Koronavírus: több mint százezer fertőzött világszerte, Itáliában félszáz halott egy nap alatt

Koronavírus: több mint százezer fertőzött világszerte, Itáliában félszáz halott egy nap alatt

Meghaladta a százezret világszerte a SARS-CoV-2 nevű új koronavírus által megfertőzöttek száma pénteken délután az AFP francia hírügynökség hivatalos források alapján összeállított összefoglalója szerint. Kilencvenegy országban és területen összesen 100 002 ember fertőződött meg, 3407-en haltak meg.
Az országoknak együtt kell fellépni a koronavírus ellen ahelyett, hogy utazási korlátozásokat vezetnének be egymással szemben – szögezte le pénteken Genfben Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti programjának ügyvezető igazgatója. Iránnal kapcsolatban úgy fogalmazott, reméli, hogy a teheráni vezetés lépéseket fog tenni a vírus visszaszorításának az érdekében. Úgy vélte, az iráni kormány és az egészségügyi rendszer immár összehangolja a járvány ellen tett lépéseket.

„Legfontosabb a tagállamok közötti szolidaritás” – hangsúlyozta Sztella Kiriakidész egészségügyért felelős uniós biztos pénteken az európai uniós tagállamok egészségügyi miniszereinek rendkívüli ülése után.

Hírdetés

„A helyzet nagyon gyorsan, óráról órára változik a tagállamokban. Az együttműködés az, amitől ellenállóbbak leszünk a vírussal szemben, legfontosabb elvünk a partnerség, legyen szó gyógyszerekről, vagy orvosi védőfelszerelésekről” – idézte a biztost az MTI. Kiemelte, hogy az Európai Bizottság további 37,5 millió euróval növeli a vírus elleni oltóanyag kifejlesztésének finanszírozását.

Az elmúlt huszonnégy órában csaknem ötvennel, 148-ról 197-re nőtt a halottak száma Olaszországban a koronavírus-járvány következtében. Az olasz polgári védelmi hatóság péntek este közölt adatai szerint a  Covid-19 vírus okozta járvány fertőzöttjeinek száma elérte a 4636-t, a betegek több mint felét kórházban kezelik. A 197 halott átlagéletkora 81 év. A halálozási ráta 4,25 százaléknak felel meg. A halottak száma egy nappal korábban, szerdáról csütörtökre, majdnem ugyanennyivel, negyvennyolccal emelkedett.

A polgári védelem vezetője, Angelo Borrelli elmondta, pénteken 37-en haltak meg Lombardiában, heten Emilia Romagnában, két-két személy Veneto és Piemonte tartományban, egy személy Lazióban. A halottak életkora 62 és 95 év között volt, a fertőzöttek több mint hetven százaléka férfi. Eddig 523-en gyógyultak meg, ez a betegek több mint tizenegy százaléka. A halottakat és gyógyultakat levonva az igazolt fertőzöttek száma 3916.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »