stankovic vezetőedző, aki legutóbb, a ZTE otthonában hiányzott, mivel fiát kórházban ápolták, a csütörtöki edzésen viszont már ő dirigált.

A bajnoki cím mellett a kiesés is eldőlhet. A sereghajtó Mezőkövesdnek győznie kell a Kecskemét otthonában vasárnap, minden más esetben sorozatban nyolc első osztályban eltöltött idényt követően búcsúzik az élvonaltól. A Kisvárda is kiesik, ha kikap, és a Kecskemét, az Újpest, illetve a ZTE győz.

A Kecskemét-Mezőkövesd találkozót leszámítva mindegyik találkozót az M4 Sport közvetíti élőben. Előbbi összecsapás az M4 Sport+ csatornán lesz látható.

A 29. forduló programja:

szombat:

Puskás Akadémia FC-Paksi FC 14.30

Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 17.00

Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 19.30

vasárnap:

Hírdetés

Kecskeméti TE-Mezőkövesd Zsóry FC 14.05

Fehérvár FC-Zalaegerszegi TE FC 16.00

Újpest FC-MTK Budapest 18.30

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 28 20 4 4 71-26 64 pont

2. Paksi FC 28 15 5 8 46-34 50

3. Fehérvár FC 28 15 4 9 50-37 49

4. Puskás Akadémia FC 28 11 10 7 44-30 43

5. Debreceni VSC 28 12 6 10 42-34 42

6. MTK Budapest 28 11 7 10 38-51 40

7. Diósgyőri VTK 28 10 7 11 43-46 37

8. ZTE FC 28 10 5 13 48-55 35

9. Kecskeméti TE 28 10 4 14 38-43 34

10. Újpest FC 28 10 4 14 37-59 34

11. Kisvárda Master Good 28 7 3 18 32-46 24

12. Mezőkövesd Zsóry FC 28 5 5 18 24-52 20


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »