„Korrupt diktátoroknak és orgiázó bandájuknak nincs helye az európai politikában”

Mint ismert, szombaton a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke Armin Laschet lett.

Gyöngyösi Márton, az Európai Parlament képviselője mindezt úgy értékelte, hosszú korszak zárult le, s a német kormánypárt, a CDU Armin Laschet személyében – akit Gyöngyösi leginkább esélyesnek tartott – új elnököt választott. A jobbikos képviselő abban bízik, az új vezető új lendületet is tud adni pártjának, és

az utóbbi években talán kissé balra tolódott kereszténydemokratákat egy markánsabb jobbközép irányba kormányozza majd, míg európai szinten a német kormánypártban egy, az együttműködés elmélyítésén dolgozó, ugyanakkor a föderalizmus tekintetében óvatos erőt láthatunk majd.

Gyöngyösi azonban abban is reménykedik, hogy egy új, erős vezetéssel a CDU végre pontot tud majd tenni

Hírdetés

az Európai Néppártban oly régóta húzódó Fidesz-bohózatnak is, és egyértelművé teszi, hogy korrupt diktátoroknak és orgiázó bandájuknak nincs helye az európai politikában.

A jobbikos képviselő úgy véli, mindehhez azonban az is kell, hogy a német politika is belássa: Európát csak az európai polgárokkal együtt van értelme építeni. S ugyan a gazdaság, illetve stabilitás fontos, mégis a legfontosabbak az emberek, ezért pedig

egy igazán demokratikus és szolidáris Európában ők kell, hogy számítsanak igazán, nem pedig a zárt ajtók mögötti háttéralkuk

– húzza alá Gyöngyösi.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »