Kósa Lajos ügyében összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzetre hivatkozva arról beszélt: a kormánypárti politikus hatalmas összeget érintő kezelési jogot kapott egy ismeretlen megbízótól. El kell számolnia arról, milyen ügyletről van szó és kié az 1340 milliárd forintnak megfelelő pénz – hangoztatta.

Vitatta, hogy az összeg egy németországi örökségre lenne visszavezethető, amit azzal magyarázott: a Wikipédia 2012-es összesítése szerint 21 németnek volt akkora vagyona, ami fedezhette volna az összeget, azonban egyikük sem lelte halálát az érintett szerződéses dátum előtt.

Z. Kárpát Dániel számításai szerint az összeg megfelel a teljes egészségügyi kasszának, illetve adott esetben Montenegró egész éves GDP-jének. Ez államkötvényvásárlás esetén a magyar piacon is komoly változásokat hozott volna – emelte ki.

http://mno.hu/

Az alelnök a választások tisztaságának alapfeltételeként hivatkozott arra, hogy ilyen vádak ne lebeghessenek. Mint mondta, a Jobbik kormányra kerülése esetén mindenre kiterjedő feltárást végezne.

http://mno.hu/

A jobbikos politikust kérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint Matolcsy György fiának cége több mint 400 milliós ingatlant vásárolt, amelyben a jegybankelnök lakik. Azt felelte, ezt az ügyet is tisztázni kell. Z. Kárpát Dániel azt javasolta, hogy aki ingatlanakvizícióban gondolkodik, az tegye saját maga vagy családtagjaival közösen, továbbá tegye átlátható módon. Szerinte az MNB elnökének elemi érdeke, hogy a gyanú árnyéka se vetődjön rá.

Molnár Zsolt, MSZP-s képviselő, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke közleményben tudatta, hogy válaszokat vár az általa vezetett testület a Kósa Lajos által szélhámosságnak tartott vagyonkezelési ügyben. 

http://mno.hu/

Molnár Zsolt azt írta: „A Nemzetbiztonsági bizottságnak tisztáznia kell a sajtóban megjelent, Kósa Lajos kötvényjegyzésével kapcsolatos állításokat.”

Hírdetés

A bizottság elnöke szerint szükséges továbbá annak vizsgálata is, hogy történt-e visszaélés, kémkedés Hódmezővásárhely nemrég megválasztott polgármesterének és családjának sérelmére. Az állampolgároknak joguk van tudni az igazat, a hatóságoknak pedig kötelességük a bizottság tájékoztatása, éppen ezért a Nemzetbiztonsági bizottság ülését 2018. március 20-ára, keddre összehívom.

A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul Kósa Lajos miatt – jelentette be az ellenzéki párt szóvivője. A DK arra kéri az Európai Bizottságot, vizsgálják ki, hogyan rendelkezhetett négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett Kósa Lajos.

Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzetre hivatkozott, miután lapunk megírta, hogy egy, a birtokunkba került hiteles közjegyzői okirat szerint Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett.

http://mno.hu/

 

A pénzt az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél helyezték el és az okirattal a megbízó felruházta Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze” – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

http://mno.hu/

Gréczy Zsolt azt mondta, ha a hír igaz, akkor minden idők legnagyobb politikai és gazdasági botránya valósulhatott meg Magyarországon. A DK tudni akarja, hogy ki Kósa Lajos megbízója, ki tette többmilliárd euró kezelőjévé az „amúgy is korrupciós ügyekkel meglehetősen behálózott” politikust – mondta Gréczy Zsolt. A DK arra is kíváncsi, hogy vizsgálta-e Kósa Lajos megbízását és a pénz eredetét a bankfelügyeleti feladatokat ellátó Magyar Nemzeti Bank; azt is tudni akarják, hogy megtörtént-e az ilyen magas összeg esetén kötelező átvilágítás, és értesítették-e a nemzetközi pénzmosásra szakosodott európai szerveket – tette hozzá.

A DK arról is információt akar kapni, hogy mennyi államkötvényt vásároltak az ügyben érintett számláról, történt-e gyanúsan nagyértékű államkötvényvásárlás akár a Magyar Államkincstárnál, akár valamely ügynökségnél – folytatta Gréczy Zsolt. A szóvivő hangsúlyozta, hogy egy ilyen ügyletről minden magyar szervnek és hatóságnak tudnia kellett. 

Az ellenzéki politikus hiteltelennek nevezte Kósa Lajos magyarázatát, hogy neki semmi köze a vagyonhoz, ugyanis egy munkatársának egy ismerőse jelezte, hogy egy nő Németországból örökölte a pénzt, ő pedig azt tanácsolta neki, hogy azt hozza Magyarországra és fektesse be. Ekkora pénzt legfeljebb Bill Gates-től vagy a Katari Emírségektől lehet örökölni, mert ennyi pénz „gyakorlatilag nincs is”” – jelentette ki Gréczy Zsolt. 

Szél Bernadett parlamenti vizsgálóbizottság renkívüli sürgősséggel történő megalakítását fogja kérni Kósa Lajos ügyében, jelentette be az LMP társelnöke.

http://mno.hu/

Hozzátette, hogy a vizsgálóbizottság létrehozását a március 21-ei rendkívüli ülésnapon fogja indítványozni az Országgyűlésben. Másrészt ő is a nemzetbiztonsági bizottságban kezdeményezi az ügy részleteinek a feltárását.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »