Kormányellenessé fajult a CEU-tüntetés

Kormányellenessé fajult a CEU-tüntetés

A felsőoktatási törvény módosítása elleni demonstrációt tartottak a fővárosban az Oktatási Szabadságot csoport szervezésében. A tömeg a Várkert bazár bejáratánál gyülekezett, innét vonultak át a Parlament épülete elé. A tüntetés hivatalosan este hét órakor véget ért, de a Kossuth téren még mindig sokan vannak.

A szervezők és tiltakozók szerint a felsőoktatási törvény módosítása ellehetetleníti a Közép Európai Egyetem (CEU) magyarországi működését, ezért azt kérik Áder János köztársasági elnöktől, hogy az Országgyűlés által kedden megszavazott törvényt ne írja alá, hanem küldje vissza a parlamentnek újratárgyalásra, vagy az Alkotmánybíróságnak alkotmányossági felülvizsgálatra.

Több tízezer demonstráló gyűlt össze a Várkert bazárnál, és ment a Lánchídhídon át Pestre, a Parlament elé. A Közép-európai Egyetem ellehetetlenítése ellen tüntettek a fővárosban, ez immár a harmadik ilyen alkalom azóta, hogy a kormányzat célba vette a Soros György alapította intézményt. Több tízezer (helyszíni információk szerint közel 80 ezer) emberről lehet szó. A tüntetés este fél nyolc körül hivatalosan véget ért, a demonstrálók el is kezdtek oszolni, de sokan maradtak még és kormányellenes rigmusokat skandáltak („Hazaárulók!”, „Demokráciát!”, „Nem hagyjuk!”, „Mocskos Fidesz!”, „Itt a vége, Viktor!”, „Ez a konzultáció!”)

Sokaknak nem tetszett, hogy ekkor fokozódott a rendőri jelenlét a Kossuth téren, az uniós zászló kitűzését követelték. A rendőrsorfal felé azt is kiabálták, hogy „bűnözőket védtek”. Volt némi dulakodás is, az egyik rendőrt megdobták valamivel, egy másikat meglegyintettek egy uniós zászlóval, mire kialakult egy kis lökdösődés. Helyszíni tudósítónk szerint néha úgy tűnik, egyesek mintha „bele akarnának ülni” a rendfenntartók ölébe, elég nagy a feszültség. Az egyik transzparensen az volt olvasható, hogy „bomba jó a buli”. A szervezők azt is bejelentették: szerdán újabb tüntetés jön, ezúttal a civil törvény ellen.

A rendezvény kezdetén a tiltakozók nagyrészt megtöltötték a Duna-part Várkert bazár előtti szakaszát, a Lánchídtól az Erzsébet hídig. A demonstrálók közül volt aki nemzetiszínű, illetve uniós zászlókat lobogtatott, mások “állítsuk meg Orbán Viktort” feliratú molinókat, táblákat tartottak a magasba, a “CEU-val vagyunk” kitűzőket viseltek, illetve többen azt énekelték: “Áder János, Áder János ébredj fel, ébredj fel!” Egy nagyobb molinón a “Civil vagyok, magyar vagyok, szabad vagyok” felirat volt olvasható, és több kisebb lapon is ez a szöveg állt.

Még a Várkert bazárnál beszédek is elhangzottak. Elsőként Berg Dániel, a CEU egyik hallgatója szólalt fel, aki elmondta, hogy nem csak egy egyetemről van szó, hanem egy országról és annak szabadságáról. – Azt gondolhassunk, amit akarunk, azt mondhassuk amit akarunk – hangsúlyozta. Az egyetemi hallgató Áder János köztársasági elnököt is megszólította. Neki azt üzente, hogy minden politikus karrierjében eljön az a pont, amikor bizonyíthatja, hogy nem csak politikus, hanem közszolga is, nem csak pártkatona, hanem államférfi is. Továbbá, hogy nem csupán politikai érdekeket szolgál, hanem értékeket is véd – hívta fel az államfő figyelmét Berg Dániel.

Felszólaltak a Tanítanék mozgalom képviselői is, ők azonban nem a CEU-ról beszéltek. Törley Katalin, Sulyok Blanka, Diószegi Nóra, Czégány Szandra szerint vidéken szegregálják az iskolákat, magukra hagyják a mélyszegénységben élő diákokat, akiknek esélyei egyre szűkülnek, jogai sérülnek. „Szabad ország, szabad oktatás!” – kiáltották végül, mire a tömeg is ezt kezdte skandálni.

A menet a ” Miért féltek az oktatástól? ” feliratú molinó mögött indult el, a CEU Nádor utcai épületének érintésével a Parlament elé.

Az MTVA helyszíni tudósítója szerint a gyülekezők között sok a külföldi. A demonstrációt egyébként úgy hirdették meg, hogy a CEU mellett szeretnének kiállni. A tudósító hozzátette, hogy ennek ellenére a megnyitó beszédekben a Tanítanék mozgalom képviselői a migránsok mellett is szót emeltek. Több baloldali politikus is részt vesz a demonstráción, többek között Kunhalmi Ágnes és Molnár Gyula, szocialista pártelnök, de az LMP, az Együtt és a DK is képviseli magát.

Hírdetés

A demonstráció kezdetén Berg Dániel a CEU hallgatója azt hangsúlyozta, hogy a tüntetés nemcsak egy egyetemről, hanem egy országról szól, arról, hogy azt mondjuk és azt gondoljuk, amit akarunk. Ez szabad társadalom nélkül lehetetlen – tette hozzá. Arról is szólt, hogy Áder János köztársasági elnöknek lehetősége van arra, hogy megmutassa nemcsak pártkatona, hanem államférfi. A demonstráció hivatalosan 19:00 órakor véget ért, de sokan maradtak továbbra is a Kossuth téren skandálni. Egyre feszültebb a helyzet a Parlament előtt, agresszív tüntetők maradtak a téren, akik üvegekkel dobálják a rendőröket. A rendőrök amúgy békésen viselkednek.

Sokan egyébként ki is hagyták a Nádor utcát, és egyenesen a Kossuth tér felé indultak, ahol több száz rendőr várta a tüntetőket. Ott elsőként Bródy Gábor, a CEU egyik kutatója mondott beszédet. Mint mondta, örül annak, hogy a világ egyik legjobb egyetemén tanulhat, s másokkal ellentétben nem kellett elhagynia az országot, hogy magas szinten végezhesse a munkáját. Azt hangsúlyozta, hogy a CEU-n tanulók egytől-egyik viszik Magyarország jó hírét. – Nem hagyhatjuk, hogy ezt a hírnevet kétes politikai célok miatt lerombolják – hangsúlyozta!

Őt követte a pódiumon Rodics Katalin, a Greenpeace munkatársa, aki inkább a civil törvény módosításáról beszélt. Szerinte a CEU-t és a civileket egyszerre támadja a kormány. Hozzátette, megbélyegzik a civileket, akik külföldről kapnak pénzt, majd közölte: visszautasítja a kormány stigmáját.

A CEU melletti tüntetés után a tömeg a Parlament bejárata előtt kezdett kormányellenes jelszavakat skandálni.

Orbán, takarodj”, Ruszkik, haza! Megbuktatok!, Menjünk be!” Ezeket a jelszavakat kiabálja a feldühödött tömeg a Parlament bejáratánál. A rendőrök koncentrálták erőiket. 

A téren több tízezren vannak, úgy hírlik, jön a rendőri erősítés is. Az égen helikopter köröz, a tüntetők egy része áder és Orbánt szidja, a Fideszt hazaárulózza.

A CEU melletti tüntetők az EMMI Szalay utcai épületéhez vonultak

A CEU melletti tüntetők közül este 9-re több ezren az EMMI Szalay utcai épületéhez vonultak. A minisztérium bejáratánál összecsaptak a rendőrökkel, majd rövid dulakodás után úgy döntöttek, tovább mennek a Nagykörútra, és lezárják.

Több ezren vonulnak, eleinte az is felmerült, hogy a Fidesz székházához mennek, de aztán változott a terv. Időnként felhangzik a „Mocskos Fidesz”.

A rendőrök is követik a tüntetőket, kisebb lökdösődés volt köztük.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »