Kormányzati belháború Gyenes miatt

Kormányzati belháború Gyenes miatt

Még bonyolultabbá vált Gyömrőn a jogerősen elítélt, de újraválasztott polgármester ügye, miután a Belügyminisztérium (BM) szerint nem kell ellene méltatlansági eljárást indítani.

– Álláspontunk szerint az időközi választással új tisztség keletkezett, ezt méltatlanságra hivatkozással megszüntetni nem lehet – írta szakmai véleményében Bekényi József, a BM önkormányzati és módszertani főosztályának vezetője Varga Ernőnek. Gyömrő jegyzője az áprilisban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, majd májusban lemondott, vasárnap pedig több mint 77 százalékos arányban újra polgármesterré választott Gyenes Levente ügyében tett fel kérdéseket a tárcának.

A gyömrői jegyzőnek Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára helyett válaszoló Bekényi József kiemelte: Gyenes méltatlanná nyilvánításának egyik alapfeltétele nem teljesül, nevezetesen a jogerős ítélet „nem a tisztség fennállásának időszakában született”. – Amennyiben a volt polgármestert újraválasztják, nem kell méltatlansági eljárást indítani – húzta alá a főosztályvezető, aki szakmailag „nem tartja megalapozottnak” a Pest Megyei Kormányhivatal (PMKH) azon álláspontját, hogy a méltatlanságot megalapozó ítélet hatálya ciklusokon átívelő, és annak alapján többször is megszüntethető lenne a polgármesteri tisztség. Ugyanakkor Bekényi József leszögezte: levele szakmai véleményt jelentő része egy 1992-es alkotmánybírósági határozat alapján „joghatás kiváltására nem alkalmas, kötelező erővel nem bír”. Ennek ellenére a gyömrői polgármesteri tisztséget 2002 óta betöltő Gyenes a TV2 tegnap reggeli műsorában, a Mokkában már a kormányhivatal álláspontjának „felülírásáról” és a következő 14 év feladatairól beszélt.

A PMKH a BM-levélre reagálva közölte: fenntartják és megerősítik, hogy Gyenes Levente méltatlan a posztjára. – A szakmai irányítást a kormányhivatalok törvényességi felügyeleti tevékenységének ellátása felett a Miniszterelnökség gyakorolja. A kormány helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős tagja pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszter – hangsúlyozta a kormányhivatal.

Hírdetés

Jelentést kért Lázár

Mint ismeretes, a Gyenes-ügyben Lázár János jelentést kért Tarnai Richárd kormánymegbízottól a „joghézag” ügyében, és ezen a héten már meg is kaphatta. Tarnai azt javasolja, hogy – az ebben az esetben szerinte a polgármester felfüggesztett szabadságvesztésének lejártáig, azaz 2018 áprilisáig hatályos – méltatlanság fogalmát tartalmazzák a választójogi törvények is. Ha ez így lenne, a múlt vasárnapi választáson nem is indulhatott volna Gyenes Levente, akit a kecskeméti számlagyárként elhíresült ügyben a Szegedi Ítélőtábla adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt kilenc hónap szabadságvesztésre ítélt, két évre felfüggesztve.

– Magyarország alaptörvénye a bíróságok jogalkalmazására nézve rögzíti, hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az alaptörvénnyel összhangban értelmezik – szögezte le végül a PMKH.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 31.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »