Akarva vagy akaratlanul, de az „iszlám államot” segítik azok a politikusok, „civilek” és médiumok, akik, amelyek a tömeges, törvénysértő migrációt támogatják.
Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
– Professzor úr, azok a politikusok, akik humanitárius lózungokat sulykolva a törvénysértő migránsok befogadását erőltetik, szándékosan vagy szándék nélkül az embercsempész bűnözőkkel működnek együtt, az „iszlám államot” támogatják. Hogyan szervezhető az alkotmányosság keretei között olyan politikai erő, amely ezeket a kollaboránsokat kivonja a rendszerből?
– A világ ma egy sajátos nyelvhatalmi küzdelem, egyfajta globális szellemi polgárháború színtere. Az emberiség létkérdéseinek elbeszélését, és a megoldások felé vezető utakból adódó teendők megbeszélését az teszi szinte teljesen lehetetlenné, hogy a planetáris dimenziójú véleményhatalmi diktatúraként üzemeltetett globális média tetszés szerint építhet fel olyan hamis valóságokat, amelyek aztán csapdába ejtik a társadalmak nagy részét. A fő kérdés természetesen az, hogy van-e „alanya” ennek a csapda-építő globális szuperstruktúrának, és az egyetlen logikus válasz az, hogy van, vagy inkább kell, hogy legyen, mert spontán módon aligha jöhetne létre és erősödhetett volna fel ilyen mértékben az emberiség önfelszámolási folyamata. Az emberi jogokra hivatkozó kollaboráns politikus ugyanis ebben az önfelszámolásban segédkezik, és ezt aligha tenné csak saját elhatározásból. Az elmúlt két év során több millió ember sok ezer kilométeres „utaztatását” kellett megszerveznie e szuperstruktúra migráns-ipari részlegének. Ehhez sok milliárd dollár, valamint fedett személyként tevékenykedő operatív tisztek ezreinek a globális bűnözői hálózatokkal való diszkrét és hatékony együttműködésére volt szükség a frontvonalon. A „hátországban” viszont főként az ezt a globális szuperstruktúrát kiszolgáló korrupt kollaboráns politikusok, a globális szuperstruktúra által a lokalitásokba telepített szintén ügynöki feladatokat ellátó „civilnek” álcázott szervezetek valamint a globális média lokális fiókintézményei alkotta hálózat adja ennek a pusztító folyamatnak a mélyszerkezetét. Az első ágens, a kollaboráns politikus romboló hatásának kiterjedése döntően attól függ, hogy az adott lokalitás emberi közössége mennyire képes a fent leírt folyamatok átlátására. A nyugati világ, benne Európa népe szellemileg sokat hanyatlott az elmúlt évtizedek folyamán, így most hatalmas erejű spirituális energiákat kell összpontosítania, ha valóban meg akarja érteni a körülötte örvénylő folyamatokat. Márpedig meg kellene értenie, mert mint választó polgárnak egyedül neki van felhatalmazása arra, hogy, amint Ön fogalmazott, „kivonja a rendszerből” a kollaboránsokat. A feladat nem egyszerű, mert az emberek igen jelentős része az elmúlt évtizedek során egy sajátos „negatív hallucináció” áldozatává vált. Ezen azt értem, hogy míg aki hallucinál, az lát valamit, ami valójában nincs, most viszont Európa népe nem lát valamit, ami életveszélyes fenyegetésként nagyon is ott van. A kollaboránsok hatástalanításának tehát az lenne a legfőbb feltétele, hogy az európai polgár végre „színről színre” lássa azt a világot, ami körülveszi, a köréje szőtt hamis-valóságok végzetes hálója helyett. Ez felfoghatatlanul nehéz feladat, tudást, bátorságot, becsületet, sok türelmet igényel.
– Több szándékosság feltételezhető azokról „civil” szervezetekről, amelyeket külföldről pénzelnek, és propagandaanyagokkal biztatnak a törvények kijátszására. Milyen demokratikus stratégiával lehet ezeket a bűnpártolókat semlegesíteni?
– Egyre több olyan mű jelenik meg mostanában, amely világunkat a rákos burjánzás analógiájaként írja le. Ezek egyike például John McMurtry angol származású kanadai egyetemi professzor The cancer stage of capitalism – A tőkeuralom rákszínjátéka (A szerk.) – című kitűnő könyve. A kutatók számára régóta evidencia, hogy a ráksejtek molekuláris szinten „trükkök százaival” vezetik félre a szervezetünk védekező rendszerét. Az egész történet egy hihetetlenül komplex, bonyolult és persze hallatlanul izgalmas biokémiai krimi, ahol óriási szerepe van az előretolt különítményeknek, amelyeknek az a feladata, hogy részben „felderítőként” kikémleljék a védelem gyenge pontjait, részben pedig, hogy ezeken a gyenge pontokon azonnal előkészítsék a behatolást. A rák kizárólag úgy tud elterjedni az amúgy egészséges szervezetben, ha meg tudja győzni a szervezet energiaellátó rendszereit, hogy ő is nélkülözhetetlen eleme a szervezet működésének, neki is jár a támogatás, sőt, hogy valójában csak ő méltó a támogatásra. A ráksejtek „szabad és büszke” népe állandóan a „szabadság” hiányára panaszkodik, arra, hogy nem érvényesülnek kellőképpen a „szabadságjogok”, ami természetesen kizárólag az ő korlátlan szaporodási „szabadságát” jelentené. Korrekt beszédet, türelmet, tárgyilagos, udvarias, egyszóval a liberális demokráciához illeszkedő bánásmódot követel magának, ami egyet jelent az ő korlátlan és pusztító diktatúrájával. A végzetes folyamat megfékezése csak akkor és csak úgy képzelhető el, ha a védekező-mechanizmusok épek és egészségesek maradnak. Ennek az első és legfontosabb feltétele az, hogy a szervezet felszámolja e diverzáns folyamat „utánpótlási” vonalait. A feladat hallatlanul bonyolult, mert a liberális demokrácia csalárd szabályai főként éppen a „burjánzás” szabadságának biztosítására irányulnak, így esetenként elkerülhetetlen az ezekkel a hamis szabályokkal való ütközés. Lehet finomkodni, de a közösség pusztulását kockáztatja az, aki az elvont és hamis „emberi jogok” feltétlen tiszteletben tartását előbbre valónak tartja, mint a közösség létének elemi feltételeit egyáltalán: megmaradását. Közeleg a pillanat, amikor világossá válik majd, hogy a liberális demokrácia a biztos pusztulásba viszi az ezt ma még szentként tisztelő közösségeket. Ma ez a nyugatosodott világ számára a legsúlyosabb kihívást jelenti, és sajnos egyelőre nincs megnyugtató és pláne egyszerű és könnyű válasz erre a kérdésre. Gyáva népnek nincs hazája, tarja a régi magyar mondás, és valóban, hazája csak bátor és erős népeknek van, ezt a magyarság elmúlt ezeregyszáz éve elég meggyőzően és megrendítően bizonyítja. Helyre kell tehát állítani ez egészséges védelmi rendszerünket, ez most mindennél fontosabb, a liberális demokrácia hamis és csalárd értékeinél mindenképpen.
– Felbérelt médiaszakemberek fogják vissza a közérdekű adatok közlését, és terjesztenek hamis tartalmakat. Miként finomíthatók olyan módszerek, amelyekkel politikailag korrekt módon a társadalmakhoz eljuttathatók a közérdekű adatok, s leleplezhetők a tartalomhamisítók?
– A korrupt kollaboráns politikusok és a civilnek álcázott szervezetek mellett legfőképpen a véleményhatalmi fegyverként működtetett globális média lokális fiókszervezetei jelentik annak a „hálózatnak” a legfőbb elemét, amely a lokalitások anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi és szellemi lepusztítását véghezviszi. A helyzet azért nagyon nehéz, mert a legtöbb fontos társadalmi-gazdasági probléma igen komplex rendszerként jelenik meg. A magyar népesedési kérdés megoldása, az oktatási vagy egészségügyi rendszer átalakítása, a nyugdíjrendszer jövőjének kérdése, vagy az energetikai rendszer és benne Paks bővítésének az ügye átláthatatlanul bonyolult az emberek, vagyis a választópolgárok, többsége számára. Ez egyúttal szintén jelzi azt, hogy a liberális demokráciának az az előfeltevése, hogy a választópolgárok mindegyike egyformán és igen magas szinten járatos minden létező kérdésben, nem állja meg a helyét. Ha viszont nem járatos, mert nem lehet járatos, akkor csak egy lehetősége marad, a médián keresztül próbál tájékozódni. Meghallgatja az egyes, számára fontos kérdésekről szóló különböző politikai „elbeszéléseket”, és megpróbál választani közülük. Ám ez a választás sokszor nem igazán racionális megfontolások nyomán történik, hanem sokkal inkább érzelmi-indulati alapon. Ami viszont megnehezíti a korrekt tájékoztatás esélyeit, illetve tág teret nyújt a „csúsztatásoknak”, sokszor apró, ám annál alattomosabb torzításoknak, hamisításoknak. Ezt esetenként egyetlen jelentéktelennek látszó „hangulatfestő” szóval is elérhetik az ezt művelők. Amikor például most Donald Trump bejelentette a hosszú távú infrastruktúra-fejlesztési tervét, ezt a magyar liberális média többnyire úgy tálalta, hogy az amerikai elnök ezermilliárd dollárt ölne bele az amerikai infrastrukturális rendszerbe. Látszólag nem közölt valótlanságot, de az olvasó számára mégis azt sugallta, hogy az egész csak értelmetlen pénzpocséklás. És vajon hány olyan magyar olvasó van, aki professzionális ismerője az amerikai infrastrukturális rendszer minden fontos összefüggésének? Vagyis azért olyan hallatlanul nehéz ennek a nagyon is létező alattomos fenyegetésnek a kezelése, mert az emberek nagy része teljesen kiszolgáltatott helyzetben van. Sem ideje, sem ereje, sem energiája nincs arra, hogy mindennek utána járjon, ami a médián keresztül eljut hozzá, a valóságos tudások megszerzése tehát rendkívül nehéz feladat, amit sokan ezért nem is vállalnak. Akkor sem mondhatunk azonban mást, mint azt, hogy a világ megértése, noha elképesztő „luxus”, mégis a méltó emberi élet egyik legfőbb feltétele. Ne sajnáljuk hát az energiánkat, hogy sajátmagunkat és mindazokat, akiket a környezetünkben elérhetünk, segítsük ebben a küzdelemben, ami sokszor sziszifuszi munkának látszik (talán az is), de akkor is az egyetlen esély arra, hogy legyen kiút a világ jelenlegi veszélyes káoszából.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
