Koronavírus: meghúzta a vészharangot Kásler Miklós

Koronavírus: meghúzta a vészharangot Kásler Miklós

Az egészségügyet is felügyelő emberi erőforrások minisztere aggodalommal fordult a nyilvánossághoz és közölte: vagy most megállítjuk a járványt, vagy szigorítani kell az előírásokon.

A Facebookon közzétett üzenetében Kásler Miklós emlékeztetett, hogy az utolsó napokban a fertőzések száma Magyarországon is nőtt és megemelkedett a króházakban ápolt fertőzöttek, valamint az intenzív osztályokon kezeltek száma. Ezzel együtt a Nemzeti Népegészségügyi Központ kimutatta a vírus örökítőanyagának emelkedését a szennyvízben több helyen is (ami 4-10 nappal jelzi előre a tünetes betegségek megjelenését).

Mindez óvatosságra int bennünket és arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyári szünidő alatt a jól megérdemelt pihenésünket töltve veszítettünk a fegyelmezettségünkből – mutatott rá a tárcavezető: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot, nem figyelünk arra, hogy zárt térben tartsuk meg a szociális távolságot, szabadtéri eseményeknél pedig nagy torlódások alakulnak ki a mosdók környékén.

Hírdetés

„Aggodalommal fordulok önökhöz és kérem önöket arra, hogy most a szeretteiket a távolságtartással segítsék, ne a közelséggel. A jelenlegi helyzetet konszolidálni tudjuk, ha fegyelmezetten viselkedünk. Ha viszont nem, akkor minden egyéb szabályozást folyamatosan kontrollálni és felülvizsgálni kell.

Mindenkit kérek arra, hogy mindenki érdekében, a segíteni akarás szellemében tartsa be a közegészségügyi előírásokat, vegye komolyan a járványveszélyt,

hiszen a vírus ismét itt van közöttünk, nagyobb koncentrációban, mint az elmúlt néhány hétben” – figyelmeztetett Kásler Miklós.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »