Kórusban dicsérik a Cirkon rakétát az orosz katonai szakértők

Egybehangzóan a légvédelmi és a rakétavédelmi rendszerek által leküzdhetetlen eszköznek nevezték a tengeri indítású, Cirkon típusú hiperszonikus rakétát a hivatalos orosz média által csütörtökön megszólaltatott katonai szakértők. Azt, hogy a Cirkon létezik és hogy fejlesztése „a menetrend szerint halad”, Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be a szerdán az orosz parlament két háza előtt elmondott beszédében.

Állítása szerint a Kalibr szárnyas rakéták hordozására alkalmas hajókról vagy tengeralattjárókról felbocsátható, kilencszeres hangsebességgel haladó (a 9 Mach óránként 11025,4 kilométeres, másodpercenként pedig 3,0627 kilométeres sebességet jelent) rakéta hatótávolsága 1000 kilométer.

Putyin beszédében arra figyelmeztetett, hogy ha az Egyesült Államok a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló INF-szerződés felmondása nyomán ilyen eszközöket állít hadrendbe Európában, akkor Moszkva a kifejlesztés alatt álló új hiperszonikus eszközeivel nemcsak a befogadó országokat, hanem azokat a célpontokat is „kénytelen célba venni”, ahol a telepítésről döntöttek.

Az orosz elnök gyakorlatilag arra szólította fel az amerikai döntéshozókat, hogy végezzenek számításokat az új orosz fegyverek sebessége és hatótávolsága alapján, és hogy lássák be: azok hamarabb elérik a céljukat, mint a Moszkvára Európából kilőtt rakéták, amelyek repülési ideje szerinte 10-12 perc. Az állította, hogy az amerikai rakéták Ukrajnába vagy Georgiába telepítése sem jelentene „nagy nyereséget a számukra”.

Putyin hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az orosz nukleáris doktrína továbbra sem számol az első csapás lehetőségével – éppen az új fegyverek paramétereinek köszönhetően.

A TASZSZ állami hírügynökség által idézett Vszevolod Hmirov nyugállományú ellentengernagy, a műszaki tudományok kandidátusa azt mondta, hogy az amerikai partoktól 500 kilométerre lévő tengeralattjárókról vagy hadihajókról felbocsátott Cirkon rakéták segítségével öt perc alatt megsemmisíthetők a hadvezetés kulcsfontosságú egyesült államokbeli központjai a partvonaltól számított több mint 500 kilométeres sávban. Mint mondta, egyebek között azok az objektumok is, ahonnan a potenciálisan Európába telepítendő rakétákat irányítanák.

Hírdetés

Hmirov úgy vélekedett, hogy ennyi idő alatt a cél felé tartó rakétákat a legjobb esetben csak észlelni lehet, de elfogni már nem. Állítása szerint a Cirkonhoz hasonló hiperszonikus eszközök bármilyen légvédelmi vagy rakétavédelmi rendszert képesek „átütni”, ezért nem lehet ellene védekezni.

Az általa vázolt távlati elképzelés szerint ha a Csendes-óceán keleti és az Atlanti-óceán nyugati medencéjében, a nemzetközi vizeken két-három olyan orosz hajó vagy tengeralattjáró cirkálna, amely 40 ilyen rakétát hordoz, akkor ezeknek a központoknak a megsemmisítése garantált.

Alekszadr Mozgovoj, a Nacionalnaja Oborona című katonapolitikai és haditechnikai hetilap szerkesztője az orosz kormánylapnak, a Rosszijszaja Gazetának nyilatkozva azt mondta, hogy a Cirkon legnagyobb előnye röppályájának stabilitása; a rakéta „rángás és kilengés” nélkül halad a cél felé, ezért megbízhatóan irányítható. Mint mondta, az eszköz képes a nagyobb túlterhelés nélküli manőverezésre, de egyúttal ő is azt hangsúlyozta, hogy az egyenes röppályán haladó Cirkont sem lehet lelőni, mert nincs rá idő.

Az ugyancsak állami Sputnik rádió adásában Konsztantyin Szivkov, az Oroszországi Rakéta- és Tüzérségtudományi Akadémia (RARAN) elnökhelyettese, a haditudományok doktora arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO elhárító rakétarendszerei jelenleg legfeljebb másodperceként egy kilométeres sebességgel haladó célok megsemmisítésére alkalmasak. A Cirkon ezeknél háromszor gyorsabb, ezért elfogásának valószínűsége a százalékezredekkel mérhető, vagyis „elméletileg megsemmisíthetetlen”, és „úgy halad át a rakétavédelmi rendszereken, mind forró kés a vajon”.

Szivkov az mondta, hogy a Cirkon a tengeri hadszíntereken radikálisan megváltoztatja az erőviszonyokat, mert anélkül képes csapást mérni flottakötelékekre, hogy a fedélzeti légierő hatáskörébe érne. Közölte, hogy a Cirkon kilövésére az azonos méretű Onyiksz rakétákat hordozó cirkálók alkalmasak.

A The Insider című orosz ellenzéki hírportál Vagyim Lukasevicset, a Szuhoj fejlesztőiroda volt konstruktőrét szólaltatta meg, aki azt mondta, hogy a Cirkon hiperszonikus sebességű szárnyas rakéta.

„Nincs benne semmilyen elvi újdonság. A hiperhangsebesség terén a az elvi újdonság a hiperhangsebességű hajtómű. Ilyen nincs benne. Hagyományos rakétahajtóművei vannak” – nyilatkozott Lukasevics.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »