Kósa nagyobb ostobaságot el sem tud képzelni

Kósa nagyobb ostobaságot el sem tud képzelni

Az MSZP képtelen maga mögött hagyni a bolsevik hagyományokat a Fidesz frakcióvezetője szerint.

Kósa Lajos ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a szocialisták XV. kerületi önkormányzati képviselője a minap nyíltan ellenezte a migránsok kötelező betelepítését, és pártja ezért fegyelmi eljárást indított ellene. Móricz Eszter később közleményben magyarázkodott: azt írta, félreérthetően fogalmazott, és kijelentette, hogy nem vesz részt a népszavazáson. Kósa Lajos szerint a szocialista pártban senkinek sem lehet különvéleménye.

„– Nézzük a másik oldalát az éremnek. Mi lenne, ha a Fideszben valaki az igen szavazatok mellett buzdítana, milyen következménye lenne ennek?

– Hát, leülnénk vele vitatkozni. Azt mondanánk, hogy gondolja meg, fontolja meg, elmondanánk az összes érvet. És szeretném meggyőzni arról, hogy menjen el, arról mindenképpen szeretném meggyőzni, hogy menjen el. Tehát olyan marhaságot, hogy az egyik legalapvetőbb demokratikus jogáról lebeszéljük az embereket, hogy ne menjenek el szavazni, ennél nagyobb ostobaságot nem lehet elképzelni demokráciában” – fogalmazott Kósa Lajos.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »