Koronavírus – Tovább parancsolgat az ellenzék

DK: a kormány szerezzen be otthoni gyorsteszteket!

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli a kormánytól, hogy szerezzen be otthon elvégezhető koronavírus-gyorsteszteket és azokat tegye ingyenesen elérhetővé a magyar állampolgároknak – mondta az ellenzéki párt szóvivője vasárnap, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Barkóczi Balázs kifejtette, a közelmúltban Európában és az Egyesült államokban is elérhetővé váltak olyan otthoni koronavírus-gyorstesztek, amelyek néhány perc, illetve óra alatt jelzik a fertőzöttséget.

A DK szóvivője szerint a teszteket egy-két héten belül Magyarországra lehetne szállítani, segítségükkel pedig radikálisan csökkenteni lehetne a továbbfertőzés esélyét, továbbá az egészségügy válláról is óriási teher kerülne le, mivel a „központi állami tesztelés összeomlott”.

A kormány tartozik ennyivel a magyar embereknek és a túlterhelt egészségügynek – fogalmazott.

LMP: a kormány visszaél hatalmával, ha nem teremt konszenzust

Az LMP szerint a kormány visszaél hatalmával, ha nem teremt politikai konszenzust a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban – mondta az ellenzéki párt társelnöke vasárnap, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Schmuck Erzsébet kifejtette, az LMP az egyetértésre törekedve három módosító javaslatot nyújtott be a rendkívüli jogrend meghosszabbítását és a büntető törvénykönyv (Btk.) változtatását tartalmazó kormányzati előterjesztéshez, amelyről hétfőn szavaz az Országgyűlés.

Hangsúlyozta, azt szeretnék, ha a rendeleti kormányzásnak valamilyen időpontban,  akár három, akár hat hónapban, de meghatároznák a végét. Az LMP emellett kezdeményezte, hogy a frakcióvezetők fordulhassanak az Alkotmánybírósághoz a rendkívüli jogrend idején, harmadik javaslatában pedig a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását szándékozik megakadályozni – fejtette ki Schmuck Erzsébet.

Hírdetés

Az ellenzéki párt társelnöke szólt arról is, még mindig nem lehet tudni, hogy a magyar egészségügyi rendszer hogyan birkózni majd meg azzal, amikor naponta akár több százzal vagy ezerrel emelkedik a megbetegedések száma.

Az is nagy kérdés, hogy a járműgyártásnak kitett magyar gazdaság hogyan tud talpon maradni, a magyar kis- és középvállalkozások, valamint a háztartások ugyanis nagyon sérülékenyek, a családok zömének legfeljebb egy-két hónapra elég tartaléka van – mondta Schmuck Erzsébet.

MSZP: határidő meghosszabbításokat a krónikus betegeknek, fogyatékosoknak!

Hat hónapos határidő meghosszabbítást kért a kormánytól a krónikus betegek és fogyatékosok szakorvosi véleményeinek érvényességére, valamint a közgyógyellátáshoz és gyógyászati segédeszközhöz való hozzáférésre az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Korózs Lajos köszönetet mondott azoknak, akik a járvány idején a „hátukon viszik az országot”: az egészségügyi és szociális dolgozóknak, a kamionosoknak, a sofőröknek, a kereskedőknek és a köztisztaságban dolgozóknak.

Kiemelte: a legkiszolgáltatottabb helyzetben azok az emberek vannak, akik tartós betegséggel küszködnek, hajléktalanok vagy krónikus betegek. Ezért azt javasolta, hogy a krónikus betegek és fogyatékosok szakorvosi véleményeinek érvényességét a kormány hosszabbítsa meg hat hónappal, és ők egyszerre háromhavi gyógyszert válthassanak ki. Ezzel csökkenthető lenne a patikába járás mennyisége is – tette hozzá.

Szintén hat hónapos hosszabbítást kért a szakorvosi véleményhez kötött közgyógyellátás és gyógyászati segédeszközhöz való hozzájutás határidejére, mert így az orvos-beteg találkozások csökkennének. Azonban Korózs Lajos azt is javasolta, hogy biztosítsa a kormány a lehetőséget arra, hogy a betegek radikális állapotromlásuk megelőzése érdekében alkalmanként tudjanak találkozni szakorvosaikkal.

Hangsúlyozta: az egészségügyben, a szociális szférában és a gyógyszertárakban dolgozókat megfelelő védőfelszereléssel kell ellátni, és a koronavírus-tesztek számának növelésére is buzdított.

Az MSZP korábbi javaslatait összefoglalva azt kérte a kormánytól, hogy az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók fizetéskiegészítésként ötszázezer forintos egyszeri támogatást kapjanak, a munkavállalók álláskeresési támogatását pedig igazítsák a minimálbérhez, legalább százezer forintban állapítsák meg, és tolják ki kilenc hónapra a folyósítás idejét.

Emellett követelik a nyugdíj kifizetések előrehozását április 6-ára, január elsejétől visszamenőlegesen 6,5 százalékos nyugdíjemelést, valamint a novemberi nyugdíj-kiegészítés áprilisi előrehozott kifizetését is.

Hozzátette: az MSZP kezdeményezte az alapvető élelmiszerekre, védőfelszerelésekre, maszkokra, kesztyűkre és fertőtlenítőszerekre hatósági ár megállapítását, valamint azt is, hogy a kormány védje meg a forintot.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »