„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.
De ki volt valójában Korvin Ottó, és milyen szerepet játszott a vörösterrorban?
Korvin Ottó 1894-ben született Klein Ottó néven egy jómódú zsidó polgárcsaládban. A kereskedelmi érettségi letétele után édesapja fatelepén, később a Fabank osztályvezetőjeként dolgozott. Ígéretes bankkarrier előtt állt, magas fizetéssel, pazarul berendezett budai ingatlannal, kifinomult nagypolgári ízléssel, hasonlóan a Tanácsköztársaságot megszervező, szinte kizárólag zsidó származású felforgatóval együtt mégis inkább a szocializmus eszményét választotta, és „megvetette születési osztályát”, a „burzsoáziát”.
A „fegyelmezett” forradalmár
Idealista klikkével „forradalmi szocialistáknak” vallották magukat, és az „osztály nélküli társadalom” forradalmi úton történő megvalósításáról ábrándoztak. Világképüket azonban nem Karl Marx és a szocializmus letéteményesei, a pedáns és bürokratikus szociáldemokraták, hanem a XIX. század szenvedélyes „zsarnokölői”, az orosz nihilista tömeggyilkos terroristák formálták. Amikor 1917 februárjában kitört az orosz forradalom, a forradalmi szocialisták is aktivizálták magukat.
Háborúellenes agitációba kezdtek, de a hatalom kíméletlenül lesújtott rájuk, és többségüket bebörtönözte. A szabadlábon maradt néhány összeesküvő élére ekkor Korvin állt, és a háború elleni figyelem felkeltése céljából elhatározták, hogy Tisza István ellen merényletet fognak elkövetni. Többször is próbálkoztak egyéni terrorakcióval, valamennyi kudarcba fulladt. Tiszát nem Korvinék, hanem a frontról hazatérő katonák ölték meg az őszirózsás forradalom kitörésének napján. A sors fintora, hogy ezen eseményekben a forradalmi szocialistáknak semmilyen szerep nem jutott.
Annál inkább az 1918 novemberében megalakult Kommunisták Magyarországi Pártjában (KMP). Korvin az elsők közt csatlakozott a párthoz, holott nem állítható, hogy a Nietzschén, Adyn és Szabó Ervinen nevelkedett fiatalember egyik pillanatról a másikra bolsevikká vált volna. Az említett szerzők valószínűleg mélyebb és komolyabb hatást gyakoroltak rá, mint Marx vagy Lenin. A magyar bolsevikok nem Leninért, hanem elsősorban Kun Béláért rajongtak, őt tartották megkérdőjelezhetetlen vezérüknek. Így volt ez Korvin Ottó esetében is, aki sok elvtársához hasonlóan, az ő hatására fogadta el a korábban megvetett pártfegyelmet és a kommunisták militarizált taktikai és stratégia koncepcióját, a lenini típusú proletárdiktatúrát.
A KMP egy teljesen új forradalmi harcmodort, a politikai erőszak fegyelmezett, központilag irányított, roppant céltudatos változatát honosította meg. Az egyéni kezdeményezés, és a sokszor romantikus kalandortaktikának ható forradalmi amatörizmus háttérbe szorult, átadva helyét a professzionális élcsapatmunkának. Korvin tagja lett a KMP Központi Bizottságának, de a párt többi vezetőjétől eltérően nem a tömegek agitálásában, hanem a szervezési munka irányításában vállalt oroszlánrészt. Mivel kiválóan értett a pénzügyekhez, ő lett a párt pénztárosa. A legínségesebb papírhiány közepette is biztosította a papírellátmányt a párt szócsövének számító Vörös Újság megjelenéséhez, és – mivel a KMP készült a hatalom erőszakos megragadására – illegális csatornákon keresztül fegyvert és muníciót vásárolt, valamint titkos tárgyalásokat folytatott a különböző fegyveres csoportokkal.
A világháborús vereség utáni káoszban, az őszirózsás forradalom hírére a ’17-es Lenin-féle hatalomátvételben is részt vevő oroszországi egykori magyar hadifoglyok elkezdtek visszaszivárogni Budapestre; az alkalmas pillanatban pedig átvették a hatalmat a Károlyi-kormánytól. Megalakult a kényszerkoalíció a szociáldemokraták és a Kommunisták Magyarországi Pártja között, a kommunisták (ahogy a második világháború után is) magukhoz ragadták a belügyi tárcát, és – mivel társadalmi támogatottság híján máshogy nem tudták volna megtartani a hatalmat – rekordsebességgel megalakították erőszakszervezetüket, ezzel állami szintre emelve a terrort.
A tanácskormány fegyelmezetlen, kegyetlen különítményeseit, az egykori bőrmunkás Cserny József által vezetett több száz Lenin-fiú alakulatait a szociáldemokrata kormánytagok nyomására színleg feloszlatták, de a 40-50 fős kemény magot Csernyvel együtt betagolták Korvin Ottó politikai nyomozó osztálya alá, amely teljesen független volt a rendőrséget és a csendőrséget felváltó Vörös Őrségtől, és közvetlenül a pártvezetők utasításait hajtotta végre. Korvinék voltak a diktatúra ökle, Csernyék pedig a bokszer ezen az öklön.
Korvinék a Parlamentet gyakorlatilag ellenállás nélkül foglalták el májusban a házőrségtől, amelyet meglepetésszerű rajtaütéssel, szuronyt szegezve szólítottak fel megadásra, miután amazok felszólításra nem adták át fegyvereiket. Miután elfoglalták az úri Magyarország szimbólumát, a kommunisták saját céljaiknak rendelték alá a megszerzett helyiségeket. Azokat, akiket veszélyesnek tartottak a tanácskormányra, egyszerűen összefogdosták és ide hurcolták.
Ők az 1918 előtti elit tagjai voltak: volt képviselők, egyházi és katonai vezetők, földbirtokosok, több százan. A foglyoknak relatíve jó dolguk volt, ami azt jelenti, hogy fizikai erőszak nem érte őket, és saját költségükön a belügyeseket élelmező proletár konyhában vagy a mostani parlamenti menza helyén működő étteremben is ebédelhettek – persze fegyveres kíséret mellett –, s ha lefizették őreiket, a teraszon dohányozhattak is. Fekhelyük ugyan a földön volt, de szőnyegekkel takarózhattak.
Ugyanakkor állandó pszichikai terrornak voltak kitéve: visszatérő ígéret volt, hogy másnap kivégzik őket; sokszor éjszaka fegyvert csörtetve vonultak át a szobán a Lenin-fiúk; máskor bedobtak közéjük egy-egy kevésbé szerencsés, félholtra vert foglyot, csak a miheztartás végett.
Ugyanis a későbbiekben Korvinék erőszakszervezete sorra göngyölített fel valódi rendszerellenes összeesküvéseket is – például a ludovikás tisztekét –, a résztvevőket pedig vallatták, és kegyetlenül megkínozták – ez jellemzően a Lenin-fiúk feladata volt. Az összevert embereket többek között a közeli gobelinteremben őrizték, az innen nyíló kis szobákba dobálták be a verésbe beleájult áldozatokat, amíg magukhoz tértek, hogy folytathassák rajtuk a kínvallatást.
A Budapesti Forradalmi Törvényszék Korvin és László Jenő utasítására ítélt halálra számos embert, ellenforradalmi magatartás vétsége miatt. Korvin szervezte meg továbbá a tanácsállam védelmi apparátusát is. 1919. májusának közepén, miután lefegyverezték a Cserny-csoportot, 43 embert Cserny parancsnoksága alatt beosztottak Korvin alá politikai nyomozó osztályon. A Tanácsok Országos Gyűlésén (június 23-án) beválasztották a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagjai közé, mely másnap, június 24-én újra megválasztotta a népbiztosokat. A Tanácsköztársaság bukása után, augusztus másodikán, míg a népbiztosok a Kelenföldről induló vonattal hagyták el az országot, ő a Politikai Nyomozó Osztályon Sallaival, és Stein Ferenccel az osztály iratainak megsemmisítésén munkálkodott.
A kommün bukása után
Ezután az illegális KMP megszervezésén dolgozott, Lukács Györggyel együtt. Illegális lakása a Naphegy utca 21-ben volt, s hamis útlevelet is kapott, melyen a Kornis Béla álnév szerepelt. Ám ez sem segített, csakhamar rendőrkézre került.
Korvin Ottó pere 1919. december 3-án kezdődött, a 4039/1919 számú M.E. rendelettel szabályozott, gyorsított bűnvádi eljárás alapján, Surgoth Gyula bíró tanácsa előtt. „László Jenő és társai bűnügye”-ként tartja számon a budapesti törvényszék.
Korvin Ottó Cserny Józseffel a börtönben
Korvin védőügyvédje dr. Goitein Sándor volt. 1919. december 12-től 1919. december 18-ig írta börtönnaplóját. Bár a korabeli büntetőtörvénykönyv alapján csak a király ellen elkövetett merényletet büntethették halállal, a Friedrich-kormány rendelete ezt felülírta, s ez alapján hozták meg 1919. december 19-én a halálos ítéletet Korvinnak és nyolc társának. December 21-én született meg gyermeke, feleségétől Sipos Erzsébettől, Mária, aki a Horthy-korszakban az illegális kommunista pártot szervezte. Börtönnaplóját 1919. december 28-án ezzel fejezte be:
„A halál a nagy Nyugalom: miért okozzon hát nyugtalanságot? A halál az örök Csend: kik mindig a csendet szerettük, miért lázadozunk? Szent Béke a halál: ím vége minden harcnak. Este van: lefekszem. S a Föld mégis forog.” – Börtönnapló 1919.12.12.-1919.12.18. (visszaemlékezés, MSZMP KB, Budapest, 1990., 19. oldal)
A halálos ítéletet Korvinon 1919. december 29-én reggel hajtották végre.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
