Kötelezettségszegési eljárás

Kötelezettségszegési eljárás

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mert az újonnan elfogadott gyermekvédelmi törvény megtiltja az iskolákban olyan tartalmak terjesztését, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást támogatják. Mint a kapcsolódó hírekből kiderül, az eljárás komolyan érintheti Magyarország részesedését az EU-s helyreállítási alap forrásaiból.

Ne legyenek kétségeink: ez olyan ideológiai-világnézeti diktátum, amely soha nem látott nyíltsággal akarja véglegesen felszámolni Európa még megmaradt kulturálisan keresztény jellegét.

A kereszténység kultúrateremtő szerepének a fokozatos leépítése eddig is folyt, mégpedig azzal a jelszóval, hogy a keresztény jelenlét hangsúlyozása a kulturális térben sértené a nem keresztény hitek és meggyőződések érzékenységét. Ezek egyike sem követelhet magának semmiféle privilégiumot, s az államnak az a feladata, hogy egyenlő távolságot tartson mindenféle világképpel szemben.

Érdekes módon most, hogy az LMBTQI+ ideológiát a brüsszeli vezetés nyílt és egyértelmű politikai támogatásban részesíti, nem vetődik fel az a kérdés, hogy ez bizony, amellett, hogy súlyosan sérti milliók érzékenységét, felülírja a semlegesség elvét is.

Hírdetés

A köztelezettségszegési eljárás megindítása ugyanis azt jelenti, hogy az LMBTQI+ ideológia immár nem egy ideológia a sok közül, hanem maga a világnézeti norma, s az európaiság kritériuma. Aki nem fogadja el, herezist követ el, s nem tekinthető európainak. Magyarország azzal szegte meg kötelezettségét, hogy az Unió tagjaként nem engedelmeskedett ennek az állítólagos világnézeti normának.

Nem tudni, a szabad nemi identitásválasztás támogatása és terjesztése még az iskolákban is, mikor és hogyan lett az európaiság világnézeti kritériumává. Ezzel gyakorlatilag megdőlt a hitek és meggyőződések elvi egyenlőségének a tétele, s megszületett egy felsőbbrendű ideológia, amely immár nyíltan és erőszakosan igényt tart arra, hogy az európaiság kizárólagos mércéjévé tegye önmagát.

Az meg ugyebár szóra sem érdemes, hogy az LMBTQI+ ideológia kizárólagos egyeduralmát, kanonizált kulturális hegemóniáját a még megmaradt konzervatív-kereszténység Európa szellemi-spirituális megsemmisüléseként éli át. De, mint tudjuk, az európai történeti kereszténység érzékenysége senkit nem érdekel.

Köntös László – megvanirva.hu

Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »