Körtefa, a néphagyományra épülő tábor Ipolynyéken

Körtefa, a néphagyományra épülő tábor Ipolynyéken

A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya fontosnak tartja a fiatalokkal való foglalkozást és a néphagyományok átadását. Ennek remek példája az immár több esztendős múltra visszatekintő Körtefa napközis tábor, melyre a Nagykürtösi járás magyar falvainak gyermekeit várják.

A július 14-e és 18-a között lezajlott tábornak a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya ipolynyéki székháza, annak udvara adott otthont. Mint a szervezők kifejtették: olyan gyermekek jelentkezését várták, akik a nyári vakáció alatt a kikapcsolódás mellett hasznos időtöltést is kerestek, miközben lehetett szórakozni, ismeretségeket kötni, új barátokat szerezni.

 A felhívásra 13 érdeklődő kisdiák jelentkezett Csábról, Dacsókesziről, Ipolynyékről és Ipolyszécsénykéről. Ők a régió kézműveseinek és hagyományőrzőinek segítségével változatos foglalkozásokon vehettek részt

– folytatták a szervezők.

A délelőtti programban több foglalkozás várt a táborlakókra, melyekre naponta a környék egy-egy jeles kézművese érkezett.

A foglalkozások során a régi, napjainkra már feledésbe merült kézműves technikákkal is megismerkedtek a gyerekek.

Az ipolybalogi Rados Lúcia a fazekasság rejtelmei avatta  be a táborlakókat. A fazekaskorongon különféle tálkák készültek, melyeket száradás után mintáztak és festettek. Az ipolyvarbói Koiš Szilvia vezetésével jutamadzaggal díszítették az edénykéket, majd a tojásírás és a tojásdíszítés fortélyaival ismertette meg a gyerekeket.

Hírdetés

Az ipolyszécsénykei Varga Kinga segítségével fából készült dekorációk készültek. A felvidéki származású, jelenleg a balassagyarmati Palóc Múzeum munkatársaként tevékenykedő Jakus Júlia segítségével nemezeléssel gyapjúlabdák készültek, emellett gyöngyállatkák is kikerültek a szorgos kezek alól. A kézművesség mellett az ismeretátadásra összpontosított a tábor, így többek között az elődeink  életéről, életmódjáról hallgattak értékes információkat.

Színes programokkal készültek a délutánokra is. Kelemen Mária népi gyermekjátékokat készített a gyerekeknek. Népdalokat és néptánci elemeket sajátítottak el, s nem hiányzott a táncház sem. Ellátogatott a táborba Lőrincz Sarolta Aranka népművelő is, aki interaktív módon népmeséket dolgozott fel a táborlakókkal egyetemben.

Látogatást tettek az ipolynyéki tájházban, ahol Hrubík Béla várta a csapatot. A fiatalokat körbevezették a tájházban, ismertetve elődeink használati eszközeit, nélkülözhetetlen tárgyait, majd Hrubík Béla a fafaragás rejtelmeibe avatta be a résztvevőket.

A község épített örökségével is megismerkedtek. A falunéző séta közben megálltak a templom előtti parkban, az ott álló emlékjelekről tudhattak meg bővebb információkat.

A szórakozás sem maradhatott el, volt fagyizás a község fagylaltozójában, pénteken pedig gyerekdiszkó zárta a tábort. A pénteki napon a táborlakók az egyes programok, foglalkozások során készült képekkel illusztrált emléklapot kaptak a szervezőtől, amelynek segítségével felidézhetik a táborban töltött napokat, foglalkozásokat, emlékeket.

A tábor szervezésében részt vett Kliment Éva, a területi választmány elnöke, Ádám Tímea táborvezető, valamint Németh Ágota.

Pásztor Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »