Körülbelül négy perc jut egy betegre

Azt, hogy az egészségügyünk milyen rossz helyzetben már évek óta ragozzuk, igazán átfogó megoldást azonban egyik kormány sem hoz. Szépségtapaszok ugyan vannak, de a probléma gyökerén azok nem sokat segítenek, az csak egyre jobban rothad. Hogy milyen nagy a gond, arra a koronavírusjárvány kiválóan rávilágított. Ott tartunk, hogy gyakran egy vérvételre is heteket kell várni.

A kórházi orvosok béremelése messze nem old meg minden problémát, ráadásul az nem vonatkozik a járóbetegeket ellátó szakorvosokra. Az energiaárakkal kapcsolatos helyzet pedig olyan súlyos jelenleg, hogy sokan közülük a rendelők bezárását vagy a díjbeszedés megkezdését tervezik.

Így aztán teljesen reális, hogy február 1-jétől már a rendelőbe való belépéskor tíz euró körüli összeget kell fizetünk.

A kórházi orvosok nemrégi béremelése nem érinti az első kapcsolatfelvevő kollégáikat. Annak ellenére, hogy a betegek akár 60 százaléka az ő vállukat nyomja. Ezek az orvosok valójában üzletemberek, akiknek saját zsebből kell kifizetniük a nővért és a rendelő üzemeltetését. És ezt csak a biztosító pénzéből, ráadásul a régi szolgáltatások árlistái alapján.

A magánorvosok egyesülete elnökén, Marián Šóthon keresztül jelentette be, hogy csak a magasabb költségeket kívánják ezzel kompenzálni. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter a hónap végén jelenti be a javasolt megoldásokat.

Az a helyzet, hogy óriási az energiaárak emelkedése, az elmúlt év során már több mint 30 százalékkal nőttek, az idei évre pedig még megbecsülni sem tudjuk. Feszülten várom, mennyire emelkedik a bérleti díjunk januártól” – mondta Martin Matejka pozsonyi gyermekorvos a hnonline.sk portálnak, aki már egy évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, ha a kormány nem avatkozik be és nem szabályozza az árakat a szegmensükben, akkor a helyzet néhány rendelő számára likvidáló hatású lehet.

A nem állami járóbeteg-rendelők, amelyek a kórházi kezelés előtti ellátások döntő többségét végzik, és hozzávetőleg az összes beteg 60 százalékát látják el, nem működhetnek tovább a jelenlegi finanszírozási modell szerint”

– figyelmeztetett Jaroslava Orosová, a mintegy 11 ezer járóbeteg-rendelőt lefedő Járóbeteg-ellátók Szövetségének elnöke.

Emlékeztetett arra is, hogy már több hete figyelmeztetnek az energiaárak emelkedése miatti helyzet megoldatlanságára, valamint egyéb olyan problémákra, amelyek a járóbeteg-rendelők folyamatos bezárásához vezetnek.

Túlterhelt rendelők

A problémát nemcsak a jelenleg magas energiaköltségek jelentik, hanem a rendelőintézetek évek óta tartó túlterheltsége, illetve az illetékes minisztériummal való rossz kommunikáció is. „A magas energiaköltségek az elmúlt év problémája, mindenkit érint, és egy viszonylag új probléma, amivel foglalkoznunk kell.

Ám az állam beavatkozása nélkül ez másként nem lehetséges, csak úgy, hogy pénzt szedünk be a betegektől az ellátásért”

– teszi hozzá a gyermekorvos, aki maga is a díjakat bejelentő orvosok közé tartozik.

Matejko szerint a rendelők túlterheltsége időzített bomba, amiről az állam évek óta tud, de senkit sem érdekelt a megoldás, és mindenki csak arra vár, hogy felrobbanjon.

Az elmúlt 15 év minden miniszterének van vaj a fején. Mert már akkor el kellett volna kezdeni a reformokat, hogy az eredmények ma láthatók legyenek”

Hírdetés

– mondja hozzátéve, erre az orvosszakszervezeti képviselők is felhívták a figyelmet, és ez is a „memorandum” része. „Bár nem hiszem, hogy ebből bármi megvalósul” – fűzi hozzá.

Hogyan lehet reálisan megoldani a problémákat?

A szakértők szerint alapvetően három lehetőség van. Először is növelni kell a járóbeteg-szektorra jutó pénzösszeget, amelyet az egészségbiztosítókon és az új szerződéseken keresztül a járóbeteg-szakrendelésekre irányítanak át. Évekig így működött, és ez az egyetlen út. „A probléma az, hogy a tervezett hat százalék korántsem elég, sokkal több forrást kell felszabadítani” – teszi hozzá a pozsonyi orvos.

Másodszor, ha a befizetések csak a tervezett hat százalékkal emelkednek, szükség lesz a betegek hozzájárulására díjak formájában.

Ezzel az a probléma, hogy nincsenek meghatározva a díjak, nincsenek egyértelmű szabályok, a meglévő díjakban már káosz van, és amint látni, senki sem akar ehhez a kérdéshez hozzányúlni.

Mivel ez politikai öngyilkosság, a politikusoknak a legjobb, ha magukra hagyják ebben a kérdésben a rendelőintézeteket. Ezt minden politikus elismeri, de senki nem akar vele igazán foglalkozni” – mondja a gyermekorvos hozzátéve,

senki sem hajlandó hangosan kimondani, hogy az ország polgárainak fizetniük kell az egészségügyi ellátásért, mégpedig egyre többet.

Harmadszor pedig a rendelőintézetek nem kötnek szerződést az egészségbiztosítókkal, szerződésen kívüli jogviszonyban lesznek, és a betegeknek közvetlenül az orvosnak kell fizetniük. Ezt követően a betegek a biztosítóhoz fordulnak, hogy a nyújtott egészségügyi szolgáltatásról szóló számlát térítsék meg nekik. Matejko szerint ez hosszú távon tarthatatlan, mert az orvosi beavatkozások reálköltsége jóval magasabb, mint amennyit jelenleg a biztosítótársaságok megtérítenek.

„El sem tudom képzelni, hogyan valósulnának meg például a megelőző vizsgálatok és a védőoltások. Ezt nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani. Bár hosszú távon ez a rendszer lenne a legátláthatóbb” – magyarázza Matejka. Szerinte a mai rendszer rendkívül rossz, mert az orvost a beteg és a biztosító közé helyezte.

Megmarad a szolidáris rendszer?

„A korrekt azonban az lenne, ha kijelentenénk, hogy az egész világ elaludt ebből a szempontból” – vélekedik Matejka. Ma szerinte egyértelmű, hogy a lakosság átlagos várható élettartamának növekedésével, a megbetegedések növekedésével, a jobb és elérhetőbb diagnosztikával és kezeléssel sokkal több pénzt kell majd az egészségügyi rendszerekbe fektetni, több orvosra, nővérekre és egészségügyi személyzetre lesz szükség. És a szakértők szerint ezt mindig az az emberek fizetik meg.

A kérdés csak az, hogy ez adóemelés, egészségügyi járulék vagy közvetlen kifizetés formájában valósul-e meg. A szolidáris rendszer pedig egyre inkább eltűnik, és előtérbe kerülnek a magán kiegészítő biztosítások”

– véli Matejka.

Segítene a járóbeteg-szakorvosok kompetenciájának járóbeteg-ellátók szövetsége által követelt erősítése? Matejko szerint „a járóbeteg-orvosok kompetenciájának erősítéséről” vitázni a jelenlegi orvoslétszám mellett abszurd. „Ha kevés az orvos és rengeteg a vizsgált beteg, és így nagyon kevés idő van a kivizsgálásra, akkor minek a „megnövelt kompetencia”?” – teszi fel a kérdést az orvos. „És egyáltalán mikor kellene ezeket végrehajtani?

Átlagosan négy percet töltök egy-egy beteggel. Örülök, ha van időm köszönni neki és elköszönni tőle”

– ecseteli a rendelőintézetek túlterheltségét az orvos.

Üres szavak

A szakemberek kritikusan értékelik az egészségügyi minisztérium hozzáállását és Lengvarský megoldását is a jelenlegi helyzethez, aki állítólag erősíteni szeretné az orvosok kompetenciáját, több orvosi karon keresztül új egészségügyi szakemberekkel ellátni és több ápolóval bővíteni a rendszert.

Minden épeszű ember számára világos kell, hogy legyen, milyen üres szavak ezek. Hiszen ez a jelenlegi probléma, de nem a megoldása. Ha a „memorandum” intézkedéseit azonnal végrehajtanák, és pénzügyi fedezetet kapnánk, akkor is csak legkorábban öt-tíz év múlva valósulhatna meg ez”

– mondja a szakember, aki nem hisz a miniszternek.

Matejko szerint széles körű nemzeti konszenzus, hosszú távú jövőkép és stratégia, hozzáértő menedzserek, elegendő forrás, lelkes egészségügyi dolgozók és az állampolgárok türelme képes csak megoldani a szlovák egészségügyi rendszer problémáit. „Minden egyes fogaskerekét újjá kell építeni, különben nem lesz javulás” – teszi hozzá a pozsonyi orvos.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »