Körvonalazódik a spanyol jobboldal kormányalakítása

Körvonalazódik a spanyol jobboldal kormányalakítása

A Magyar Nemzet közölt egy elemzést arról, hogyan alakulhatnak a kormányalakítási tárgyalások Spanyolországban a július végi választásokat követően.

Mint a lap cikkírója megjegyzi: a Santiago Abascal vezette Vox anélkül is támogatja a választásokon győztes Néppártot (PP), hogy helyet kérne magának a spanyol kormányban. Így akadályozná meg az újabb baloldali kormány megalakulását.

A párt vasárnap bejelentette, hogy hajlandó támogatni a választásokon győztes Néppártot (PP).

A Vox azonban hétvégén hatalmas lépést tett azért, hogy utóbbi ne történhessen meg. A párt közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott:

mindent meg kell tenni azért, hogy „Spanyolország ellenségei” ne kapják meg a szükséges támogatást, ezért 33 mandátumukkal hajlandóak „az alkotmányos többséget” elősegíteni a kongresszusban a Néppárt javára anélkül, hogy helyet kérnének maguknak a kormányban.”

Ezzel pedig ajtót nyitottak a néppárti vezér, Alberto Núnez Feijóo előtt, aki ezután megkezdheti a tárgyalásokat azokkal a kis pártokkal is, akik eddig csak azért nem voltak hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni vele, mert nem akarták, hogy a Vox az ország élére kerüljön.

A lap idézi Santiago  Abascalt, aki szerint

aggasztó, hogy Pedro Sánchez olyan pártokkal egyezkedik a következő kormányalakítás érdekében, amelyek „komoly veszélyt jelentenek az alkotmányos rendre és az együttélésre”.

Hírdetés

Utalt ezzel a baszk és katalán nacionalista formációkra, amelyek rögtön a választások után benyújtották a számlát a szocialistáknak, és közölték, hogy csak abban az esetben támogatják Pedro Sánchez második miniszterelnöki beiktatását, ha további engedményeket ad a két régiónak. A legsúlyosabb és egyben kulcsfontosságú követelések között szerepel a katalán függetlenségi népszavazás megtartása.

A Vox szerint ha Sánchez megadja a kedvezményeket a szeparatista pártoknak, azzal gyakorlatilag 

a saját kormánya általi államcsínyt követ el, ami a társadalmi béke megbomlásához vezethet.”

A baloldali kormánykoalíció már így is túl sokat adott azoknak a politikai erőknek, akik Spanyolország egységét bombázzák.

Abascal itt arra utalt, hogy Sánchez két évvel ezelőtt kegyelmet adott azoknak a katalán függetlenségpárti vezetőknek, akik 2017-ben részt vettek Katalónia elszakadásának alkotmányellenes kikiáltásában, ezt követően pedig tavaly eltörölte a lázadás bűntettét is, hogy a szeparatista megmozdulások esetén enyhébb büntetéseket lehessen kiszabni.

A Vox megjegyezte azt is, hogy ezeket a lépéseket a Sánchez-kormány még az eddigiekhez képest visszafogottabban kormányzó Pere Aragonés vezette katalán republikánusok (ERC) támogatásáért cserébe tette meg. Ahhoz azonban, hogy ismét kormányt alakíthasson már a legradikálisabb pártokkal kell dűlőre jutnia, köztük a baszk terrorszervezet, az ETA volt tagjait is tömörítő EH Bilduval, valamint azzal a Junts per Catalunyával, amelynek vezetője, Carles Puigdemont hat évvel ezelőtt kikiáltotta a Katalán köztársaság megalakulását, majd elmenekült a felelősségre vonás elől. 

A lap idézi a Vox közleményét, amelyben egyértelművé teszi, miért jutott a vasárnap bejelentett döntésre:

„tekintettel az események súlyosságára és arra a veszélyre, hogy Pedro Sánchezt Spanyolország összes ellensége fogja kormányfővé tenni”, a párt nem fog semmilyen akadályt gördíteni a Néppárt elé, ha ezzel megakadályozhatja „a nemzetromboló kormány megalakulását”.

A Néppárt elnöke, Alberto Núnez Feijóo, aki 137 mandátummal nyerte meg az előre hozott választásokat, pozitívan fogadta és előrelépésnek minősítette a Vox felajánlását, majd közölte, hogy mostantól a „széles körű és alkotmányos” többséghez szükséges megállapodásra törekszik a pártokkal, amellyel végül önállóan kormányozhatja Spanyolországot.

A Vox lépésének köszönhetően erre most már reális esélye van, ugyanis ha maga mellé állítja a jobbközép Kanári Koalíciót és a baszk nacionalista pártot (PNV), úgy egy mandátummal még meg is haladja az önálló kormányalakításhoz szükséges abszolút többséget.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »