Kormányválság: Heger szerint még mindig van idő a tárgyalásokra, az SaS lépésére vár

Kormányválság: Heger szerint még mindig van idő a tárgyalásokra, az SaS lépésére vár

Eduard Heger (OLaNO) szlovák kormányfő továbbra is szeretné elérni, hogy az SaS ne távozzon a kormányból, sőt, még mindig értelmét látja a tárgyalásoknak. Rámutatott, hogy Szlovákiára és Európára nehéz idők várnak.

Heger szerint az OLaNO mindent megtett az egyezség elérése érdekében. Ebben a pillanatban szerinte az SaS-nél pattog a labda. Branislav Gröhling, a liberális párt alelnöke kedden úgy fogalmazott, ha nem történik semmi, az SaS miniszterei augusztus 31-én a kormányülés után lemondanak.

“Az én kívánságom és felhívásom az, hogy az SaS a koalícióban való megmaradás mellett döntsön, hogy nem hagyjanak el bennünket ez előtt az igényes időszak előtt, és hogy közösen készítsünk elő olyan megoldásokat, amelyek átvezetik a SzK polgárait ezeken az igényes időkön”

konstatálta Heger kedden. Egyúttal megerősítette, hogy már folynak belső tárgyalások az SaS minisztereinek pótlásáról. Mint mondta, erre az eshetőségre is fel akarnak készülni.

Heger szerint az SaS tudatosítja, hogy nem a mostani a megfelelő idő arra, hogy elhagyják a hajót, a csapatot, melynek felelősséget kell viselnie.

“Ha félretesszük a személyes vonalat, megvan a megoldásunk, tárgyalhatunk róla és meg tudunk egyezni róla, ezt kellene csinálnunk”

Hírdetés

mondta Heger, akinek nincs arról információja, hogy esetleg Igor Matovič meggondolta volna magát távozását illetően.

Gröhling megerősítette, hogy továbbra is sor kerül találkozókra a kormányfő és az egyes miniszterek között.

“Ha nem történik valami, akkor holnap lesz az utolsó kormányülés, beadjuk lemondásunkat és várni fogunk a koalíciós partnerek majd az államfő lépéseire”

mondta az oktatásügyi miniszter.

A koalíciós válság azután élesedett ki, hogy a parlament megtörte az államfői vétót a családtámogatási csomag kapcsán. Az SaS kitart amellett, hogy csak Igor Matovič lemondása, és a kormányból való távozása esetén hajlandók folytatni munkájukat a kormányban és a koalícióban. Ha ez nem történik meg, augusztus 31-én lemondanak.

Richard Sulík, az SaS elnöke már múlt héten bejelentette, hogy szerinte nincs értelme további koalíciós tárgyalásoknak, megvárják az általuk szabott határidőt, majd lemondanak.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »