Koronavírus – fontos balatoni kérdést tisztáztak

Koronavírus – fontos balatoni kérdést tisztáztak

Alighogy bevezették a kijárási korlátozást, szinte azonnal megtelt a közösségi média az azzal kapcsolatos véleményekkel is, hogy vajon mindez mit jelent a vitorlázókra nézve. A kérdésekre pedig megérkeztek a válaszok is.

A kérdéseket a Vitorlás Magazni jogi szakértője járta körbe, de mint kihangsúlyozzák, nem kiskapukat akarnak felvillantani, csak tisztázni, hogy mit lehet és mit nem.

Vitorlázhatunk a Balatonon a kijárási korlátozás bevezetése utáni helyzetben? Igen, de vannak korlátozások. A lap emlékezetet, a kormány által március 28-tól életbe léptett korlátozás értelmében egyéni szabadidős sporttevékenység csak „külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.”

Hírdetés

Vagyis a Balaton partja szerintük kétségkívül zöld területnek számít, ahogyan a vízterület is. A vitorlázás pedig szabadidős sporttevékenység, tehát vitorlázni lehet, csak közösen versenyezni nem. A hajón továbbá csak szűk, egy háztartásban élő családtagok lehetnek. Másokkal csak úgy, hogy az előírt másfél méteres biztonsági távolság betartható legyen. Azt is kiemelik: a rendelet felülírja a hajólevélben szereplő szállítókapacitás.

A jogász szerint azzal sem sértjük meg a rendeletet, ha például Budapestről lekocsikázunk a Balatonra szabadidős célú vitorlázásra, és a hajó már vízen van. A távolságot ugyanis nem szabályozza a rendelet a szabadidős sporttevékenységgel kapcsolatban. Más a helyzet, amennyiben a vízre tételhez mások segítségét kellene igénybe venni, ami már nincs összhangban a korlátozással. A kikötők ugyanakkor vízre tehetik a hajót.

A szakértő szerint, amennyiben valaki a balatoni nyaralójában szeretné tölteni a kijárási korlátozás időtartalmát, azt semmi sem tiltja, az azonban már nem számít jogkövető magatartásnak, ha a „leköltözést” most, a korlátozások bevezetése után szeretnénk megtenni. Erre március 28-a előtt volt lehetőség, most már nem, „ez a hajó elment”. Ugyanez értendő a hajóra költözés kapcsán is, vagyis a rendelet szövege nem zárja ki, ha a körülmények adottak. Viszont az megjegyzik, bár azt nem szabályozzák, hogy legfeljebb mennyit utazhatunk a munkahelyünk és a lakhelyünk között de a jogszabályalkotók szándékával nyilvánvalóan ellentétes lenne, ha Balatonról szaladgálnánk fel mondjuk egy budapesti irodába minden nap, ezzel potenciális növelve a járvány terjedésének veszélyét.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »