Kósa Lajos is diplomásnak állította be magát korábban a Parlament honlapján

Kósa Lajos is diplomásnak állította be magát korábban a Parlament honlapján

Ismeretes, a mai nappal az MSZP elnöksége kizárta a pártból Bangóné Borbély Ildikót, és felszólította parlamenti mandátuma visszaadására is, mert a Parlament honlapján szereplő, a politikus által megadott közgazdász végzettségről a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF) az intézmény szerint nem található adat, s egyelőre valóban úgy tűnik, hogy nem rendelkezik a szóban forgó képzettséggel.

Ennek nyomán a debreciner.hu arról ír, hogy kormánypárti berkekben sem feltétlenül különb a helyzet az iskolai végzettségek terén. A fideszes Kósa Lajos két cikluson át, 1990 és 1998 között egyetemi diplomásként szerepeltette magát az Országgyűlés honlapján, emellett két középfokú nyelvismeretet is állított, miközben egyetlen nyelvvizsgája sem volt. Ma sincs, ahogy diplomája sem – írják.

Kósa Lajos adatlapjának részlete (1990-1998)
Parlament.hu

Hírdetés

Felelevenítették, hogy Kósa nyilvános adatai csak akkor módosultak az Országgyűlés honlapján, miután kiderült a középfokú nyelvvizsga és a diploma hiánya. Azonban a lap kiemeli, két parlamenti cikluson átívelő valótlan állításainak semmiféle politikai következményei nem voltak.

Ellenben a politikus lelepleződését több jelentős poszt betöltése követte, többek közt:

  • az Országgyűlés számvevőszéki bizottságának elnöke, majd 
  • a honvédelmi és rendészeti bizottságának az elnöke, 
  • a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője, 
  • Debrecen polgármestere, 
  • tárca nélküli miniszter,
  • és számos egyéb tisztséget is kapott a Fideszben.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »