Koronavírus: fuvar közben jöttek a magyar sofőrért a védőruhás egészségügyisek

Koronavírus: fuvar közben jöttek a magyar sofőrért a védőruhás egészségügyisek

Drámai részletekről számolt be az olaszországi munkája után a Szent László Kórház karanténjában vizsgált kamionsofőr, akinek már az első teszteredménye is megvan.

Negatív lett a szerdai koronavírus-tesztje annak a kamionsofőrnek, aki kedden került karanténba a Szent László Kórházban. Balázs Józsefre pénteken újabb teszt vár. A férfi a Népszavának elmondta: két hete és a múlt héten is Észak-Olaszországban, Lombardiában járt. Először február 14-én, pénteken éppen Casalpusterlengóban, amely azon tíz Milánó melletti, Lodi megyei település közé tartozik, ahol az olasz hatóságok először rendelték el a karantént.

Elsőként éppen azt a gyártelepet zárták le, ahol a magyar kamionos felrakodott.

Kedden, bár nem érezte jól magát, a fuvarszervező erős unszolására volán mögé ült, ám előtte felhívta azt a telefonszámot, amelyen a koronavírussal fertőzött területeken jártak jelentkezhettek be. Már úton volt, de még Magyarországon, amikor felhívta az országos tisztifőorvos, majd a milánói másodkonzul is.

Hírdetés

Azt mondták, azonnal álljon félre egy pihenőnél. Becsehelynél letette a kamiont, s már jött is érte a mentő, amit a tisztifőorvos küldött.

„Olyan volt, mint a filmeken: védőruhába öltözött mentősök szálltak ki a kocsiból, s nekem is fel kellett vennem az overállt, a lábzsákot, a szemüveget, a kesztyűt.”

A Szent László Kórházba vitték. Bár a tesztje negatív, a tünetei nem változtak, még mindig fáj a feje, az ízületei, ami a klasszikus influenzára utal.

Pénteken újabb teszt vár rá, és hiába lesz az is remélhetőleg negatív, két hétig mindenképpen a karanténban kell maradnia.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »