Koronavírus – Volner: Korózs távozzon a közéletből, Karácsony sírós kisfiú

Koronavírus – Volner: Korózs távozzon a közéletből, Karácsony sírós kisfiú

Korózs Lajosnak (MSZP) le kell mondania az Országgyűlés népjóléti bizottsága elnöki posztjáról és távoznia kell a közéletből, mert „kamuvideóval” akadályozta a járvány elleni védekezést – jelentette ki a Volner Párt elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Volner János a főpolgármestert is támadta, mondván, Karácsony Gergelynek végre érdemben kellene támogatnia a járvány elleni védekezést.

Völner Pál: Elutasítjuk a lopakodó jogalkotást

Hírdetés

Völner Pál – magyarhirlap.hu

Kijelentette: bűnt követ el az, aki járványveszély idején szándékosan, „tudatos aknamunkával”, minden erejével az ország védelmi képességeit, illetve a közbizalmat igyekszik megingatni és gyengíteni. Márpedig a baloldal folyamatosan igyekszik megingatni a védelmi rendszerbe vetett közbizalmat: „hazugságokat, kamuvideókat, kamustatisztikákat” terjesztett és mindent megtett annak érdekében, hogy az emberek ne bízzanak a hivatalos szervekben – tette hozzá.
   
A pártelnök, független parlamenti képviselő szerint ennek az „aknamunkának”, a „védekezés roncsolásának” Korózs Lajos és Karácsony Gergely „a két központi figurája”.
   
Úgy vélekedett: Karácsony Gergely egyetlen politikai innovációja az volt a járvány kezdete óta, hogy behozta a „sírós kisfiú” figuráját. Sírós kisfiúként folyamatosan segítségért kiált, azt állítva, hogy nincs pénze, s őt „szívatják”, miközben az államkincstár adatai szerint a 2020-as évet 200 milliárd forintos kerettel kezdte a főváros – fogalmazott. Ugyanakkor a jelentős tartalék ellenére sem nyújtott semmilyen segítséget a budapesti vállalkozóknak, s a főváros semmilyen módon nem vette ki a részét a járvány elleni védekezésből – fűzte hozzá Volner János.
   
Kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés, a házelnök javaslatára, többségi szavazással leváltja Korózs Lajost a bizottság éléről.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »