Korhad, rohad, férgesedik

Eddig még minden Birodalom azt képzelte magáról, hogy örök időkre fog tartani. Aztán sorra megbukott mind. Nem kívülről buktatták meg őket, hanem belülről mállottak szét. A mostani sem marad így a végtelenségig. Türelmetlenek vagyunk, mert a bőrünkre megy. Erővel hiába próbálkozunk ellene. De már javában haladnak azok a folyamatok, amelyek a végét jelzik. Ki tudja, mikor. Talán nem is sokára.

Mik a jelei ennek? Remek összefoglalót találtam erről a neten egy bizonyos Bankszter Bob részéről:

Otto von Bismarck felkérte Gustav Ruhlandot, a freiburg egyetem professzorát, határozza meg, hogy mik voltak azok az okok, amelyek a Római birodalom vesztét okozták. Gustav Ruhland 22 magas kultúra vizsgálata után 9 pontban határozta meg azok felbomlási folyamatát.

Ezeket a folyamatokat a saját jelenünkben mi is tapasztalhatjuk a saját bőrünkön. Hihetetlen, hogy milyen könnyen párhuzamot vonhatunk jelen korunk és a régi birodalmak között. Hihetetlen, ahogy a különböző magas kultúrák szinte pontosan egymás lábnyomaiba léptek a bukás felé…

Tehát:

1. Uralkodó irányelvvé válik minél több pénzt keresni, mindegy, hol, mikor és hogyan. A termelő gazdaság és az agrárium viszonyaira egyre kevésbé vannak figyelemmel. A kereskedelem és az ipar, valamint a pénzrendszer érdekei a meghatározóak. Csak a pénz által meghatározott piacokon csaknem minden tetszés szerint eladható áruvá válik.

2. Általánossá válik a növekedő eladósodás, az uzsora jellegű kamat szedésének szabadsága, a bérletek elterjedése, az önálló középrétegek felszámolása, a termelőmunkát végzők elszegényedése és a proletárrétegek növekedése.

Hírdetés

3. Aránytalanul növekszik egy szűk réteg gazdagodása és luxusfogyasztása, a mezőgazdaságban a latifundiumok, azaz a túlméretezett nagybirtokok válnak uralkodóvá. Eltűnnek a mezőgazdaságot önálló tulajdonosként művelő rétegek. A tulajdonukat vesztett parasztok beáramlanak a vidékekről a városokba, és külföldre távozva elhagyják szülőhelyüket.

4. Az emberek egyre nyerészkedőbbé, egyre gátlástalanabbá válva hajszolják az anyagi javakat, a pénzt. Vészesen meggyengül az általános erkölcs, eltűnnek a polgári erények, elburjánzik a korrupció, a modern korban fellépnek a választási csalások, a közvélemény folyamatos megtévesztése a pénzuralmi érdekcsoportok érdekében.

5. A külföldi behozataltóI függő élelmiszer-ellátás következtében egyre gyakoribbak a szűk esztendők, éhínségek lépnek fel, és nagymértékben felerősödnek az áringadozások.

6. Az állam többé nem a társadalmi igazságosságot képviseli, hanem a pénz és termelői vagyonnal rendelkező gazdag rétegek szerzési vágyát és gazdagodási céljait szolgálja ki. A háború a vagyonnal rendelkező uralkodó érdekcsoportok gazdasági szerzésének rendszeresített formájává válik.

7. Azért, hogy a vagyonos érdekcsoportok érdekében összebékítsék az uralkodó politikai hatalmat a számban egyre növekvő vagyontalan rétegekkel, a proletárokkal, megkezdik a szegények tömeges segélyezését az államkasszából, és létrehozzák a kényszerjellegű közmunka végzésére szolgáló szervezeteket. Az állami segélyezés, a közpénzek iránti igények gyors ütemben növekednek.

8. A dúsgazdaggá vált érdekcsoportokat képező állami politika e szuper gazdag kapitalisták érdekeit képező kereskedelmi megállapodásokhoz, az azokat érvényesítő gyarmatosító politikához és világstratégiához vezet. Aggasztóan megnövekednek és elhúzódnak a háborús időszakok.

9. Egyre növekszik a lakosság elégedetlensége. A történelmi újkorban megjelenik az anarchizmus, a szocializmus, a kommunizmus, bomlásnak indul a házasság intézménye, csökken a nép szaporulat, a lakosság létszáma, polgárháborús feszültségek lépnek fel, és bomlásnak indul a pénzügyi, gazdasági és a társadalmi rendszer egésze.
Majd a tanulmány legvégén egyetlen mondatban határozta meg, hogyan kerülhető el a bukás:
„Egész politikai programunkat abban foglalhatjuk össze, hogy kijelenthetjük, meg kell semmisíteni az uzsoraszabadságot.”
A világtörténelemben először ez a rendszer globális terjedelmű…


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »