Korrupciógyanús 616 millió forintos utalás érkezett Zimbabwéből Budapestre

Korrupciógyanús 616 millió forintos utalás érkezett Zimbabwéből Budapestre

Korrupciógyanús 616 millió forintos utalás érkezett Zimbabwéből Budapestre

Az Interpol gyanúja szerint Magyarországon keresztül próbált tisztára mosni kétmillió dollárt (mintegy 616 millió forint) a zimbabwei kormányzat – állítja a ZimLive nevű hírportál, amely be is mutatta az erről szóló levelet, amelyet az Interpol budapesti irodája küldött április végén a hararei irodába.

Hírdetés

A cikk szerint a zimbabwei kormányzat a koronavírus-járványt kihasználva, túlárazva szerez be teszteket és védőfelszereléseket olyan cégekkel szerződve, amelyek a zimbabwei elnökhöz, Emmerson Mnangagwához köthetők. Az egyik ilyen egy svájci bejegyzésű cég, amelyet az Interpol levele alapján egy albán születésű férfi alapított még 2017-ben. A férfi megszerezte az olasz állampolgárságot, decemberben pedig svájci cégének két bankszámlát nyitott meg Magyarországon, a Magnet Banknál. 

Március elején a svájci cég alapított egy magyar leánycéget is, majd két héttel később a zimbabwei pénzügyi és gazdasági minisztérium 2 millió dollárt (616 millió forintot) utalt át a magyar számlaszámra. Az Interpol levele alapján a Magnetnek gyanús lett az utalás, mivel korábban semmilyen pénzmozgás nem volt a számlán. Az olasz férfitől dokumentumokat kértek a pénz forrásáról, de az nem győzte meg a nyomozókat.

Az Interpol kiszivárgott levelében az szerepel, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) értesültek a pénzmosásgyanús esetről.

A hír fényében különösen érdekes, ahogyan Robert Mugabe utódja, Emmerson Mnangagwa megkezdte elnöki tevékenységét 2017-ben: három hónapig érvényes büntetlenséget hirdetett azoknak a személyeknek és vállalatoknak, amelyek visszaadják a külföldre illegálisan kivitt, ellopott közpénzeket.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »