Körkép arról, hol hány egészségügyi dolgozó nem írta alá a munkaszerződését

Körkép arról, hol hány egészségügyi dolgozó nem írta alá a munkaszerződését

Március 1-jén, hétfőn éjfélkor lejárt a határidő, eddig írhatták alá az egészségügyi dolgozók az új munkaszerződésüket, amely az eddigi közalkalmazotti státusz helyett már az új egészségügyi szolgálati jogviszony alapján készült.

A kormány által kialakított szabályozás és az egységes munkaszerződés számos kritikát váltott ki, és több helyről érkeztek jelzések, hogy a kollégák nagyobb számban nem írják alá emiatt a szerződésüket. Aki hétfő éjfélig ezt nem tette meg, annak megszűnt a munkaviszonya.

A legfőbb, az egészségügyi dolgozók és érdekképviseletek által felvetett problémák:

A Magyar Orvosi Kamara elnöke korábban arról beszélt, hogy szerinte az orvosok vállalni fogják az új szerződést, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is arra számít, hogy az érintettek széles köre elfogadja az új feltételeket. Egyes helyekről hétfőn a távozások híre érkezett. A Népszava szerint a legnagyobb elégedetlenség az aneszteziológusok között, valamint az intenzív osztályokon, a traumatológiákon és a sebészeteken van. A lap úgy tudja, hétfő délután még meglehetősen feszült volt a helyzet egyebek mellett Szegeden és Békéscsabán.

Hétfő esti hír, hogy a budapesti Szent Imre Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon nagyjából 25-en nem írták alá az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést (öt orvos, két rezidens és 17 54 szakdolgozó). A távozók egyike arról panaszkodott (és e problémát korábban a vezetőség felé is jelezték), hogy „nincs elég eszköz, nincs elég ember„. Az ellátást átcsoportosítással oldják meg, miután a dolgozók többsége aláírta a dokumentumot.

Hírdetés

A 24.hu szúrta ki, hogy március 1-jétől bezárt az abai szakrendelő, mert a kisebbségi tulajdonosok megtiltották az igazgató egészségügyi szolgálati jogviszonyának létrehozását – közölte hétfőn a Fejér megyei város önkormányzata. A háttérben összeférhetetlenségi vita állhat a vezetőség tagjai között.

A portál szerint a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ dolgozói között is többen lehetnek, akik felmondhatnak. Az SZTE SZAKK Sebészeti Klinika, Urológiai Klinika, Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály, Idegsebészeti Klinika, Pszichiátriai Klinika, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet és az Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika egészségügy dolgozóinak hétfői közleményében ugyanis az szerepel, hogy az ajánlott szerződéses feltételeket (többek között az ügyeleti időre lecsökkentett bért, a pótlékok elvételét és az egyeztetés ellehetetlenítését) elfogadhatatlannak tartják. Emiatt az említett klinikákon több dolgozó az aláírt szerződését egy záradékot jelentő nyilatkozattal látta el, ebben rögzítve, hogy amennyiben 2021. május 31-ig a Klinikai Központ és az Egyetem vezetése nem teljesíti az elvárt feltételeket, akkor a kollektíva él a munkaviszony felmondásának lehetőségével.

Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet orvosigazgatójának nyilvánosságra került leveléből az derül ki, hogy a II. Belgyógyászati Osztály orvosainak/szakorvosainak 20 százaléka (azaz 3 orvos) írja alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyt. Így a II. Belgyógyászati és Gasztroenterológiai Osztály működésképtelenné vált/válik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »