Koronavírus – DK: a kormány halassza el a nemzeti konzultációt!

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja a kormányt, hogy halassza el a tavaszra tervezett nemzeti konzultációt és az összes „propagandaköltséget” fordítsa a koronavírus-járvány elleni védekezésre.

A DK ügyvezető alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján követeléseiket sorolva azt mondta, hogy előbb az egészségügyi dolgozók, majd a lakosság számára ki kell osztani az eddig felhalmozott maszkokat és kézfertőtlenítőket, „amennyiben ezek valójában léteznek”.

Molnár Csaba azt is kérte, hogy a jelenleginél nagyságrendekkel több tesztet végezzenek el, mert rendszeresen hallani olyan „rémtörténeteket”, hogy valakit a kérése ellenére sem vizsgáltak meg.

Az EP-képviselő arra is kitért, hogy a pártjukhoz érkezett állampolgári bejelentések szerint a koronavírus-gyanús esetek bejelentésére létrehozott zöld szám elérhetetlen.

Hírdetés

Egyúttal újra kérte, hogy a kormány hozzon létre egy angol nyelvű tájékoztató oldalt, hogy az itt tartózkodó külföldiek is értesülhessenek a hazai helyzetről.

A más témában feltett kérdésekre Barkóczi Balázs, a DK szóvivője válaszolt. Kérdezték arról a Gyurcsány Ferenccel készített interjúról, amelyben a DK elnöke arról beszélt, hogy hosszabb ideje az íróasztalán van egy jobbikos politikus névjegykártyája, de még nem hívta fel az illetőt.

A politikus azt felelte, a DK mind a mai napig úgy gondolja, hogy a Jobbiknak voltak vállalhatatlan mondatani és cselekedetei, de mára nemcsak a néppártosodás útjára léptek, de azt is belátták, hogy egy dologban kell radikálisnak lenni, ez pedig az „Orbán-rendszer megdöntése”.

A szóvivő hangsúlyozta, más pártok által létrehozott szervezetek is jelentkeztek már a DK-nál, de a Demokratikus Koalíció számára az összefogás és az együttműködés fenntartása a lényeg. 2022-ben egy közös miniszterelnök-jelöltre, egy listára és 106 közös képviselőjelöltre van szükség – szögezte le.

Újabb felvetésre nyomatékosította, nem a DK csábít át máshonnan politikusokat, hanem valószínűleg sokak számára szimpatikus a párt politikai közössége.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »