”Köszönöm, kedves Angela!” – Merkel-vendég idegen kontinensfoglalók vertek meg egy munkába igyekvő magyart „Német”országban

Három bevándorló mocskos idegen kontinensfoglaló támadt Németországban egy kint dolgozó magyarra – közölte a férfi. Csak annyi volt a „bűne”, hogy nem adott nekik cigarettát, ezért ütötték le, illetve törték el az állkapcsát. Nem ez az első eset, idén májusban kecskeméti diákok buszára támadtak rá a behatolók Calais közelében. Ugyanott egy évvel ezelőtt egy magyar kamionsofőrt bántalmaztak: vascsővel és ököllel ütötték a betolakodók, mert nem vitte át őket a francia-brit határon. Korábban pedig egy miskolci nőt erőszakolt meg három idegen mocsadék egy német kisvárosban.

Az utóbbi egy-két évben több magyar került már bajba a bevándorlók miatt Nyugat-Európában.

A közösségi oldalán osztott meg egy fényképet egy Németországban élő magyar férfi, akinek az arca tele van sérülésekkel. Azt írta a bejegyzésében, hogy köszöni szépen Angela Merkelnek, hogy beengedte a migránsokat, mert egy szál cigiért ezt teszik az emberrel.

A Híradónak sikerült elérnie a bántalmazott férfit. Halász János azt mondta: eltörött az állkapcsa, megzúzódott az arca, és több foga is kitörött. Éppen dolgozni ment, amikor három bevándorló megállította a parkolóban. Odaszóltak neki, hogy nem tudna-e adni nekik egy szál cigarettát. Ő ezt nem értette teljesen, közelebb lépett hozzájuk, megkérdezte őket, majd újra választoltak neki.

Hírdetés

A férfi ekkor megfordult, hogy megy tovább a dolgára, de hátulról kapott egy erős ütést, majd elvesztette eszméletét. A férfi ezután a családjával elment a rendőrségre feljelentést tenni, azóta pedig már egyszer megműtötték, de további orvosi kezelésre szorul.

Halász János az M1-nek elmondta, biztos benne, hogy három bevándorló támadt rá. Felfoghatatlan számára, ami történt, már másfél éve él családjával egy Baden-Württembergi kisvárosban, korábban soha nem érte őt ilyen atrocitás.

Nem ez az első eset, idén májusban kecskeméti diákok buszára támadtak rá a behatolók Calais közelében. Ugyanott egy évvel ezelőtt egy magyar kamionsofőrt bántalmaztak: vascsővel és ököllel ütötték a betolakodók, mert nem vitte át őket a francia-brit határon. Korábban pedig egy miskolci nőt erőszakolt meg három idegen mocsadék egy német kisvárosban.

(Híradó nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/177984/


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »