Koronavírus – Garázdaság miatt emeltek vádat két iráni bűnöző ellen

Vádat emeltek két iráni állampolgárságú férfi ellen garázdaság vétsége miatt, mert még tavaly márciusban – miután járványügyi zárlat alá helyezték őket – kiabáltak és erőszakosan viselkedtek egy kórházban – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta: az illetékes hivatal koronavírus-fertőzés gyanúja miatt járványügyi zárlat alá helyezett több iráni állampolgárt, akiket 2020. március 7-én egy budapesti kórházban helyeztek el.
   
A vádlottak – egy 24 éves és egy 23 éves iráni férfi – a délutáni órákban érkeztek a kórházba, az egészségügyi alkalmazottak ekkor elhelyezték őket egy kórteremben.

Hírdetés

Amikor a vádlottak megtudták, hogy a kórházat nem hagyhatják el, hangoskodva fejezték ki nemtetszésüket, a kórház dolgozóival pedig nem működtek együtt.
   
A vádlottak viselkedésének hatására a kórházban lévő más iráni férfiak is hangoskodni kezdtek, a vádlottakkal együtt egymás szobájába átjártak, egymás ágyába feküdtek, az ápolók, orvosok utasítását nem követték – ismertették a történteket a közleményben.
   
A két vádlott a kórterem ablakán keresztül kimászott az erkélyre, és az egészségügyi személyzet tiltása ellenére átmentek a többi kórterembe. Végül visszamásztak a saját kórtermükbe, és amikor hiába kérték, hogy az ápoló nyissa ki az erkélyajtót, kiabálva rugdosták a kórterem ajtaját.
   
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a két külföldi férfival szemben garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzéssel felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki – áll a közleményben.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »