Koronavírus – Több európai országban is újra tetőzik a járvány

Több szomszédos vagy közeli országban – így Romániában, Ukrajnában és Koszovóban – is tetőzött a koronavírussal megfertőződött emberek száma a szerdai jelentések szerint. Kínában a járvány második hullámától tartanak, emiatt ezernyi légi járatot töröltek. Egy németországi húsüzemben több száz koronavírus-fertőzött dolgozót találtak.

Romániában ismét a járvány április végi tetőzését idéző mértékben növekszik az új fertőzések száma: a szerdai jelentés szerint az utóbbi 24 órában újabb 345 páciensnél mutatták ki a koronavírust.

Az országban április folyamán regisztrálták a legtöbb fertőzést naponta, akkor 350-360 eset számított átlagosnak. A járvány tetőzése óta június elejéig 160 alá csökkent a naponta újonnan regisztrált fertőzések heti átlaga, de tíz napja romlani kezdett a helyzet. A stratégiai kommunikációs törzs szerint ismét ötezer fölé, 5190-re emelkedett az aktív esetek száma.

Ukrajnában szerdára egy nap alatt 758 új koronavírusos beteget regisztráltak, és velük együtt az azonosított fertőzöttek száma átlépte a 33 ezret, a betegség halálos áldozatainak száma pedig 31-gyel nőtt. Ezek a mutatók az eddigi legrosszabbak a járvány kitörése óta. Az egészségügyi tárca adatai alapján az újonnan azonosított esetekkel együtt a regisztrált fertőzöttek száma 33 234-re, az elhunytaké 943-ra emelkedett. Az egészségügyi dolgozók közül eddig már 5656-an fertőződtek meg, az elmúlt 24 órában ötvenen. Az elmúlt napban rekordmennyiségű tesztet végeztek el az országban, összesen 18 412-t.

Az ukrán kormány szerdán úgy határozott, hogy a helyzetre való tekintettel július 31-ig meghosszabbítja az országos karantén hatályát – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.

Koszovóban rekordot döntött az új koronavírus-fertőzöttek száma, holott a pristinai vezetés azt hitte, már véget ér a járvány az országban. Egy nap alatt 1615-ről 1756-ra nőtt a regisztrált esetek száma. A 141 új fertőzött rekordnak számít a kis balkáni államban, korábban még nem regisztráltak egy nap alatt ilyen sok esetet.

Szerbiában keddről szerdára 12 367-ről 12 426-ra, Észak-Macedóniában 4157-ről 4299-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Egy nap alatt nyolcan haltak bele a Covid–19 betegség szövődményeibe, és ezzel 201-re nőtt az elhunytak száma. Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 3031-ről 3087-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az utóbbi 24 órában hárman haltak bele a betegség következményeibe, így eddig 168 áldozatot követelt a vírus.

Svédországban szerdára meghaladta az ötezret a koronavírus-járvány halottainak száma – adta hírül a skandináv ország közegészségügyi hatósága. Százketten vesztették életüket 24 óra alatt, és a ragály összes áldozata immár 5041 halott, ami – tekintettel az ország mindössze 9,3 milliós lakosságára – kirívóan rossz mutató.

Hírdetés

Közel egy hete száz alatt van a koronavírus-fertőzéssel újonnan regisztráltak napi száma Belgiumban. 24 embert szállítottak kórházba, a halottak száma valamivel emelkedett. Két brüsszeli iskolában is találtak fertőzött gyerekeket. Hollandia az új fertőzöttek, valamint a vírus következtében elhunytak számának enyhe csökkenéséről számolt be.

A helyi média arról tudósított szerdán, hogy az amszterdami orvosi egyetem kutatóközpontja „ígéretes ellenanyagot” talált, amely felhasználható az új típusú koronavírus kezelésében. Az ellenanyagot a fertőzésből felgyógyult páciensek véréből vonták ki.

Egy németországi húsüzemben több száz koronavírus-fertőzött dolgozót találtak; az érintett járásban szerdán elővigyázatosságból bezárták az összes óvodát és iskolát. Az Észak-Rajna–Vesztfália tartományi Rheda-Wiedenbrückben működő sertésfeldolgozóban 415 koronavírus-fertőzöttet észleltek. A dolgozókat – 1050 embert – kedden tesztelték, eddig 600 vizsgálat eredményét kapták meg.

Negyvenhárommal emelkedett a koronavírus miatt elhunytak és 329-cel a fertőzöttek száma egy nap alatt Olaszországban, és továbbra is az északi Lombardia a legsúlyosabban érintett olasz tartomány az olasz polgári védelmi hatóság szerda esti adatai szerint.

Lombardiában 242 új fertőzöttet regisztráltak és tizennégy halálesetet az utóbbi 24 órában.

A legfrissebb országos összesítés szerint a halottak száma elérte a 34 448-at, a fertőzötteké pedig a 327 828-at.

Irakban napi rekordot döntött a bizonyítottan koronavírus-fertőzöttek és az újabb halálesetek száma – adta hírül szerdán az iraki egészségügyi minisztérium. Szerdára további 1554 emberről derült ki, hogy megkapta a fertőzést. Az arab országban így már 24 245-en biztosan megfertőződtek a vírus által a járvány kezdete óta. A betegség miatt elhunytak száma szerdára – ugyancsak az utóbbi 24 órában – 61-gyel, 773-ra emelkedett.

Brazíliában egy nap alatt újabb 37 300 emberről bizonyosodott be, hogy koronavírus-fertőzött. Ilyen méretű tömeges napi növekedésre még nem volt példa a vírus megjelenése óta az országban – tájékoztatott a brazil egészségügyi minisztérium. Hétfő estétől kedd estig 1338 beteg halt meg a fertőzés miatt, ennél több napi áldozata eddig csak egyszer volt a kórnak.

Több mint ezerkétszáz járatot töröltek Peking két nemzetközi repülőterén a koronavírus okozta megbetegedések növekvő száma miatt – számolt be a China Daily című kínai pártlap szerdán. A kínai fővárosban kedd estig 29 lakónegyedet helyeztek vesztegzár alá, négy kerületben rendeltek el készültséget, 276 élelmiszerpiacot fertőtlenítettek, és 11 föld alatti vagy félszuterén piacot zártak be a Global Times kínai lap információi szerint.

Világszerte 8 173 940 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 443 685, a gyógyultaké pedig 3 955 169 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítése szerint.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »