Az ellenzék mintha abból indulna ki, hogy most azt höröghetnek bele a nyilvános térbe, amit akarnak.
A politikával foglalkozók közül sokan azt gondolják, hogy az átlag szavazó legfeljebb néhány hónap eseményeire emlékszik vissza. A többi, évekkel korábbi politikai történések törlődnek, a választás végeredményét ezért leginkább a választások előtti utolsó hónapok politikai eseményei határozzák meg. Ebből fakadóan pedig a politikusok és a pártok büntetlenül tobzódhatnak a választások előtti években, az ellenzék a lehető legszégyenletesebb eszközöket is bedobhatja a kormány ellen. Elvileg ez így lehet hazánkban is, hiszen a választásokig még két év van, addig sok víz lefolyik a Dunán, a most elhangzott mondatok törlődnek az emlékezetből 2022 tavaszára, s csak az fog dönteni, hogy azon a tavaszon hogyan teljesít a kormányzat és az ellenzék.
Márpedig a jelenlegi válsághelyzetben az ellenzéki pártok – különös tekintettel a DK-ra, az MSZP-re, a Jobbikra és a Párbeszédre, kevésbé az LMP -re (a Mi Hazánk teljesen más lapra tartozik) – mintha éppen abból indulnának ki, hogy most azt höröghetnek, zihálhatnak, ordíthatnak bele a nyilvános térbe, amit csak akarnak, mindent, ami árthat a kormánynak, nem válogatva az eszközökben, mélyen az elvárható politikai normák, sőt a minimális emberi tisztesség követelményei alatt.
Megtehetik, mert gondolataik szerint két lehetőség van előttük: az egyik, hogy az „ez a harc lesz a végső!” kommunista szellemiségében és a nemzetközi liberális hálózatok által erőteljesen megtámogatva oly mértékben meggyengíthetik a kormányt, hogy az végül a bukásához vezethet most vagy legkésőbb 2022-ben. A másik, hogy ha mégsem jönne be a mostani egész pályás letámadásuk, s a kormány jól jön ki a válságból, akkor még mindig két évük van arra, hogy mindezt elfeledtessék a választókkal, és 2022-ben valahogyan győzzenek.
Igen ám, csak van egy kis bökkenő: az az állítás, hogy az oktondi választók úgyis mindent elfelejtenek, azokat a borzalmakat is, amelyeket az ellenzék mondott és mond a vírusjárvány kellős közepén, egyszerűen nem állja meg a helyét. Mert vannak politikai események, amelyek mintegy beleégnek a választókba, mert jelentőségük túlmutat a „politics as usual” (a szokásos politika) napi menetén. Ezek általában olyan események, amelyek mélyen érintik az emberek életvitelét, életmódját, évtizedek alatt kialakult szokásaikat, értékrendjüket és normális erkölcsi érzéküket. A választók tömegei egy dolgot biztosan megjegyeznek, mégpedig azt, ami sérti természetes erkölcsi normáikat és önérzetüket: ha becsapják, átverik vagy hülyének nézik őket.
Ha ebből a szempontból röviden visszatekintünk az elmúlt két-három parlamenti választásra, akkor azt látjuk, hogy a 2002-es választásokat valóban azért nyerhette meg teljesen váratlanul az MSZP és az SZDSZ, mert a választók kifejezetten a kampány utolsó heteinek eseményei (23 millió románnal való riogatás, „köteles” beszéd stb.) alapján döntöttek, s csakugyan elfeledték az első Orbán-kormány négyéves, eredményes tevékenységét. Ám nézzünk tovább: a 2006-os választás után kiszivárgott Gyurcsány hírhedt őszödi beszéde, amelyben éppen arról volt szíves tájékoztatni a nagyérdemű párttagságot, hogy ő csúnyán becsapta és átverte az országot. S miután a választók jelentős része indokolt felháborodásában az utcára ment, bizonyítva, hogy ezt nem tűri el, egy kormányfőtől különösen nem, Gyurcsány még rá is tett a lapáttal azzal, hogy brutális eszközökkel verette le és meg az utcai tüntetőket – nem kicsit, nagyon.
És láss csodát: Gyurcsánynak és kormányának a sorsa már akkor, 2006 őszén eldőlt: hiába telt el ezek után még három és fél borzasztóan felesleges év szocialista–szabad demokrata vergődéssel, a választókba bevésődött az őszödi beszéd, és onnantól senki nem tudta kiverni belőlük ezt a politikai alapélményt.
2015 a másik példa: az év augusztusában a migránsok beözönlése Magyarország határain belülre, Budapestre, a Keleti pályaudvarra és más helyekre válságot okozott, amelyre a harmadik Orbán-kormány határozott választ adott a kerítésépítéssel és más szigorú határvédelmi intézkedésekkel, ami kiverte a biztosítékot a haladó és nagyon felvilágosult Nyugaton. Az ellenzék döntő része ekkor is, akárcsak a mostani vírusválság idején, élesen, sőt durván szembement a kormány határvédő és bevándorlásellenes törekvéseivel, már akkor is – szokásosan – bízva a brüsszeli és nyugati liberális-globalista barátaik hathatós támogatásában.
A választók számára, akárcsak az őszödi beszéd, a migránsválság és annak kezelése is alapélménnyé vált, ahogyan a pszichológusok mondják, bevésődött, és kitartott egészen a 2018-as választásokig – amely meghozta a Fidesz–KDNP számára az újabb, immáron sorozatban harmadik kétharmados győzelmet.
A jelenlegi válság is – túl azon, hogy drámaian megváltoztatja az életünket – egyértelműen politikai alapélmény a választóknak, amely szintúgy bevésődik a tudatba. A mostani kormányzati és ellenzéki lépések százszorosan esnek latba, a jó döntések most erénnyé, a rossz döntések pedig bűnné változhatnak. Az ellenzék ebből semmit sem fog fel: legelvadultabb, legmegveszekedettebb képviselőik egyre-másra fogalmazzák meg őszödi beszédeiket. Amelyek nem felejthetők, és nem is fogjuk elfeledni!
Itt van Dobrev Klára remeklése, amelyet ráadásul természetesen nemzetközi közegben, francia, német, osztrák és svájci liberális újságíróknak adott elő, nyilvánvalóan a hazafias érzelmektől kissé már túlcsorogva: „Az Európai Unió kormányai közül a magyar kormány mozgósítja a legkevesebb összeget a járvány kezelésére. A kormány fukarsága mögött az a megfontolás áll, hogy a rendelkezésre álló állami pénzeszközöket a 2022-ben esedékes választások megnyerése érdekében fogja elkölteni. Orbán Viktor számára a hatalom megtartása fontosabb, mint a vírus és a járvánnyal együtt járó válság leküzdése.” Nem tudom, kedves Lomnici Zoltán, Dobrev asszony itt nem lépett túl egy jogi határt? Ha jól értem, a képviselőnő itt emberéletek feláldozásával vádolja meg a miniszterelnököt, ami nemhogy penetráns magatartás, de egyszerre aljas és megvetendő.
S álljon itt még mementónak Kőszeg Ferenc, a boldogult SZDSZ egyik ismert alakja, aki az Átlátszó.hu-n egy immáron velejéig megunt rémképpel állt elő: ahogyan Adolf Hitler kihasználta a Reichstag 1933-as felgyújtását hatalma totálissá tételére, úgy fogja kihasználni Orbán Viktor a vírusjárvány okozta válsághelyzetet arra, hogy a koronavírus-törvénnyel megszüntesse a demokráciát és a jogállamiságot Magyarországon, s bevezesse a diktatúrát.
De azért idézzük fel Kőszeg veretesnek kevéssé mondható sorait is: „A múlt év őszén, az önkormányzati választás után sokan, többek közt e sorok írója is, úgy gondoltuk, október 13. története, ha nem is a vég kezdete, legalább a kezdet vége. Ha az ellenzék jól politizál, Orbán 2022-ben elvesztheti a választást. A borúlátók ellenben azt huhogták: a belátható jövőben nem is lesz több választás. Most ők állnak nyerésre. Láttuk: a Reichstag-tűz és a felhatalmazási törvény után nem volt több választás. Csak a felhatalmazási törvény hatályát kellett négyévente – JA ODER NEIN? – meghosszabbítani. Persze ehhez egy Hitler is kell. Nincs nekünk?”
Elemzői pozíciómon túllépve sokszor elgondolkodom azon, hogy az olyan „politikusok” (demokráciában csak idézőjelben tudom politikusnak tekinteni őket), mint Dobrev, Gyurcsány, Kőszeg, Jakab, Jávor, Cseh, Donáth, Tordai, Varju, Hadházy stb., vajon tényleg komolyan gondolják-e azt, amit mondanak. Mert ha igen, tehát hogy Orbánt nem érdeklik az emberéletek vagy hogy Orbán egyenlő Hitlerrel, akkor a válság elmúlása után el kell gondolkodni azon, hogy egy ilyen ellenzék valóban ellenzék-e vagy valami egészen más.
Ha azonban csak számításból, pénz- és hatalomvágyból teszik azt, amit, akkor tényleg nem mondható szebb és jobb velük kapcsolatban, mint hogy amit mondanak és tesznek, az egész egyszerűen szemétség. És ez itt egy objektív, tárgyilagos és hűvös megállapítás.
Szóval a mostani, újabb őszödi beszédek bevésődtek a választók tudatába. És – hogy óvatosan fogalmazzak – ez már érinti a 2022-es választások kimenetelét.
Fricz Tamás
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
