Kormányzati bulvárportál vette meg a kormányzati unalmasportált

Kormányzati bulvárportál vette meg a kormányzati unalmasportált

Csökkentett üzemmódba kapcsol a Vs.hu – tudta meg a Népszabadság. Ez azt jelenti, hogy bár fenntartják a hírszolgáltatást, de nagyobb riportok már nem lesznek a portálon. A lap úgy tudja, hogy az április 25-én felmondott tizenegy közéleti újságíró és a portál főszerkesztője most vasárnapig vállalta a munkát, jövő hétfőn már nem dolgoznak a cégnél. A Ripost.hu bulvárportál két tulajdonosa, Ómolnár Miklós és Schatz Péter pedig megvásárolta a Faktor.hu-t működtető céget.

A tömeges felmondásokra azután került sor a Vs.hu-nál, hogy kiderült: a Magyar Nemzeti Bank alapítványai több mint félmilliárd forinttal támogatták a portál kiadóját, a New Wave Media csoportot, amely Szemerey Tamás üzletemberhez, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez köthető.

A Népszabadság információi szerint a kiadó, az Origo–New Wave Média csoport Makai Józsefet, az Origo egyik senior szerkesztőjét kérte fel a Vs.hu újrapozicionálását előkészítő munkacsoport vezetőjének. A lap úgy tudja, van olyan elképzelés, hogy a Vs.hu közéleti jellegét megszüntessék, s inkább a szolgáltatás irányába tolják el.

Az újrapozicionálás után lesz döntés arról is, hogy a Vs.hu-t az Origo újságíróival töltik-e fel vagy esetleg a két portált összevonják – írja a Népszabadság.

Hírdetés

A lap azt azonban már biztosan tudja, hogy György Bence, az Origo főszerkesztője előző munkahelyéről, a Faktor.hu-tól több mint tíz embert visz át magához. Ők többségében azok az újságírók, szerkesztők, televíziós riporterek és operatőrök, akik a TV2-ből mentek a György Bence által alapított portálhoz. György azután hozta létre a Faktort, hogy 2015 februárjában távozott a TV2 hír- és programigazgatói posztjáról.

A Népszabadság továbbá úgy értesült, hogy a Faktor.hu-t működtető Nouvelle Media Kft.-t a napokban eladták, a Ripost.hu bulvárportál két tulajdonosa, Ómolnár Miklós és Schatz Péter vásárolta meg.

A Faktor korábbi 30 tagú szerkesztőségének csaknem fele az Origóhoz távozik, a megmaradt 15 munkatárssal pedig egy önálló mini hírgyárat szeretnének fenntartani. Schatz Péter a Népszabadságnak elmondta: reményei szerint így is fenn tudják tartani a Faktor.hu korábbi napi 100 ezres látogatottságát, de lát lehetőséget a szinergiára a Faktor és a Ripost között is.

Az Alfahír egy korábbi cikkében feltérképeztük a Fidesz hazugságbirodalmát, és többek között megírtuk, hogy a ripost.hu, a 888.hu és a faktor.hu háttérrendszerét, illetve üzemeltetését ugyanaz a fejlesztés biztosítja.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »